Egy tévéműsor, ami hatalmasat húzott be a bulvár-stílus uralta magyar kereskedelmi televíziózásnak! Végre!

Teljesen véletlenül találtam rá, és az is jókora véletlen, hogy már az első adások egyikét elcsíptem. Persze majdnem továbbléptettem a távkapcsolóval – mert azt hittem, ez is egyike az unalmas lakberendező-műsoroknak, amikor egy család lakását hipp-hopp trendivé dizájnolja a lelkes belsőépítész csapat…

De ez a műsor más. Arról szól, hogy egy család lakását hipp-hopp trendivé varázsolja egy lelkes belsőépítész csapat.

Most azt hiszitek, elment az eszem. Vagy rosszul működik a szövegszerkesztőm. Vagy amnézia lépett fel nálam, és nem emlékszem, hogy az előző bekezdésben azt írtam, hogy ez más, mint az unalmas… (Nem írom le még egyszer, ne féljetek!)

Na akkor elmagyarázom. A műsor lényege, hogy a szerkesztők rengeteg jelentkező közül kiválasztanak egy nagyon rossz körülmények között élő, valóban rászoruló családot, akiknek a falain tenyészik a penész, mállik a vakolat, és kilátástalan, hogy valaha is telik majd nekik jobbra.

Majd a kiválasztott családhoz, mint egy tündérkeresztanya, megérkezik a stáb, elküldik őket nyaralni, és mikor vége a nyaralásnak, egy új, trendi, csillogó-villogó, és nem utolsó sorban emberi lakókörülményeket biztosító lakásba térhetnek haza!

Na ugye, hogy ez másképp hangzik, mint mikor „Kovácsék elunták a kockás kanapét, és ötletük sincs, hogyan rendezzék el a családi fotókat a komód tetején…”!

Az az adás, amit én láttam, egy kilenctagú család megajándékozásáról szólt. A műsor kezdetén még fogalmuk sem volt, hol fognak lakni ezentúl, mert kiderült, hogy a romos állapotú házat, amit hatalmas jelzálogkölcsönnel vettek, és évek óta fizetgettek, elveszi a bank – ugyanis az előző tulaj nem fizette az ő hitelét, és … mindegy, nem részletezem a jogi bonyodalmakat. A család elveszíti az amúgy is méltatlan állapotú házat a feje fölül.

Az álomépítők ekkor elhitetik velük, hogy Kemence település önkormányzatánál elintézték: átmenetileg beköltözhetnek az ugyancsak romos állapotú, használaton kívüli régi iskolaépületbe, amíg nem rendeződik a helyzetük.

A család már ennek is örül. Hát még a balatoni nyaralásnak, számukra luxuskörülmények között!

És amíg nyaralnak, a stáb átalakít és berendez nekik egy kertes házat Kemencén, ami egyáltalán nem romos, nem ázik be, csodás fürdőszoba, konyha, melegvíz várja őket az új otthonban, és minden gyerek olyan szobaberendezést kap, amilyenről álmodik… A kertben ping-pong asztal, veteményes, a kert végében patak csörgedezik.

El tudjátok képzelni, mennyit jelent ez nekik? El, mert ismeritek a nagy magyar valóságot.

A legszebb a műsorban az, hogy a befogadó település milyen sokkal járul hozzá az ajándékhoz. Ráadásul az ott lakók, a leendő szomszédaik is segítenek az átalakításban, és amikor megérkezik a család, hogy elfoglalja új otthonát, a szomszédok köszöntik őket, azonnal befogadják a „jöttmenteket”.

És ez az a műsor, ahol egy cseppet sem zavar, hogy lépten-nyomon feltűnnek a szponzorok logói – a lakberendező áruház, a barkács áruház, a bank, akik hozzájárultak a „csoda” megteremtéséhez, végre jó helyre adták a marketingbüdzséjüket! Le a kalappal előttük, és a szerkesztők előtt is, akiknek sikerült elkerülni a témából adódó giccs-lehetőségeket, és mégis: engem megríkattak…

Hogy több millió, hasonlóan rászoruló család lenne még ebben az országban, akik nem juthatnak mind efféle ajándékhoz, ilyen nagyszerű új esélyhez? Igen, de ha öt családon segít a műsor, és ötven, vagy ötezer ember átérzi az összefogás erejét, és a maga lehetőségeivel esetleg segít másokon, akkor ez a műsor máris javított valamit pocsékul működő, sok sebből vérző társadalmunkon.