Régen volt már „provokatív” témánk, hát most hadd menjen, "pestiesen" szólva!

Egyre több az olyan "huszas-harmincas" nagggyon okos, nagggyon szép és nagggyon tökéletes nő, akik mindent tudnak az életről és mindenben legyőzhetetlenek, csak éppen egyedül vannak!

Ez persze aggasztja őket, mert ki szeret magányos lenni, és ki szeret egy egész napi stressztenger után kibújni kedvenc kutyuskás papucskájából és elaludni a plüssmacikájával...

Na most erre sokan biztosan azt válaszolják, hogy az emberi igények és vérmérsékletek különbözőek: ÍGY is lehet boldognak lenni, nem a szerelem az élet fő motivációja, meg annyi szépség van még az életben, ami nem "szőrös", és ugye milyen jó, ha tökéletes a rend a fürdőszobapolcon!

Aki ilyet mond, az -ismét csak pestiesen szólva- már messziről "büdös"...merthogy magyarázza a bizonyítványát! Pedig inkább szembe kellene nézni a "problémával"...

És feltenni néhány kérdést, majd őszintén válaszolni rá: Jó nekem egyedül? Nem! Szeretném így leélni az életet? Nem! Jó nekem, hogy nem tudok vagy nem merek senkihez sem kötődni? Jó nekem, hogy nagy tökéletességemben minden erőm arra megy el, hogy senki ne kerüljön hozzám lelkileg közel, mert még észreveszi, hogy nem is vagyok tökéletes! Jó az nekem, hogy a saját komplexusaimat eredményként próbálom tálalni, és állandóan azon dolgozom, hogy mindenki elhiggye, én ÍGY vagyok boldog, erős vagyok, mint a kőszikla...

A leglátványosabb "eredménye" ennek az állapotnak az, hogy néhány év után az ember személyisége sérül és már maga is elhiszi azt, amit másokkal szeretne elhitetni: milyen szép a király új ruhája! Általában nem nagyon akad olyan barát, aki meg merné mondani, hogy a „király tulajdonképpen nem divatos, hanem meztelen”! Hogy az erőszakos külső mögött bizonytalanság rejlik, a magabiztosság meg tulajdonképpen a félelemből táplálkozik, az egocentrikusság, az egoizmus meg boldogtalanságból!

Mert bizony ezeknek a hölgyeknek az a legnagyobb hibájuk, eddig felsorolt „pozitívumaik” mellett, hogy önzőek! Egy idő után elmúlik azon legfontosabb „másodlagos nemi jellegük”, hogy odaadóak, figyelmesek, empatikusak és kedvesek legyenek a környezetükkel, ne adj Isten a férfiakkal! Pedig ezek a legfontosabb és legnagyszerűbb női tulajdonságok, amitől egy nő igazán nő!

Tudom, az élet nem könnyű és nem egy habos torta, meg nem romantikus leányregény, de semmi nem törvényszerű, az sem, hogy egy éppen magányos nőből egocentrikus és önző "gép" váljon!

Hogyan lehet ezt a torzulást elkerülni? Nagyon egyszerűen: nem kell életfilozófiát és életszemléletet csinálni abból, ami nem az! Nem kell amerikai önéletrajz-stílusban győzelemként megélni azt, ami nem az, sőt, nem hogy nem az, de éppen hogy egy kudarc!

Ezt hogyan lehet elérni? Nagyon egyszerűen! Őszinteséggel! Ezen a ponton akadnak el sokan, ha ideérnek, mert elfelejtették, hogy ez mi! Annyira elment a világ már arrafelé, hogyha erős vagy, akkor sikeres is vagy, ne mutasd a gyenge pontjaidat, mert legyőz az "ellenfél", hogy közben elfelejtik hogyan kell őszintének lenni időnként, legalább önmagukkal...

Ha az ember boldog, vagy legalább elégedett akar lenni, akkor bizony elkerülhetetlen az, hogy szembe nézzen önmagával és válaszoljon olyan kínos kérdésekre, amelyekre muszáj.

Ha őszintén válaszol arra, hogy boldog-e ebben a fitt szoláriumos-műkörmös-divatszalonos-nyáronnyaralok-télensíelek-a trotechnikusazmindigelek életformában, akkor már tudni is fogja, hogy merre tovább!

Ha a válasz az, hogy IGEN, boldog, akkor jó úton van és nem fogja zavarni az a bölcs mondás a gyakorlatban sem, hogy nem lefeküdni nehéz egy idegen férfival, hanem felkelni.

De ha a válasz NEM, akkor viszont ez már egy alap, amire fel lehet építeni egy reménytelibb és szebb jövőt! Ilyenkor bizony nagy lelkierővel és nagy akarattal vissza kell magát szelidítenie az embernek, ahogy azt a rókával tette a Kisherceg!

Nem kell állandó kockázati tényezőként kezelni a férfiakat, nem kell legyőzni őket minden pillanatban, és nem kell azt hangoztatni, hogy az a tökéletes boldogság, amikor hétmérföldes körzetben egy sincs belőlük. Szemlélődni kell és kivárni, meg helyén kezelni a dolgokat: most éppen nincs szerelem az életemben, de ez ÁTMENETI, majd lesz! Nincs párom, de nem tudom hosszútávon úgy berendezni az életemet, hogy ez így is maradjon! A türelem rózsát -és sok más kellemes dolgot- terem! Az eredményért pedig meg kell dolgozni, mert „nem elég a jóra vágyni, a jót akarni kell, és nem elég akarni, de tenni, tenni kell”!

Kívánok minden öntudatos szingli lánynak egy igazi társat és egy nagy szerelmet! Addig meg ajánlom magányos estékre Shakespeare Makrancos Katáját!

Zsófi