Aki azt mondja, hogy nem lehet „tőlünk független” dolgokat megállítani, az téved! Mert ugye egy természeti csapást nem lehet befolyásolni, sajnos, ahogy látjuk mostanában a hírekből...
De ezen túl minden más „rosszat” meg lehet állítani hittel, akarattal és munkával, na meg időnként összefogással: még a szegénységet is.
Nagy öröm volt látni, hogy egy TV-csatorna által indított országos jótékonysági összefogás közel 180 milló forintot eredményezett szegény, éhező gyerekek megsegítésére, konkrétabban megetetésére.
Szívszorító volt látni azokat a kisfilmeket, amelyeket nagy bajban lévő családoknál forgattak, ahol alig akad ennivaló az asztalra. Mutatták egyikük konyháját, ami teljesen üres volt. Ahogy az én öt és fél éves fiam felfigyelt rá szomorúan: de rossz ezeknek a gyerekeknek, még egy fűszer sincs a konyhapolcon náluk!
Neki így tűnt fel a nyomor, ebben a formájában, hogy nincs mit enni, de ha lenne, ízesíteni akkor sem lehetne...és persze megrendítette a sok szomorúarcú gyerek, akiket nagyon sajnált.
Egy beszélgetős műsorba meghívták annak az alapítványnak a vezetőjét, aki ezt a programot, hogy ne legyen éhező gyermek hazánkban, kitalálta és felügyeli. Nem láttam végig a beszélgetést, csak a végére „értem oda”, de valami megütötte a fülemet, amivel nem értek egyet.
Azt mondta a szociológusnő, a jótékonysági akció irányítója, hogy nincs különbség szegénység és szegénység között, minden szegényt egyformán kell támogatni.
Én ezzel nem értek egyet, mert bizony igen nagy különbség van. Van olyan szegény, akit akármivel támogatnak, segítenek, nem akar tenni saját magáért semmit sem. Nincs rendben a portája (a szegénység nem egyenlő a mocsokkal és az igénytelen környezettel, kapálni, virágot ültetni a kertbe, zöldséget-gyümölcsöt termelni lehet és kell is). Eltékozol mindent, ami jobbá tehetné az életét. Az ilyen családban a felnőttek abból a kevésből, ami van, isznak és cigarettáznak, míg a gyereknek nincs rendes cipője, ruhája és éhezik.
Ez nem ugyanaz a szegénység, mint amikor például egy házat elönt a víz, és nem tudja a család a vizes, büdös, lakhatatlan házrészt vagy a teljes házat felújítani. Laknak abban a nyomorban, ami van. Az ő nyomoruk oka pedig nem az igénytelenség, a felelőtlenség és a lustaság! Hanem a „nincs”!
A megállapítás úgy viszont igaz, hogy éhező gyerek és éhező gyerek, vagy a szülei szegénységétől szenvedő gyerek és gyerek közt nincs különbség. A gyerek nem tehet se az árvízről, se a munkanélküliségről, de a felelőtlen, komolytalan, a szülői szerepre teljesen alkalmatlan szüleiről sem.
Nem lehet összemosni dolgokat, mert akkor az, aki szegényen is tenni akar a saját életéért és tesz is, ha egy kis külső segítséget kap a reménytelenségben, hátrányos helyzetbe kerül azokkal szemben, akik ugyanazt a támogatást megkapják, de nem élnek a jobb élet lehetőségével.
Hátrányba kerülnek, mert ha azt az összeget is nekik adnák, amit azok kapnak, akik nem hasznosítják, kétszer olyan jó életet tudnának belőle teremteni, mint amit így tudnak. Ezek az emberek olyan energiákat szabadítanak fel a saját környezetükben azzal, hogy meg tudják mutatni: „mi képesek voltunk kimászni a reménytelenségből”, hogy pozitív folyamatokat indítanak be, egy egész közösség példaképévé, reménysugarává válhatnak.
Azok, akik pedig nem élnek a lehetőséggel, de ennek ellenére állandó segítséghez jutnak minden „ellenszolgáltatás” és „feltétel” nélkül, nagy károkat okoznak a környezetükben és a szegény emberek általános megítélésében. Nem beszélve arról, hogy az ilyen példák egy idő után azokra is hatnak, akik különben szívesen segítenek a rászorulókon egy bizonyos határig, de rosszat tapasztalva azt mondják: „nem segítek, úgy sincs sok értelme”.
Remélem ez a sok pénz tényleg megfelelő helyekre kerül, és azt kívánom: egy gyerek se szenvedjen attól, hogy a szülei felelőtlenek! Az ilyen szülőket helyben, a környezetüknek kell valahogy jobb belátásra bírni, ebben rejlik a lakóközösségek ereje és szerepe!
Ne menjünk el vakon minden baj mellett a környezetünkben, próbáljunk meg segíteni bármivel, amivel tudunk, azzal a céllal, amit a fent említett alapítvány is kitűzött, hogy: „Minden gyerek lakjon jól!”
Zsófi
