Egy mai hír alaposan felkavarta a kedélyeket. Három, 15 éves diáklány tegnap, az évnyitó után társai heccelésére betért egy belvárosi boltba, és megpróbált ellopni pár bizsut, darabonként „pár ezer forintos” értékben. A biztonsági őr elkapta őket. Felhívta a szüleiket, és kihívta a rendőröket – akik, az augusztus 18-án életbe lépett törvénymódosítások értelmében őrizetbe vették a lányokat. 72 órára maradnak bent. A lányok sokkot kaptak, zokogtak a döntés hallatán, egyiküket át is szállították a János Kórház pszichiátriájára.
Sok minden kavargott bennem a hír olvastán. Először anyaként megszakadt a szívem a szegény kölykök sorsára gondolva – egy ennyi idős lány még gyerek, el tudom képzelni a rettegését egy ilyen helyzetben!
De rögtön utána megkeményítettem magam, és azt gondoltam: egy társadalom nevelését csak így lehet elkezdeni… Ennyire keményen. Ne legyen bocsánatos bűn a lopás, mert az elmúlt évtizedek – kezdve a „minden közös tulajdon” hazugságával – annyira megszüntették a magántulajdon szentségét, hogy a tolvaj ma azt hiszi, jópofa dolog elvenni azt, ami a másé, vagányság, bátor dolog.
Hát nem az. Szinte hallom, amikor azt kérdezitek: „Te soha nem csórtál el semmit a boltból?” A válaszom: nem. Már gyerekkoromban is tabu volt a más tulajdona. Aki mást felel erre a kérdésre, meg az újságíró, aki „pár ezer forintos” bizsukat emleget (hangsúlyozva a lopással okozott alacsony anyagi kárt), bizonyára nem gondol bele, hogy a bolti eladónak az egész napi keresete az a pénz. Egész nap a semmiért dolgozott, és még az állását is elveszítheti, ha ekkora összegű hiányt talál a tulajdonos az aznapi kasszában… Az ő lelkét akkor micsoda sérelem éri?!
És a bolt tulajdonosa? Akinek ki kell nyögnie minden hónapban az üzlete bérleti díját, fizetni a víz-, gáz- és áramszolgáltatónak, az alkalmazottaknak, a bolt árukészletéért a beszállítóknak, és nem utolsó sorban adót és rengeteg járulékot az államnak? Ő miből fizessen, ha a "vagány" szarkák heccből elviszik az egyetlen bevételi forrását? Mekkora lelki sérülést okoz neki és a családjának, ha tönkremegy a kis üzletkéje, amit véres verejtékkel, a két kezével kapart össze?
A gyerekek büntetése szokatlanul kemény lett. De ma ilyen kemény világban élünk. Kemény dolog megharcolni naponta a megélhetésért, kemény dolog napi 10-12 órákat dolgozni a pénzért, kemény dolog elveszíteni a megélhetését az embernek mások hibája vagy bűne miatt.
Őszintén remélem, hogy a náluk rafináltabb, felnőtt korú tolvajokat is megfogják, és legalább ekkora szigorral büntetik meg. Akkor talán nem tűnik el a fatolvajok miatt apám szülőfaluja körül az erdő, és nem kell egy öregembernek sem áramot vezetnie a kerítésébe, ha meg akarja védeni kemény munkával megtermelt zöldségeit. Hogy a nagyobb összegű lopásokról ne is beszéljünk...
De sajnos kétlem, hogy a felnőttek átnevelése még lehetséges. Társadalmunk erkölcsei romokban hevernek. Márpedig romos alapokra nem lehet stabil házat építeni.
A most megbüntetett lányok viszont egy életre megtanulják a leckét. Az ő generációjuk még elkezdhet a régi, jól bevált parancsolatok szerint élni. Szerintem ez az egyetlen reményünk.
Ehhez azonban a szüleiknek – ha már elmulasztották megtanítani nekik a legalapvetőbb normákat – nem mentegetni kell őket, és a rendőrség meg a törvények kegyetlenségét fennhangon harsogni. Meg kell próbálniuk rendbehozni a gyermekeik lelkén esett sérelmeket, és megbizonyosodni róla, hogy levonták a tanulságot a történtekből. Én ezt tenném a helyükben.
Most megyek, és elmesélem ezt az egészet a nagyfiamnak. Ti pedig, a véleményemért, ide lőjetek:..........
Nóra
