Az 1848-as forradalomról és az azt követő szabadságharcról olyan sokat tanultunk és olvastunk, hogy ahhoz nehéz bármi újat hozzá tenni. Mégis fontosnak tartom, hogy a magyarok kedvenc nemzeti ünnepéről itt is megemlékezzem. De ne lapozzatok még tovább: nem a szokásos módon idézem föl a forradalmi eseményeket, hanem igyekszem megeleveníteni a kor ismert és kevésbé ismert, de ugyanannyira fontos szereplőinek arcképét…
Mint minden forradalomban, a mi negyvennyolcunkban is a férfiak vitték a prímet. Petőfi, Jókai, Lisznyai Kálmán, Pákh Albert, Degré Alajos, Bérczy Károly, Obenyik Károly, Pálffy Albert, Kerényi Frigyes, Tompa Mihály – ők már 1846 áprilisában megalakították a Tízek Társaságát. Kötelezték magukat, hogy az év közepétől egy éven keresztül nem jelentetik meg írásaikat máshol, mint az újonnan megalapított Pesti Füzetekben. Ám Vachott Imre, a Pesti Divatlap szerkesztője, aki Petőfit addig segédszerkesztőként alkalmazta (és aki egész későbbi életében ezzel kérkedett: hogy Petőfi soha nem lett volna az nélküle, ami lett…), kitolt a Tízekkel: ötüknek publikálta olyan írásait, melyeket korábban hagytak nála… Emiatt Petőfi összeveszett Vachottal – még párbajra is hívta érte! Bár Vachott kitért a párbaj elől… Úgyis teljesen felesleges lett volna: a Tízek Társaságát a hatalom ekkor már megfigyelés alatt tartotta, nem kapták meg az engedélyt saját lapjuk megindításához…
Tovább jártak tehát a Pilvaxba, és a forradalmi hangulat egyre jobban úrrá lett a pesti politizáló ifjakon. Divat volt páholyt tartani a Nemzeti Színházban, népdalokat hallgattak, kartonruhás estélyeket rendeztek!
Vasvári Pál az egyik legvonzóbb tagja volt a társaságnak. Nem csak Teleki Blanka leánynevelő intézetének növendékei bomlottak érte (akiket 1847-től 1848 végéig tanított), hanem maga Teleki Blanka is (bár szerelmét titokban tartotta, és kapcsolatuk valódi természetéről kevés forrással rendelkezünk), valamint tanítótársa, Leövey Klára is - de széles körben rajongtak szónoki képességeiért és megjelenéséért a pesti hölgyek és urak is… „Ifjú atlétai termet, szép római arcéllel, erős vonásokkal, merész orral és szelid kék szemekkel.” Ilyen volt Vasvári, a Pilvax-kör egyik vezéralakja Jókai leírása szerint.
Maga Jókai Mór épp az ellentéte volt, legalábbis ami a fellépését illeti… Ő is jóképű volt, szinte lányos szépség. De ő szolid volt, bátortalan. A társaságba Petőfi legjobb barátjaként került, a forradalmat megelőző időszakban közös lakásban lakott Petőfivel és ifjú hitvesével, Szendrey Júliával. Petőfi – barátsága ellenére – féltékeny is volt Jókaira… Igyekezett úgy alakítani az életüket, hogy Júlia ne maradhasson kettesben Jókaival. Ez a kissé kínos helyzet azonban egy csapásra megoldódott a forradalom első napjának estéjén: amikor Jókai találkozott élete párjával, a kor ünnepelt színésznőjével: Laborfalvi Rózával. A forradalmi események megkoronázásaként az események főszereplői megtekintették a Bánk bán előadását a Nemzeti Színházban – Gertrudis szerepében Laborfalvi Róza tündökölt. Jókai felment a színpadra, hogy beszéljen a közönséghez. „Ekkor elém jött Gertúd királyné. Valódi fejedelemasszonyi keggyel mosolygott rám üdvözölve s kezét nyújtá. Az ő arcán nem volt ijedelem. Egy háromszínű kokárda volt a kebelére tűzve. Azt ő kéretlenül levette onnan és a mellemre tűzte…” - így emlékszik vissza élete nagy találkozására Jókai „A tengerszemű hölgy” című regényében (nem említvén a nyíltszíni csókot, melyet a közönség nagy tapssal jutalmazott). Róza nyolc évvel volt idősebb Jókainál, sőt, volt egy törvénytelen gyermeke is – ezért kapcsolata Jókaival komoly felzúdulást váltott ki, s hozzájárult ahhoz is, hogy Jókai összeveszett Petőfivel. Ennek ellenére még a forradalom évében összeházasodtak, és Róza Jókai Mór igazi társa lett, a bujdosásban is az maradt, s végül ő járta ki férjének a menlevelet.
