Ne haragudjatok, ez most tényleg túl személyes lett, és sajnos érzelgős is, Zsófi biztos mondja, hogy nyálaskodás... Amit ráadásul a barátom sem szeretett, akiről az írás szól. De ez most így sikerült.

Nóra! Kérlek szépen hadd dönthessem én el, mi nyálas és mi nem az, én sem vagyok kőből! Ezt az embert én is ismertem személyesen. Több olyan alkalom volt, hogy beszélgethettem vele. Nem voltam közeli barátja, de azt hiszem kedvelt engem, ahogy én őt nagyon. Ugyanazon jegy szülöttei voltunk és ennek a jegynek a lényege, hogy "szellemi kihívást" keres még egy tál lencsében is, és ettől sokan fura, bogaras embereknek tartják őket. Általában viszont ha ezek az emberek elkezdenek beszélgetni, valahogy hamar egy hullámhosszra kerülnek. Több ember lett így barátom...amikor Nórát keresve összefutottunk, mindig öröm volt hallgatni őt és beszélgetni vele. Ha pár hónap vagy év eltelt közben, akkor is mindig úgy fogadott, hogy a barátom barátja nekem is barátom és úgy folytattuk a beszélgetést, mintha csak pár nap telt volna el. Amikor megtudtam, hogy beteg, nagyon bíztam benne, hogy meggyógyul, annyira győztes típus volt, hogy azt gondoltam, rajta egy ilyen kór nem fog ki, neki ez is semmi lesz. De sajnos nem így lett...amit még most sem hiszek el...Nyugodjon békében!

Zsófi, nem ellened szólt a megjegyzésem, egyszerűen próbáltam valahogy csökkenteni a dolog élét... Állandó vívódás, hogy az ember mennyit adjon ki magából egy ilyen blogon - mi eldöntöttük, hogy a legtöbb ú.n. "én-blog"-tól eltérően nem a magánéletünket akarjuk ország-világ elé tárni ezeken az oldalakon. De én időnként azért megszegem ezt. Most nagyon megszegtem.

Tudom, hogy kedvelted, és ez kölcsönös volt. Az nagyon érdekes, amit a végén írsz, visszatérő motívum ez elmúlt két napban - engem sorban hívnak fel és írnak közeli és viszonylag távoli ismerősök, hogy ugye ez nem is igaz... Az is elhangzott, hogy ő olyan ember volt, akiről az ember nem is tudja elképzelni, hogy olyan is lesz, hogy majd nem lesz...

A Mesterek is elmennek. Vagy ezért, vagy azért. És valójában távozásukkal kezdődik az igazi megmérettetésük. Vajh a tanítványul választottak tényleg méltóak voltak-e tanítvánnyá lenni? Vajh a csipketerítő hiátusai betöltődtetk-e mindazzal maradéktalanul, amiknek ott a helyük?
Vajh képesek-e a tanítványok a Mester tetszésének megfelelően, vagy továbblépve a Mester szellemében válaszokat adni?
Mégegysze mondom: A Mester távozása nemcsak a tanítványok, hanem a Mester megmérettetése is.
Ha a Mester mester volt, s a Tanítványok tanítványok, akkor kétségbeesésnek nincs helye. Engedelmeskedjetek a "kelj föl, és járj" parancsának, hisz a sánta is akkor jár, ha eldobhatja mankóit!
Mégis örüljetek, mert ha elment is s a veszteség fáj, mégis, Bennetek él tovább!

@wampeer: amit írtál, talán abban mutatkozott meg legjobban valódi mester-mivolta... Rengetegen vannak, akik neki köszönik, hogy az életük, pályájuk megváltozott, beindult, olyanok írnak nekem most levelet róla, akikkel én alig voltam valaha is kapcsolatban, és akik már sok éve nem tartoztak a tanítványai közé, de a mai napig neki hálásak.

És hát én is, az elmúlt húsz évből az első tízben nagyon szoros munkakapcsolatban voltam vele, de úgy, hogy napi 10-12 órákat dolgoztunk együtt, és aztán még együtt jártunk vele meg a feleségével szórakozni, nyaralni is... gyakorlatilag együtt éltük az életünket. Aztán megszületett a fiam, és én sokkal távolabb kerültem tőle (gyerekek mellett nem tudtam és nem akartam többé 10-12 órás munkákat), de a barátság maradt. A munkát tekintve azonban elindultam a saját, tőle független utamon is, de abban is állandóan hasznosítottam (meg fogom is mindig) a tudást, amit mellette szereztem. És ha bármi kérdésem volt bármivel kapcsolatban, mindig is feltehettem neki.

Igen, tudok az ő szellemében válaszokat adni én magam is a kérdésekre - de az én válaszaimból hiányzik majd az a fajta egyedülálló gondolkodásmód, ami nem megtanulható.

És hát a mester-tanítvány viszony is kettőn áll - volt neki is olyan tanítványa, aki korlátolt volt ahhoz, hogy felfogja a tanítás jelentőségét. Rajtuk nem változtatott az, hogy megismerték. Sokan mások meg egy fél óra közös beszélgetés után is kaptak tőle kulcsokat a saját életük problémáihoz. De olyan is volt, aki értette, értékelte, de saját magát többre tartotta annál, hogy tartósan alkalmazza a tanultakat.

Isten nyugtassa!

@Mester MM: Egy másik Mester... :-) Köszönöm.

Nem gondoltam magam hozzá hasonlítani, hisz nem is ismertem, mindenesetre az írásod rendkívül megindító volt...
Amúgy mindenki "mester" valamiben, nem?

@Mester MM: Dehogynem, és nem is céloztam arra, hogy hozzá hasonlítanád magad. Csak mivel wampeerral pár sorral feljebb a mesterekről váltottunk szót, tetszett a párhuzam.

OK