„Szeretem a testem” – így szól a tévéműsor címe, én viszont kicsit leszűkíteném a témát: SZERETEM A HASAM! (Ez – gondolom – nem újdonság e blog olvasóinak…) Azt hiszem, a torkosságom valahol a gyermekkoromban gyökerezik – az anyukám fáradhatatlan sütés-főzésének köszönhető. Mi úgy nőttünk fel, hogy fel sem fogtuk, mekkora munka van abban, hogy jobbnál jobb ebédeket főzött nekünk.
Anyukám hétköznapi fogásait már éppúgy rég beépítettem az itthoni étrendünkbe, mint a süteményeit és más édességeit. Van, amit másképp készítek, mint ő, van, hogy igyekszem rekonstruálni a régi ízeket. Nosztalgiázzunk kicsit most együtt! De nem kívánok tőletek most nagy sütő-tudományt, inkább azokat a recepteket veszem elő, amelyek a legkönnyebben megvalósíthatóak.
Az egyik legegyszerűbb édesség, amit bárki el tud készíteni, mindig sikert arat, és anyukám is gyakran készítette nekünk: a bundás alma. Ehhez aztán tényleg nem szükséges semmilyen előképzettség…
Hozzávalók (a palacsintatésztával bundázott bodzavirág receptjénél leírt bundázótésztával egyezik meg): 2 egész tojás,
20 dkg liszt (lehet teljes kiőrlésű is, vagy fehér finomliszt),
egy csipet só,
egy púpozott evőkanál cukor (lehetőleg barna nádcukor),
és annyi tej, amennyivel nagyon sűrű palacsintatésztává tudjuk keverni a fentieket (kb. 2,5 dl kell hozzá),
annyi olaj, amennyi a kisütéshez szükséges,
fejenként 1-2 alma,
porcukor, fahéj.
Így készül: meghámozzuk és ujjnyi vastag szeletekre vágjuk az almát, meghintjük fahéjas porcukorral a szeleteket. Kikeverjük a bundázótésztát. Az almaszeleteket megmártjuk a jó sűrű tésztában, és forró zsiradékban kisütjük. Még melegen újra hintünk rá egy kis fahéjas porcukrot.
Ha szeretnénk egy kicsit feldobni ezt a receptet, készítsünk „Lakatosinast” – ezt az anyukám öreg sütős szakácskönyvéből olvastam ki. Ehhez szép, nagy, magozott aszaltszilvaszemeket vízben félpuhára megfőzünk, a magjuk helyébe beleteszünk 1-1 meghámozott mandulaszemet, és így bundázzuk be az almához és a bodzához hasonló módon. Majd kisütjük, és cukrozott kakaóporba hempergetjük.
És arra ki emlékszik, hogy a nyers tojás sárgája kristálycukorral kikeverve, és azonmód bekanalazva mennyire finom? Elmeséltem a fiaimnak, hogy mi ezt hogy szerettük – meg is kellett kóstoltatnom velük rögtön, és azóta is többször kuncsorogtak már érte… Tudom: a cukor nem túl egészséges, a nyers tojás veszélyeiről is mind hallottunk már – a higiéniás előírások betartása mellett azonban nem lehet baj, nálunk még senki nem lett beteg ettől a „primitív” édességtől, csak boldog! És ha összehasonlítom a manapság divatos bolti édességekkel: a sok E-számos adalékkal, ételfestékkel, tartósítószerrel dúsított „finomságnál” talán még ez is jobb…
Ennél kicsit több munka és idő a töltött zsömle – de még mindig nem kell hozzá nagy nekikészülődés... sem sok pénz.
Hozzávalók: fejenként 1-2 zsömle (lehetőleg ropogós héjú, nem olyan szivacsos, puha, mint a mai zsömlék némelyike…),
fél kg túró,
1 egész tojás,
3-4 evőkanál cukor (lehetőleg barna nádcukor),
egy pohárnyi mazsola,
1 citrom reszelt héja,
vaníliás cukor a meghintéséhez.
Elkészítése: kettévágjuk a zsömléket, kivájjuk a puha belsejüket - ki ne dobjuk a zsömlebelet! – természetesen elhasználhatjuk másra, szendvicskatonákhoz, vagy fasírtba… De ha gondoljuk, a következő túrókrémbe is belekeverhetjük egy kis cukros tejben megáztatva: a túrót kikeverjük a tojással, cukorral, és a meleg vízben puhára áztatott mazsolával. A kivájt zsömléket töltsük meg ezzel a túrókrémmel, borítsuk össze az alját-tetejét, hintsük meg vaníliás porcukorral – és forró sütőben pár perc alatt pirítsuk világospirosra!
