A Húsvét vallásos vonatkozásairól és a jól ismert népszokásokról mindenki sokat tud, így ma nem erről fogok írni. Inkább csak azt mesélem el nektek, mi hogyan őrizzük ezeket a szokásokat, és mit adok át belőlük a gyermekeimnek.
A gyerek az gyerek – hiába igyekszem a Húsvét komoly vonatkozásait, a Feltámadás csodáját megtanítani nekik, ha megkérdezem a fiaimtól, hogy miért fontos ünnep a Húsvét, azt felelik: mert jön a nyuszi, és kapunk sok csokit… Bízom benne, hogy később ez alakulni fog, de egyelőre tényleg e körül forog nekik az ünnep.
Nagyhéten tojást festünk, először kifújt tojást díszítünk temperával, vízfestékkel, filctollal. A nagymamájuk tojásfát állított a bejáratunk elé, barkaágat és rügyező-virágzó gyümölcsfaágat teszünk a vázákba. Egyre több külsőség emlékeztet az otthonunkban arra, hogy közeleg Húsvét.
Szombaton még több tojásfestés következik, ezúttal már ehető változatok készülnek. Először gyertyával mintát rajzolok a szépen megmosott, szárazra törölt tojásokra. Mindig festek vöröshagymával, céklalével is – ez az igazán egészséges, hagyományos festett tojás! A viasszal megrajzolt tojásokat ilyenkor beteszem egy kis lábasba hagymahéjjal vagy céklalével együtt, és keményre főzöm őket. A színes lében hagyom kihűlni őket. A minta megmarad, a tojáshéj többi felülete pedig barnás-vöröses, illetve halvány céklaszínű lesz. De tojásfestékkel is szoktam színes tojásokat készíteni. Ehhez előbb keményre főzöm a tojásokat, utána rajzolom fel a viasz-mintákat, és ezután mártom a vízben feloldott tojásfestékbe őket. Minden elkészült hímes tojást kevés zsírral áttörlök, így szép fényes lesz a felületük.
A mintáim változnak: néha gyerekeknek valót rajzolok, máskor hagyományos tojásfestő-motívumokat, de az idén láttam egy fotót csipkemintás tojásokról – most azt fogom megpróbálni. (Nagyon egyszerűnek tűnt a megrajzolása: a tojás derekán, körbe húzok egy vonalat, és arra kis, hurok-szerű félkörökből szaporítom a csipkemintát.) A minta akrilfilccel is megrajzolható, viasszal nehezebb dolgozni.
Ezzel el is készültek az ünnep legfőbb dekorációi.
Az otthoni húsvéti események közül nálunk kiemelkedik a tojáskeresés szokása, melyre vasárnap reggel kerül sor. A nyuszi sok-sok apró csokitojást, csokinyuszit, apró ajándékokat szór szét a lakásban és a kertben. Onnan lehet tudni, hogy már megérkezett, hogy mindig elperget pár fűszálat a lakásban… A gyerekek lázasan keresik az ajándékokat, degeszre eszik magukat csokival, és később csak finotorgnak a nagyszerű ünnepi reggeli fölött…
Lássuk az étkezéseket. Nagypénteken és szombaton böjtöset eszünk. (Holnap leírok nektek pár receptet ehhez.) Erről most csak annyit: a böjtös étel nem egyenlő a rossz étellel… Húsvét hétfőn persze már egészen más ízvilág kerül az ünnepi asztalra: sonkát mi is mindig főzünk persze. Pár éve már a hagyományos füstölésű parasztsonkát keressük (idén a biopiacon vettük meg). De kerül az asztalra „normál”, kötözött sonka is. A sonkafőzést több év kísérletezés után így alakítottuk: pénteken este hideg vízbe beáztatom – így nem lesz annyira sós. Szombaton lecserélem rajta a vizet, és nagyon lassan, ebben a hideg vízben teszem fel főni. Sok óra kell neki, hogy puhára főjön, megszurkálva ellenőrizhetjük, hogy jó-e már. Azt mondják, kilónként egy óra kell neki, hogy megpuhuljon. De nehogy túlfőzzük, mert akkor ízetlen lesz, és szétesik. A főzővízben hagyjuk kihűlni, ettől válik jól szeletelhetővé. A kötözött sonkáról is csak ilyenkor vegyük le a kötelet.
A sonkafőzővíz nagyon finom, soha ne öntsük ki – bablevesnek kitűnő alaplé, de ha nem akarjuk azonnal felhasználni, hűtőben vagy fagyasztóban eltehetjük. És tojást is főzhetünk benne, annak is finom ízt ad.
A két alapétel tehát, a sonka és a főtt tojás már megvan. Emellé mi mindig friss, reszelt tormát adunk vasárnap reggel. (Érdekes, most figyeltem csak meg, hogy míg a többi ünnepünkön mindig a főétel hordozza a hagyományt - pl. töltött káposzta, hal karácsonykor -, Húsvétkor leginkább a reggelinek kell a hagyományok szerint alakulnia.) Elengedhetetlen, hogy friss zöldségek is kerüljenek az asztalra: hónapos retek, zöldpaprika, paradicsom, zöldhagyma, snidling. A körözött juhtúró sem hiányzik nálunk soha. És idén készítek egy újdonságot is: hajszálvékonyra szeletelt prágai vagy pármai jellegű (nyersen megfüstölt) sonkát meg fogok tölteni vajkrémmel vagy krémsajttal kikevert tormával (kevéssel, hogy ne csípjen a gyerekeknek). Feltekerem sonkatekercs formájúra, és a két végébe reszelt sárgarépát nyomok.
