A címből arra lehet következtetni, hogy biztosan az angol királyi családok egymást kiirtó harcairól vagy egyéb uralkodói hóbortokról akarok írni, pedig nem!

Egyszerűen az történt, hogy meghatódtam az X-Faktor mai adásának a végén! Ahogy a műsorvezetőnő is elmondta, „történelmet” írt a magyar X-Faktor, soha sehol nem fordult elő az, ami ma nálunk, hogy két testvér vívta a párbajt, és egyik buktatta ki a másikat!

A zsűri ma igazságosan döntött, és továbbjutott az idősebb Vastag: Csaba! A mentorok indoklásukban megfogalmazták azt, ami tény. Az „Öcsi” 18 éves, le kell érettségiznie és nagyon sok ideje van arra, hogy befusson...míg a bátyja már közel 30, itt-ott, meg mindenféle színházban „énekelgetett”, de mivel ez a „szakma” hogy sztárság, elég korfüggő, így most van éppen itt az ideje: vagy lesz belőle egy elismert „dalospacsirta”, vagy tovább énekelget majd itt-ott...ami szintén nem baj, ha az ember nem elég tehetséges, de elég nagy, ha az!

Amikor elkezdődött a műsor, nekem úgy tűnt, a kicsi tehetségesebb énekes és előrébb fog jutni, mint a testvére, legalább is ebben a versenyben.

Aztán megintcsak beigazolódott az, ami már sokszor és sok helyen...nem elég valamit jól csinálni, élettapasztalat és érettség kell mindenhez...megélt élethelyzetek, megélt érzelmek, sikerek és kudarcok, amitől azzá válik 30 körülre az ember, amivé....ami 20 körül még nem lehet, mert nincs még ott annak akkor az ideje...meg kell élni még a következő 10 évet is hozzá...

Pár napja hallottam nézői véleményeket arról, miért olyan közkedvelt a műsor, és egy nő azt mondta azért, mert „ úgy érezzük, ezek az emberek olyanok, mint bárki más”, szóval nem mesterkéltek, nem érzik vagy nem tudják még, hogy milyen „előjogokkal” jár a hírnév, „amatőrök” még a profik világában és ettől lesznek mind nagyon szerethetőek. Nekem legalább is azok...

Ma úgy alakult, hogy pont két olyan embernek kellett versenyeznie a bentmaradásért, akik közül egyik sem akarta volna, ha megkérdezik, hogy pont ő buktassa ki a másikat! De így alakult, vagy rossznyelvek szerint, akik azt gondolják, hogy minden előre meg van koreografálva, így alakították, a helyzet szempontjából teljesen mindegy. Könnyebb dolguk se így, se úgy nem volt a fiúknak...

Persze felfoghatjuk úgy is, hogy az anyukájuk boldog lehet, hogy így alakult, mert akárhogy is izgult, a továbbjutó a gyereke lett...hát az már csak a dolog szépséghibája, hogy sajnos a kieső is ugyanebben a státuszban van...ő is a gyereke...

De ha nem akarjuk elütni olcsó poénokkal ezt a helyzetet, átérezhetjük, milyen érzés lehet egy anyának, hogy mindkét gyereke nagyon tehetséges, gyönyörű hangjuk van, kedves, megnyerő karakterek, és nem utolsó sorban nagyon csinos fiúk.

Egy ország szembesülhetett azzal a ténnyel, hogy jó embereket nevelt a fiaiból! Mert ez a Vastag testvérek legnagyobb erénye számomra, hogy jó emberek!

Az idősebb úgy küzdött, hogy neki ez az „utolsó esélye”, hogy énekessé válhasson, mégis látszott rajta, hogy mennyire meg van rendülve, és annak örülne a legjobban, ha az öccse jutna tovább. És ettől kapott a produkció egy olyan pluszt, amivel le tudott venni mindenkit a lábáról és meg tudta mutatni azt a tíz évnyi „élettapasztalati” előnyt, ami kellett a sikeréhez. Ráadásul a dal, amit a párbajban énekelt, nagyon szép volt, passzolt a helyzethez: „Jégből vagyok, talán fel sem olvadok,
Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jégszívemet.” (Demjén Ferenc)

Ha elvonatkoztatunk az énekléstől és a műsortól, a két testvér viszonyából levonható egy "általános" tétel is: ha két fiú (a vegyes nemű testvéreknél és a lányoknál ez kicsit másként alakul) együtt nő fel, a kicsi az idősebb „árnyékában” van mindig, és emiatt sokkal önkritikusabb, visszafogottabb, zártabb egyéniség lesz.

Így van ez a környezetemben szinte mindenhol, és a saját családomban is. A kisebbik fiam úgy nő fel, hogy a nagyobb állandóan azt ismételgeti neki, hogy boldog lehet, mert van egy nagy, erős, okos, sármos, ügyes és SZERÉNY bátyja, minő boldogság is ez! Amit a kicsi nem minden pillanatban él meg ilyen egyértelmű „fáklyásmenetként”. A nagy szeret a középpontban lenni, feltalálja magát minden szituációban, pillanatok alatt megszervezi a maga és a testvérei életét, csapatot kovácsol minden közösségből és tudja, mit akar...és ezt minden pillanatban közli is az öccsével...szóval vezet és irányít...a kicsi meg felnéz rá, a bátyjától többet és jobban, senki semmit nem tudhat. Közben „készen” kap olyan dolgokat, amit a nagyobb ennyi idősen nem hogy nem tudott pontosan, de nem is hallott róla. Ennyi talán a kisöccs szerep előnye...sokkal több nemigen van.

Egy család életéről szóló TV-műsorban hallottam pár éve egy mondatot, ami nagyon érdekes volt, és rávilágított a lényegre. A négy fiútestvér -ma már 40 és 60 közti családapák- közül a legkisebb mondta: „Számomra semmi nem volt a hadsereg, amikor bevonultam, hiszen abban nőttem fel, hogy nekem minden percben dirigált valaki!”

Csináltak egy felmérést, amelyben megnézték, hogy felsővezetők, vállalat igazgatók és más fontos emberek milyen helyet foglalnak el a családjukban...és meglepő lett az eredmény: a vezetők túlnyomó többsége ELSŐ (fiú) gyerek, akinek „minimális számú” családtag dirigált csak, viszont ő annál többnek! Ez is mindig eszembe jut, ha a testvérek közti viszony kerül szóba.

Megható volt látni, ahogy a „dirigálás elviseléséhez” szokott „kicsi” férfiasan vígasztalgatja síró bátyját. Megköszönte mindenkinek, hogy ebben a versenyben résztvehetett, és elismerte ő maga is: neki lesz még ideje „befutni”.

Azt hiszem, minden anya legnagyobb vágya, hogy ne csak jó embereket neveljen gyermekeiből, de olyanokat, akik szeretik is egymást, és bármilyen helyzetben önzetlenül kiállnak majd egymásért. Erre ma az X-Faktorban láttunk példát. A Vastag testvérek anyukája –fiai műsorban nyújtott teljesítményétől teljesen függetlenül- már mindenképpen nyertese a versenynek!

Zsófi