Tegnap este megint ott felejtettem magamat a TV előtt!

Gimnazista korom legkedvesebb írója Örkény István volt. Nagyon szerettem humorát, bölcsességét,  és azt az egyéni látásmódot, amivel teljesen új lapot kezdett a magyar irodalomban.

Hogylétemről

-Jó napot.

-Jó napot.

-Hogy van?

-Köszönöm, jól.

-És az egészsége hogy szolgál?

-Nincs okom panaszra.

-De minek húzza azt a kötelet maga után?

-Kötelet? – kérdeztem hátrapillantva. – Azok a beleim.

Ő fogalmazta meg számomra a legjobban a „kötődés” fogalmát is:

Apróhirdetés

Örök nosztalgia

Joliot Curie téri, ötödik emeleti, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt, Sas-hegyre néző lakásomat sürgősen, ráfizetéssel is elcserélném Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt lakásra, a Sas-hegyre néző kilátással.

Az írásbeli érettségi vizsgámon azt hittem álmodom, amikor megkaptuk a három tétel címét, amelyekből választani lehetett, és a legutolsó helyen ez állt:

„Az abszurditás és a groteszk kifejeződési lehetőségei az „egyperces” műfajában – egy szabadon választott Örkény István novella értelmezése.”

Azt hiszem, nagy szerencse, hogy ültem, mert elájultam volna máskülönben.

Ez jutott eszembe tegnap, amikor véletlenül az M1-re kapcsoltam, és megláttam Sinkovits Imrét a szemére húzott tűzoltósisakban. Azt hiszem ez a kép a 30 alatti korosztályoknak nem sokat mond már, de aki öregebb, az rögtön tudja, miről van szó.

Briliáns alkotói gárdával rendezte meg Fábri Zoltán 1969-ben a „Tótékat”, „Isten hozta, őrnagy úr!” címmel.

Az operatőr Illés György, a dramaturg Bacsó Péter volt, és a színészek!!!

Latinovits Zoltán az Őrnagy úr, Sinkovits Imre Tót Lajos, Fónay Márta a felesége, Mariska, Venczel Vera a lánya, Ágika, Páger Antal a plébános!

Latinovits zavarodott, pihenni vágyó, de azt dobozolással megoldó Őrnagy ura felejthetetlen, ahogy Sinkovits megalkuvó, a fronton harcoló fia egészségéért aggódó Tűzoltóparancsnoka is!

És a vég! Amikor visszajön még három napra az őrnagy, akiről Tóték már azt hitték, soha többé nem látják, és végre visszatérhetnek a régi életükhöz.

Tót Lajos kimegy az őrnaggyal a kertbe, behozni a margóvágót, ami a dobozoláshoz kell, majd egyedül tér vissza, mire felesége megkérdezi tőle:

„-Háromba vágtad, édes,  jó Lajosom?

-Háromba? Nem. Négy egyforma darabba vágtam...Talán nem jól tettem?

-De jól tetted, édes, jó Lajosom – mondta Mariska. – Te mindig tudod, mit hogyan kell csinálni.”

Hát ilyen egyszerű ez, mindig tudni kell, mit hogyan kell csinálni!

Zsófi