Egy helyi lapban olvastam interjút Böjte Csaba ferences szerzetessel, akit a magyarok egyre többen, egyre jobban ismernek arról a tevékenységéről, melyet az erdélyi árvagyerekek érdekében végez: otthonokat hoz létre, ahová befogadja az éhhalál fenyegetésében élő, kallódó gyerekeket.
A szavaira, azt gondolom, érdemes odafigyelnünk – mert hiteles ember az, aki előbb cselekszik, csak utána beszél.
Az interjút szinte teljes egészében ide idézhetném, mert csupa fontos dolgot mond. De ezt már szerzői jogi okokból sem teszem.
Kiemelem inkább ezt a nagyon érdekes gondolatot belőle: az atya szerint az életünket úgy kell élnünk, mintha egy beépített navigátor dolgozna bennünk. Ha valamely út hibásnak bizonyul, ha eltévedünk – nincs más dolgunk, mint „újratervezés” üzemmódba kapcsolnunk!
Én Csaba testvér szavait tovább is gondoltam, hogyan valósítható ez meg a gyakorlatban?
Tudomásul kell vennünk, hogy az eredeti terveink nem mindig válnak be. Hogy a környezetünkben élő emberek, vagy a körülmények, a sors – a jóisten körülhúzhatja a számításainkat. Ekkor azonban nem szabad kétségbeesnünk. Újra kell terveznünk az utunkat! Leülni egy pillanatra, és megbeszélni magunkkal: „Amikor elindultam, nem éppen ide akartam eljutni… De ez már megtörtént, nem változtathatok rajta visszamenőleg. A lényeg: onnan, ahol most vagyok, melyik úton induljak tovább? Melyik út vezet el a céljaim eléréshez? Melyik vezet vissza a legegyszerűbben a boldoguláshoz?”
Böjte Csaba azt is mondja: nem tud akkora hibát elkövetni az ember, hogy ne lehetne újratervezni.
Ám egy nagyon fontos dolog hiányzik a mai kor emberéből: a bátorság.
A bátorság az újratervezéshez, ahhoz hogy el tudjuk engedni a régi terveinket.
Az életünk tele van tárgyi dolgokkal, amelyekhez ragaszkodunk. Pedig valójában minden embernek csak annyira van szüksége, hogy legyen valaki, aki szereti, és akit ő is szerethet. Minden más csak felesleges limlom.
Ha felfogjuk, hogy a tárgyi dolgok nem fontosak, akkor nem is fogunk félni az elvesztésüktől. Nem köti gúzsba a döntéseinket az ettől való félelem.
Zárszónak egy szó szerinti idézet az interjúból:
„Mi, felnőttek állandóan félreverjük a harangokat, és logikus, hogy ha mi pánikolunk, akkor a fiatalok is félni kezdenek. Többször mondtam már a politikusoknak meg a papoknak: az állandó félrevert harangok zaja mellett nem fognak a fiatalok családot alapítani, gyereket vállalni.
Szerintem ez a világ rendben van, nem olyan rossz, hogy ennyit kellene pánikolni.”
Szeretettel:
Nóra
