Ugye van egy szép magyar mondás: "Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!". Amilyen az anyja, olyan a lánya! Ez egy kiindulópont, és kapaszkodó is lehet minden férfi számára egy komoly kapcsolat kezdetén!
Az anya-lánya kapcsolat elemzése könyvtárakat tölt meg, mert annyira összetett és bonyolult. A lányok általában "lázadnak" az anyjukkal szemben, de az anyjuk az első számú nő is az életükben, a "MINTA".
A tapasztalat azt mutatja, hogy a nők sokkal elfogadóbbak a kapcsolat mélységétől függetlenül a férfiakkal, legyen szó osztálytársról gyerekkorban, apáról és fiútestvérről, majd később fiúgyerekről a családban, vagy egy férfi kollégáról a munkában, de még a politikusokkal is így vannak a nők. Ettől függetlenül mégis a saját nemünkkel vagyunk a legmélyebb viszonyban, bárhol legyünk is, de ez viszont nem jár problémamentesen, kritika és rivalizálás nélkül!
Már az óvodában, amikor a fiúk még fel sem figyelnek -mert nekik ez nem fontos!- a közösség szövevényes kapcsolatrendszerére, a lányok már "fúrnak-faragnak", "cikizik" egymást, időnként lobbiznak egymás mellett vagy éppen ellen, vagy esetleg kiközösítenek valakit egymás közül!
Éppen pár napja mesélte egy kedves ismerősöm, hogy állandó gond náluk most a 12 éves lánya „se vele, se nélküle” kapcsolata a barátnőjével: szinte születésük óta egy közösségbe járnak, baráti viszonyban vannak, de időnként teljesen egymás agyára mennek.
Pontosabban a másik lány -aki nem veszi észre, hogy időnként békén kellene hagyni a barátnőjét- megy az ő lánya agyára. Most az a legnagyobb problémájuk otthon, hogy a barátnő miért akar cserkészetre és gitárra is járni, amikor idáig legalább ott volt egyedül ismerősöm lánya.
A nők már csak ilyenek: szeretjük egymás, soha úgy nem nyílnánk meg egy barátunknak, ha férfi, mint egy barátnőnknek, mégis állandó napirendi pont az erőviszonyok felmérése és újra értékelése. Nem beszélve arról a helyzetről, amikor egy férfi lép be a képbe, és ki kell alakítani az új "sorrendet"!
Erre példa, amikor a női munkaközösségben férfi a főnök. Ez például a Szovjetunió „emancipált” társadalmában természetesen így volt. A nők megszakadhattak a traktoron, a szövödében, a fonodában, a cementgyárban, mindenhol, mert a háború után évekig nem volt elég felnőtt férfi, de a főnök mégis férfi volt!
Ha elolvassuk a „Csendesek a hajnalok” című kisregény, ami a háború idején játszódik a hátországban, és egy női légvédelmi alakulatról szól, még ott is azt látjuk, hogy a kis női csapatnak egy –a frontról már kiöregedett- férfi a parancsnoka.
Egy férfi ismerősöm így fogalmazta meg a munkahelyén uralkodó viszonyokat, ahol sok nővel kell együtt dolgoznia: „sok a macskaenergia!”. Ránk nézve, nőkre, ez egy cseppet sem fényes vélemény, de ha elgondolkozunk ezen a kijelentésen, akkor igazat kell adnunk annak, aki ezt így fogalmazta meg. Bizony sok nő együtt, egy munkahelyen, nem mindig telitalálat!
Visszatérve az anya-lány kapcsolathoz! Egy lány mindig feltétel nélkül elfogadja az apját, ha az nem ad okot az ellenkezőjére. De az anyját mindig kritikus szemmel nézi, mert érzi: egyformák! Ő is tudja majd azt, amit az anyja, csak fel kell hozzá nőni először. Persze ezt egy kicsi nem fogalmazza meg tudatosan, csak érzi.