Szendrey Júlia, „a feleségek felesége”, az ország lánglelekű költőjének asszonya az események egyik főszereplője volt maga is. Ő készítette az első ismert magyar kokárdát is, március 15-ének előestéjén (a francia forradalom jelképét követve), s Petőfi mellére tűzte. Magának pedig nemzetiszín főkötőt varrt, miközben ura a Nemzeti dalt írta… A következő három nap alatt a kokárdák alapanyagát a nép elkapkodta – a trikolór hiánycikké vált Pesten!
A forradalom előestéjéről többet is tudunk. A megelőző napon, 14-én az Ellenzéki Kör, mely összefogta a fontolva haladó liberális nemességet, és a pest-budai radikális értelmiségieket egyaránt, elfogadta ugyan a 12 pontot, de végül úgy határozott: az ügyet törvényes útra kell terelni, s az országgyűlés elé terjeszteni. Ez nagy csalódás volt a forradalmi hevületű ifjaknak. Petőfi maga nem volt jelen, de este Jókai elmondta neki a gyűlés csekély eredményét, amitől mindketten elkeseredtek. „…elkeseredtem, de el nem csüggedtem… az éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel együtt… azon tanácskoztunk: mit kell tenni, mert az határozottan állt előttünk, hogy tenni kell és mindjárt holnap… hátha holnapután már késő lesz!” – írta Petőfi.
És 15-én, mint tudjuk, a tettek mezejére is léptek. Petőfi volt a forradalom irányítója, legfőbb főszereplője, bálványa. Ennek fényében szinte döbbenetes, hogy a Pesti Hírlap június 21-i számában már ezt kellett leírnia: „Tény, hogy még a márciusi napokban is a magyar nemzet egyik kedvence voltam. Néhány hét, s íme, egyike vagyok a leggyűlöltebb embereknek. Minden elmenő hazafiú kötelességének tartja egy-egy követ hajítani rám. Több újságlap nem átallta magát pellengérre tenni, hogy nevem rászögeztessék… És ennek meg kellett történnie, hogy engem, mint orosz spiont, mint hazaárulót agyon akart verni a magyar nép ma, június 15-én! Ma három hónapja, hogy március tizenötödike volt, midőn első valék azok közt, kik a magyar nép szabadságáért szót emeltek, síkra szálltak! De én ezért nem a népet kárhoztatom, hanem ámítóit, félrevezetőit, kiket egykor a törvény és az isten egyaránt meglakoltat…” Az álhírek terjedése a forradalom egyik legjellemzőbb tünete volt. Számos alkalommal pánikot is okozott egy-egy hamisnak bizonyuló híresztelés.
De ne szaladjunk ennyire előre! A március 15-i események egyik legkomikusabb momentuma a 12 pont kinyomatásakor esett meg. Landerer, a nyomdász a látszat kedvéért kérte a forradalmárokat: mutassák meg a kiszedendő anyagon a cenzori jóváhagyó bélyegzőt. Mivel ilyen természetesen nem volt, Landerer fennhangon kijelentette: sajnálja, nem szedhetik ki a szöveget… a forradalmárok (ki látott ilyen jól nevelt forradalmárokat?) csalódottan tovább is indultak – volna! Ha Landerer oda nem súgja Irinyinek: „Foglaljanak le egy gépet!”. Irinyi erre hangosan bejelentette: „E sajtót a nép nevében lefoglaljuk!”. A diadalmas közjáték után Landerert – saját kérésére! - a főnöki irodába zárták.