Ha már itt tartunk: a rizsfelfújt sem sokkal bonyolultabb.
Hozzávalók: 6 tojás,
6 evőkanál porcukor,
1 kávéskanál reszelt citromhéj,
diónyi vaj,
egy pohár mazsola,
15 dkg rizs,
annyi tej, amennyiben a rizst sűrű tejberizzsé tudjuk főzni (negyed liter-fél liter, a rizs fajtájától függően),
2 evőkanál barna nádcukor,
1 vaníliarúd,
a tűzálló tál kikenéséhez vaj, 3-4 evőkanál zsemlemorzsa,
öntetnek málnaszörp.
Elkészítése:
A tejet feltesszük főni a középen behasított vaníliarúddal és a 2 evőkanál barnacukorral. Beleöntjük a rizst, és kevergetve puhára, sűrűre főzzük. Kihűtjük. A vaníliarudat kivesszük. A tojásokat felütjük, különválasztjuk a fehérjét és a sárgáját. A 6 tojássárgáját kikeverjük a porcukorral, a reszelt citromhéjjal, és a diónyi vajjal. A 6 tojásfehérjét habbá verjük. Összekeverjük a tejberizst a cukros tojássárgája-habbal és beleforgatjuk óvatosan a tojásfehérje-habot, de ne törjük össze. A tűzálló tálat kivajazzuk, jó vastagon behintjük zsemlemorzsával, és beleöntjük a keveréket. Forró sütőben megsütjük – legyen szép, világospiros a teteje. Kockákra vágva tálaljuk, a tálon málnaszörppel öntözzük.
Na, ha ennyi retro finomságtól sem jött meg a kedvetek a konyhai tüsténkedéshez – még mindig van egy tippem a számotokra! Keressetek egy olyan pékséget, ahol készül igazi, régi fajta kenyér! Mostanában „parasztkenyér” néven láttam több helyen is, és többnyire 3-4 kilós, óriási cipókat sütnek belőle – de meg lehet kérni az eladót, hogy vágjon belőle egy nekünk tetsző darabot. A legfinomabbat a Lipóti Pékség üzleteiben találtam, ami Lipót községből indult ország-világhódító útjára, és ma már több mint 60 üzlete van, még Dunaszerdahelyen és Komáromban is! Sok törzsvevőjük tartott tőle, hogy a terjeszkedés majd a minőség rovására megy, de nem így lett: én ma megkóstoltam a falunkban nyílt új üzletükben a kenyeret – és tanúsíthatom, hogy isteni. Pont olyan, mint gyermekkorom kenyerei…
Ha beszereztétek a megfelelő retro-kenyeret, a legbátrabb nosztalgiázók számára van egy ajánlatom: a csodálatos, a hihetetlen cukros-zsíros kenyér… Jajj! Kimondani is szörnyű… Maga a megtestesült koleszterin-és cukorbomba…na de megkóstolni! Én imádtam gyerekkoromban, és biztos vagyok benne, hogy most is ízlene… sajnos. Elkészítése: az óriási szelet kenyeret zsírral megkenjük, és kristálycukorral behintjük! Élvezzük a cukor ropogását a fogunk alatt, és a tiltott gyümölcs édes ízét… Aztán ne álljunk a mérlegre, de a háziorvosnak se engedjük, hogy méregesse a koleszterinünket!
Ha nem vagyunk ennyire elvetemültek, akkor marad a klasszikus lekváros kenyér – olyan, mint amilyet Fónay Márta nyomott a gyerekszereplők kezébe lépten-nyomon az "Égigérő fű" című 1979-es ifjúsági filmben: https://www.youtube.com/watch?v=4XUjj8eoAn8&feature=PlayList&p=E54C8D392FE03F63&playnext_from=PL&index=37&playnext=2
Az első lekváros kenyeret a bejátszás 5. perce körül találjátok!
A legtöbb édesanya-nagymama a főzéssel, sütéssel a szeretetét fejezi ki - nincs is annál nagyobb boldogság egy anya számára, mint ha látja, hogy a gyermekei jóízűen befalják, percek alatt eltüntetik azt, amin ő esetleg órákat fáradozott! De mi most szerezzünk örömet a gyerekeinknek és saját torkos személyünknek anélkül, hogy órákat kellene érte dolgoznunk. És akkor több időnk marad másra…
Jó étvágyat.
Nóra