Sütemény is készül persze. Én diós fonott kalácsot szoktam sütni (első hallásra furának tűnhet, de próbáljátok ki az édeskés kalácsot finom vajjal megkenve, főtt sonkával, tormával - mi a kalácsot ilyenkor kenyér helyett esszük!), a férjem pedig zserbót (méghozzá nagyon finomat).
Az idén meg fogom sütni azt a sárgarápás minitortát is, melynek a receptjét pár hónapja már leírtam itt nektek. Ez lesz idén az ünnepre feltálalt sós süteményem.
Ha a hagyományos sütiken túl szeretnétek valamit újítani ti is, édességnek ajánlok nektek egy egyszerű, de nagyon látványos különlegességet: süssetek répatortát. Holnap – a böjtös receptekkel együtt - felteszem nektek ide a répatorta receptemet is. És nehogy úgy képzeljétek a répatortát, amire „normális gyerek” csak fintorog: nagyon látványos és finom, az én gyerekeim nagyon szeretik.
Faluhelyen a Húsvét vasárnapi reggeli előtt szokás felhajtani egy kis házipálinkát – nos, én ezt az idén is mellőzni fogom, mert amikor pár éve egyszer engedtem rokonaim jószándékú unszolásának, és a férjem békési nagymamájának a pálinkájával ágyaztam meg a húsvéti reggelinek, sajnos a nap további részében használhatatlanná váltam… De aki bírja, az talán ezen az egy napon megteheti.
Ebédre, főételnek rozmaringos báránysültet illene adni, de én nem szeretem a bárányhúst. Így mindig változik, hogy milyen húst veszünk magunkhoz Húsvét vasárnap. Idén füstölt mangalicakolbásszal töltött mangalicacombon gondolkodom, petrezselymes krumplival. De az is lehet, hogy oldalast sütök.
A következő hagyomány-kör, amit mi soha nem hagyunk ki Húsvétkor, az a hétfő reggeli locsolkodás. A mai napig nagy nosztalgiával emlékszem vissza gyerekkorom Húsvét hétfőinek boldog izgalmára: vajon eljön-e meglocsolni az a fiú, aki a legfontosabb nekem? Szépen felöltözve, az erkélyen lestem az akkor még nagy számú, öltönyös locsolkodó fiúk jövés-menését… Már akkor sem szerettem a pénzért locsolkodó idegeneket. Már akkor is ciki volt a fiúknak locsolni menni, a lányoknak otthon várni őket, kölniegyvelegtől bűzlő hajjal – de már akkor is azt éreztem, hogy ez egy szép szokás, amit a modern idők új szelei ellenére is ápolni kell. Sok lány attól volt menő, hogy elmenekült otthonról ezen a délelőttön, rokonlátogatóba vagy kirándulni. Talán attól féltek, hogy ha senki nem jön el locsolni, akkor szégyenben maradnak, csalódottak lesznek… Én kamasz koromig mindig otthon maradtam, és nem is kellett csalatkoznom. Az a fiú, aki „a szerelmem” volt az általános iskolában elsőtől negyedikig, mindig eljött az apukájával együtt. Neki tartogattam a legnagyobb piros csokitojást!
Amikor pár éve sikerült újraegyesítenem a családom Amerikába szakadt ágát az itthon maradottakkal, igyekeztem a gyökereiket kereső, lelkes amerikás rokonoknak minden fontos, magyar népszokást megtanítani. A lelkesedésüket és elámulásukat látva tudatosult bennem, hogy semmi „ciki” nincs ezekben, egy kívülállónak ezek nagyon izgalmas, vidám és értékes tradíciók, nekünk pedig az a dolgunk, hogy megőrizzük és továbbadjuk őket. Mókás volt elképzelni az amerikai unokatesókat, amint leöntik édesanyjuk fejét az újonnan megtalált hagyományok értelmében…
Ma már a fiaim locsolkodnak. A férjem eleinte elvitte őket a környékbeli településeken lakó ismerős idős nénikhez is locsolkodni, szentelt sonkát enni. De „a nénik” sajnos tavaly már nem voltak elég jó egészségi állapotban ahhoz, hogy a hancúrozó locsolkodókat fogadni tudják, így maradnak az ovis barátnők és a család nőtagjai.
Nagyobbik fiam életének legnagyobb hódítása is a húsvéti locsolkodáshoz kapcsolódik: kiscsoportban már szeptemberben kiválasztotta magának a legnagyobb, legkomolyabb kislányt a csoportban, aki egy egész fejjel volt nagyobb az én csepp fiamnál… És beleszeretett. De úgy igazán. Sokat foglalkozott Terkával, aki eleinte kedves lekezeléssel fogadta a fiam nyüzsgését. Így teltek az ovis napok szeptembertől áprilisig – amikor is a fiam, elegáns kis öltönyébe öltözve be nem kopogtatott Terka ajtaján locsolkodni. És Terka szíve ettől megolvadt… beinvitálta a fiamat a babakonyhájába, és nekiálltak papás-mamást játszani – attól kezdve nem volt kérdés, hogy a kislány elfogadja az udvarlást! És a locsolkodás hagyományos, párválasztó értelme így mutatkozott meg a mi kis életünkben újra.
Idén a nagyfiam már nagyobb zsivány: hetek óta ígéri, hogy egy pohár hideg vízzel fog meglocsolni engem… De annyi baj legyen! Hátha sikerül kicsit késleltenie az elkerülhetetlen hervadozásomat… Hátha én is feltámadok tőle kicsit ezután a hosszú, hideg tél után!
Kellemes Húsvétot kívánok nektek.
Nóra
