Az utcánkba új szomszédok költöztek. Hosszú évek óta lakatlanul, kihasználatlanul állt, romlott, pusztult egy óriási raktárépület - jó nagy területen (ráadásul egy olyan környéken, ahová sokan vágynak, de ma már lehetetlen üres telket találni). A falubeli Áfész raktára volt hajdanán, nagyon csúnya betonhodály, lebetonozott udvarral.
Az újonnan érkezett család gondolt egy merészet, és kibérelte (vagy talán meg is vette?) ezt az őskövületet. És nekiállt gőzerővel átalakítani. Komoly munkáscsapat érkezett, nagy munkagépekkel, döngöltek, bontottak, zengett a környék a zajtól. De meg is lett az eredménye: alig pár hét alatt elfogadható külsejű épületté alakult a romhalmaz, az egyik felébe beköltözött az új család: apa-anya egy kisfiúval, na meg a nagyszülőkkel. A ház nagyobbik felében pedig áruház nyílt (szinte napok alatt rendezték be): ruha, cipő, fehérnemű került a polcokra. A betonudvarból virágoskert alakult.
Az anyósomék, akikkel mi közös társasházban élünk, kiváló társasági emberek. Minden falubelit ismernek, villámgyorsan barátokat szereznek, bárhová is veti őket a jó sorsuk. Most sem tétlenkedtek: mihamarabb átmentek az új szomszédokhoz az áruházba, ismerkedni, barátkozni.
Csillogó szemmel, jókedvűen jöttek haza, láttam anyósomon, hogy ebből hosszú távú barátságot szándékozik kialakítani. Elújságolta, hogy az apát Pistinek hívják, az anyát Timinek, a kisfiukat Tominak. A nagymama nevét nem értette, de ő is nagyon kedves, még meg is ölelgette anyósomat! A nagypapa pedig csak mosolygott rájuk, de azt nagyon. Azonnal kaptak az üzletben egy törzsvásárlói igazolványt, jó nagy kedvezménnyel, sőt, emlékbe egy mini porcelán teáskészletet is!
Hogy miért pont porcelán teáskészletet?
Mert Pisti, Timi és Tomi – na meg a nagyszülők – kínaiak. Nem itt született, hazájukból rég elszármazott kínaiak, hanem egy Kínából nemrég érkezett család. Van nekik valódi kínai nevük is, de hogy megkönnyítsék új, választott hazájuk polgárainak az ismerkedést (meg saját maguknak a beilleszkedést), adtak maguknak magyar nevet! A nagymama és a nagypapa ebből inkább kimaradt, de a nagymama is megtanult pár szót magyarul. Nem annyit, mint Pisti, aki remekül elbeszélget már a szomszédsággal. De amikor anyósom az én kicsi fiammal ment át a napokban vásárolni Pistiékhez, és a nagymama meglátta őket, lelkesen mutogatott a gyerekre: „Unoka? Unoka?” – és amikor anyósom büszkén bólintott, akkor a kisfiam kezébe nyomott egy plüsskutyát ajándékba… (A fiamnak annyira tetszett a nagymama kiejtése, hogy azóta is ismételgeti: "Unoka? Unoka?"...)
Kedves emberek és jó kereskedők, ez nem vitás. Ma délelőtt az áruház parkolójában (mert azt is kialakították már!) több mint húsz autó sorakozott.
Pedig nem ők az első kínai kereskedők, akik megvetik a lábukat a falunkban. Évekkel ezelőtt a falu kellős közepén, egy garázsnál is kisebb, kidőlt-bedőlt bódéra felkerült egy felirat, amit én a kínai életszemlélet kvintesszenciájának tartok, örökre megjegyeztem. Így hangzott: „Gazdag Évezred Áruház”. Hamisított sportruházati márkákból, filléres cipőkből és farmerokból álló kínálata azonnal belopta magát a falubeliek szívébe.
Pisti azonban sokkal nagyobbat álmodott. Hangzatos név helyett nem kis pénzzel (az egész család megtakarított vagyonával) és nem kevés munkával jött, látott, és győzött. Miközben a magyar kereskedők évek óta alig tudják kiimádkozni a pénzt a vevők zsebéből…
Talán érdemes tőlük megtanulni ezt-azt. Alkalmazkodást, szorgalmat, beilleszkedést - de úgy, hogy közben a miénktől nagyon különböző kultúrájukat mindvégig megőrzik.
A legjobban talán akkor látszott ez, amikor az anyósomék – a sok kedves gesztust viszonzandó – felpakoltak egy üveg bort, némi süteményt, meg más apróságokat, és a kínai holdújév kezdőnapján átmentek hozzájuk újévet köszönteni! Ez már biztosan megpecsételte a barátságukat, hatalmas volt az örömük, hogy a magyar szomszédság mégsem Pistinek és Timinek kezeli őket, hanem respektálja a valódi kulturális hátterüket is.
Én azt kívánom nekik, hogy a Tigris éve meghozza a megérdemelt üzleti sikert és felemelkedést ennek az otthonától oly messzire szakadt családnak. A magyar kiskereskedőknek pedig azt, hogy ébredjenek már fel, és igyekezzenek – vegyék fel a versenyt velük mielőbb, amíg végleg késő nem lesz…
Nóra
