Találtam egy hírt: Oroszországban megkezdte működését a Bocsánatkérő Szakszolgálat. Ha túl kényelmetlennek találod, hogy bocsánatot kérj a rokonaidtól, párodtól, üzlettársadtól, de érzed: feltétlenül helye van a bocsánatkérésnek – felkéred a Szakszolgálatot, ők felkeresik helyetted az érintett felet, és bocsánatot kérnek tőle a nevedben.
Aki akarja, maga is megírhatja a szöveget – de szakember segítségét is igénybe veheti… Sőt, a bocsánatkérés mellett szerelmi vallomást is írathatunk velük! Eszembe jutott erről Florentino Ariza, García Marquez regényének, a Szerelem a kolera idején-nek a főhőse (rég emlegettük már Marquezt!). Ő abban éli ki olthatatlan, viszonzatlan szerelmét, hogy az Írnokok Árkádja alatt írástudatlan szerelmesek helyett megírja vallomásukat szerelmük tárgyának… Ilyennek képzelem a bocsánatkérő szakembereket is - de persze a valóság prózaibb: pszichológust lehet megbízni a profi bocsánatkérő levél megírására az orosz cégnél.
További lehetőség, hogy jövőbeli vétkekért már előre bocsánatot kérhetünk, pl. „Ne haragudj, szívem, de holnap el fogok menni kocsmázni, tajtrészegre iszom magam, csúnyán beszélek majd veled, és két napig ápolnod kell utána…”
Mennyire gerinces dolog ez már megint?! Mást előre tolni a frontvonalba, és megúszni a kínos pillanatokat?
És mi értelme így a bocsánatkérésnek? Annak épp az lenne a lényege, hogy vállaljuk a felelősséget, szembesülünk a tettünkkel, és megpróbáljuk jóvátenni.
De lehet-e egyáltalán jóvátenni bármit is?
Egy biztos: meg nem történtté tenni nem lehet semmiféle rossz cselekedetet.
Egyszer azt olvastam egy pszichológustól (nem emlékszem sajnos, kitől), hogy a bocsánatkérés tulajdonképpen a felelősség áttolásának eszköze, és mint ilyen, nem fair dolog azzal szemben, akit megbántottunk. Hiszen azzal, hogy bocsánatot kérünk tőle, magunkat felmentjük, és rá ruházzuk annak a súlyát, hogy megbocsásson. Pedig meg kellene hagynunk neki a lehetőséget, hogy nehezteljen, ha egyszer megbántották. Valójában neheztel is, hiszen a lelki folyamatok nem mennek gombnyomásra (a megbocsátás sem), és így még a megbántott érez lelkifurdalást, ha nem tud egyből megbocsátani a bocsánatkérés után! A bocsánatkéréssel tehát nem tettünk mást, mint még a lelkifurdalással is megterheltük szegényt...
Akkor tehát az egész bocsánatkérő szakszolgálat teljesen felesleges, sőt káros!
Most jut eszembe, volt is valaki, az emberi lélek egyik legalaposabb ismerője, aki ezt már meg is írta nekünk:
József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat
Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.
(…)
Kívánom nektek, hogy ne kelljen bocsánatot kérnetek senkitől - erre pedig egy mód van: igyekezzetek nem bántani azokat, akiket szerettek!
Szép hétvégét!
Nóra