Ma reggel elolvastam egy bulvártudósítást az egyik most futó valóságshow utolsó epizódjának fergetegesen izgalmas perceiről! A show – nem titok – Éden Hotel néven fut, és töredelmesen bevallom: egyetlen részt sem láttam belőle. És – igen! – mégis írni fogok nektek róla.
A bulvárlap szerint ugyanis a szerkesztők úgy alakították ki a játék végét, hogy igazán senkinek se legyen jó…
A döntőbe két pár jutott: Alíz és Kristóf, valamint Linda és Robi. Az eredeti játékszabály így hangzott: a két pár közül az egyik megnyeri a 25 millió forintos fődíjat, és megosztozik rajta.
Ez a lépés rendben le is zajlott: Alíz és Kristóf lett a befutó. Ám ekkor a szerkesztők bedobtak egy csavart a történetbe (már ez is nagyon jellemző korunkra: nincsenek fix játékszabályok, bármikor megváltozhat minden, amit korábban biztosnak hittél, az egy pillanat alatt válik semmivé… A műsor szerkesztői élve hatalmukkal, kivehetik a kezedből azt is, amiért hetek óta dolgozol…).
A két nyertes ugyanis azt a feladatot kapta, hogy bizonyítsa: méltó a nyereményre… (Kérdem én: eddig miért játszottak akkor? Nem azért, hogy épp ezt bizonyítsák?) Egymással szembe állították Alízt és Kristófot, mindketten kaptak a kezükbe egy gömböt (mint a hűség szánalmas jelképét…), kitettek közéjük egy asztalra 2,5 millió forintot a 25-ből, és elindították a stoppert. Aki előbb leejti a gömböt, megnyeri az asztalon lévő összeget, míg a másik üres kézzel tér haza. A döntésre a játékosoknak fél perc áll rendelkezésre, utána újabb 2,5 millió forinttal emelkedik a tét, tíz lépésben, egészen 25 millióig, amíg valaki le nem dobja a gömböt, vagy az összes pénz az asztalra nem kerül, azaz vissza a műsorkészítők zsebébe, a két játékos egymás iránti örök hűségét bizonyítva ezzel.
Nem tudom, mennyire érthetően írtam le a helyzetet: aki a másikhoz hű marad, az nem nyer semennyi pénzt, aki viszont kisemmizi a párját – az meggazdagszik!
Természetesen a drámai végkifejlet így garantált: 12,5 millió forintnál járt a tét, amikor a Kristóf úgy döntött: inkább a pénz kell neki, mint Alíz!
A hűséges és kitartó lány hoppon maradt…
Ám a szerkesztők még ekkor is mondhatták volna azt: „Kedves Alíz, úgy játszottad végig ezt a játékot, hogy azt hitted, a pároddal közösen nyerhettek majd! Ezért kapsz valami vigaszdíjat…”
De nem! A végső bejelentés koronázta meg az egész helyzetet: a 25 millió forintos fődíj fennmaradó részét, összesen 12,5 milliót megkapta a második helyezett páros, Linda és Robi…
Az egyetlen, aki a műsorból üres kézzel térhetett haza: Alíz, a hűséges és becsületes lány volt.
A szerkesztők nyilván azért kreálták mindezeket a drámai fordulatokat, hogy hadd háborodjanak fel a fejlettebb erkölcsi érzékkel bíró nézők, és természetesen hadd tapsoljanak azok, akik már eddig is megmondták: manapság nem szabad szemérmesnek, szépelgőnek lenni! Érzelmekből nem élünk meg! Fogd a pénzt és fuss – hagyd csak hátra bátran azt, aki megbízott benned, akit szerettél…
És ez rendkívül rossz üzenet a tévé előtt ülő – elsősorban fiatal – nézőknek. Újra bebizonyosodott számukra, hogy ma az uralkodó érték: a pénz mindenek felett!
Hogy én most hagytam magam manipulálni, és a tévés karmesterek intésére jól felháborodtam? Igen, így van. Csakhogy én nem egy fejlődő erkölcsi érzékű tizen-huszonéves vagyok. Aki már különbséget tud tenni jó és rossz között, azt a műsor végkifejlete felháborította, elszomorította. De mi van azzal, aki még most tanulja csak, hogy hogyan kell az élet kis és nagy helyzeteiben dönteni…?
Nóra