Amikor elkezd cseperedni a kislány, és elkezd nővé válni, akkor még sokkal több okot talál arra, hogy az anyja személyiségét górcső alá vegye. Ez kell ahhoz, hogy egészséges felnőtt női személyiséggé váljon. Egy támpont ahhoz, hogy ő milyen nővé szeretne válni: mi az, ami az anyjában megvan, és tetszik, lemásolandó, és mi az, amit hiányol, de jó lenne beépíteni a maga életébe.
Éppen így vannak vele az anyák is: a fiúgyerekekkel elfogadóbbak, a lányokkal kritikusabbak. A legérdekesebb példa erre a muzulmán anyák nevelési elve, miszerint saját maguk tanítják meg a lányoknak, hogy a fiúk „értékesebbek” a társadalomban, hogyan kell alázattal elfogadni a letakart arcukat, és hogyan kell mindenben alárendelni magukat a férfiak akaratának, legalább is a társadalomban.
Merthogy azt mondják hozzáértők, nagyobb "zsarnok", és nagyobb "vezér" nincs, mint egy muzulmán nő a családjában. Tudja a helyét a társadalomban, de otthon is! Tudja, hogy a hagyományok, és a szokások megkívánják tőle nyílvánosan az apja, férje és fia iránti teljes alázatot, de azt is tudja, hogy a családja rá épül, nélküle nem működik, és ennek megfelelően viseli magát otthon...
Egy kedves ismerősöm mondta, amikor a fia és a lánya szinte egyszerre lettek felnőttek, és kezdtek kapcsolatot a másik nemmel:
Általában így van ez: a lányom menjen férjhez hamar, majd úgy is tudja, hogy kit válasszon, de a fiamat nem engedem oda "akárkinek"! Csak azt felejtik el gyakran az anyukák, hogy az ő lányuk is egy „akárki" a jövendő anyós számára, első pillantásra. Ezen el kell gondolkozni, amikor az ember a fiát félti a "nőcskéktől"!
Másik fontos tény még az anya-lány kapcsolatban, hogy az anyukák kritikusak a lányaikkal a háztartási ismeretek terén is, és ez sok konfliktusnak a forrása: a lányoknál egy anyai vizit kényszeres megfelelési vágyat okoz...
Ha jön a mama látogatóba, a család tudja, pár nappal előtte már se éjjel, se nappal, megy a csutakolás, hogy a mama mindent rendben találjon: élére vasalva minden, ha sikerül, megfőzve három napra a teljes ételsor előre, szőnyegrojt kigubancolva, a gyerek szekrénye kitakarítva, hadd ne soroljam tovább!
Anyánk hivatalos vizitje alatt a teljes napirend átalakítva, számítógép kikapcsolva, vagy pihenő üzemmódra állítva! Van olyan barátnőm, akit bármikor el lehet érni az interneten, kivéve, ha meglátogatja az édesanyja...mert a mamák régimódiak, nem szeretik a "lazsálást", mert egy „rendes” asszony nem lazsál! Nekik pedig a számítógép leginkább semmittevésre alkalmas eszköz. Régen az volt a lusta asszony, aki a háza előtt a kispadon ült naphosszat, ma az, aki a számítógépénél. Így alakul át a világ!
Erre mondta a barátnőm azt, hogy megmondta az anyukájának, bizony ő így pihen, így él társadalmi életet, hogy napi 1-2 órát csetel a barátnőjével. Régen is beszélgettek, pletykálkodtak ennyit a nők, csak nem virtuálisan, hanem boltban, piacon, fodrásznál, munkahelyen, utcán, játszótéren, mindenhol. Ma már rohanunk, nehéz randit, találkát egyeztetni a barátokkal, de ettől még jókat lehet velük beszélgetni legalább az interneten.
Tudom, ez nem a legjobb módja kommunikációs igényeink kielégítésének, egy kávéház sokkal jobb lenne, de reggel 7-kor, vagy este 11-kor, egy hálóingben, elég nehéz leugrani a kávéházba, míg "rákattintani" a barátainkra remekül lehet.
Üzenem a szigorú anyukáknak, hogy legyenek kevésbé szigorúak a „nagylányaikkal”, és ne utálják annyira a számítógépet, mert a "hiba" nem a "készülékben" van!
Szeretettel: Zsófi