Az asszonyok szerepéről így ír Vachott Sándorné (akinek férje később Kossuth titkára lett, s a szabadságharc leverése után, a börtönéveket követően elmezavarba esett): „A hölgyek éppúgy, mint a férfiak, viselték a háromszínű kokárdát, egyenlően lelkesülve, egyenlő áldozatkészen mindenre a hazáért. … Könnyű szívvel s teli reménnyel siettünk a Múzeum felé. Roppant sokaság csoportosult ott össze, nagy éljenekkel szakítva meg időnként a szónokot… Női ismerőseink közül is számosan valának jelen, s köztük anyám nővérei, Vörösmartyné, Bajzáné, s az alig fél év előtt nősült Petőfi hitvese, Szendrey Júlia is.”
Júlia később, a szabadság harc alatt sem maradt tétlen. Szózattal fordult az ország hölgyeihez, melyben felhívta őket a férfiak buzdítására. Sőt: azt kérte, lelkesítsék férjüket a harcra akár a szerelemmegvonás eszközével is! A szerelemmegvonás azonban nem volt érvényben még a forradalom kitörésekor - hisz tudjuk: Petőfi és Szendrey Júlia fia, Zoltán 1848. december 15-én - azaz napra pontosan 9 hónappal a forradalom ünnepe után jött világra...
Más asszonyok a lelkesítésnél tovább is mentek. Ismerjük Lebstück Mária történetét, akinek a Mária főhadnagy című Huszka-operett állít emléket: 1848. novemberében a gazdag kereskedőcsaládba született 18 éves lány csatlakozott a honvédsereghez! Részt vett a branyiszkói és a kápolnai összecsapásban, és ott volt Buda visszavételénél is. A kápolnai csatában megsebesült, hősiességéért hadnaggyá léptették elő. Később főhadnagy lett a Miklós-huszároknál. ’49 júliusában a csatatéren ment férjhez Jónák József tüzérőrnagyhoz, akit Buda ostrománál ismert meg. A szabadságharc után az aradi vár fogságában szülte meg fiát… szabadulása után kiutasították az országból.
Operettet nem írtak róla, de Bányai Júlia nem kevésbé harcos amazonként vette ki részét a szabadságharcból. Ő 28 éves volt a forradalom kitörésekor, Sárossy Gyula ügyvéd felesége. S mivel férje ekkor meghalt, Júlia előbb műlovarnőnek állt a bécsi cirkuszba, majd elhunyt férje nevén jelentkezett a magyar honvédseregbe. Az erdélyi harcokban kitűnt bátorságával, és főhadnagyi, majd századosi rangot kapott. A fegyveres harcokon kívül kémnőként is jelentős szerepet játszott – táncosnőnek öltözve az osztrák és orosz seregnél kémkedett. Bemtől e tevékenységéért kitüntetést is kapott. A szabadságharc leverése után Törökországba emigrált, és Bem seregével maradt.
Más asszonyok a hagyományos női szerepeknél maradva ápolónőként segítették a szabadságharcosokat. A tábori kórházak főápolónője Meszlényiné Kossuth Zsuzsanna volt.
Hosszan folytathatnám még a sort, hisz számos nagyszerű forrás maradt fenn e dicső kor nagy asszonyairól és férfiúiról. Ha kedvetek van hozzá, olvassátok "A márciusi ifjak nemzedéke" című könyvet, melynek szerkesztője Körmöczi Katalin, és 2000-ben a Nemzeti Múzeum adta ki. Vagy Supka Géza 1938-ban íródott könyvét, melyet 1983-ban a Magvető adott ki újra "1848-1849" címmel.
„Nem, e nemzet igazságos ügyében nem veszíthet, szabadsága el nem nyomathatik, midőn az örök gondviselés ilyen hősökkel áldotta meg.” (Kossuth Hírlapja, 1848. december 23.)
Nóra