Több olyan történet fog itt megint összefutni, melyek mind alátámasztják az elméletemet: a középkorba érkezők pánikolása teljesen felesleges, hisz annyi minden állhat még előttük, amit el sem tudnak képzelni!

  Láttam egy filmet egy-két hete. Szerelem második látásra a címe, a tévében ment, és az elejéről így le is maradtam – de a lényege ez volt: Dustin Hoffman egy véletlennek köszönhetően beleszeret Emma Thompsonba, és mindkettőjüknek megváltozik a már rég óta csődbe ment élete.

Hoffman, aki a valóságban 71 éves volt a film forgatásakor, a filmben ennél fiatalabbat játszik, talán ötvenesnek nézném – de így is egy reményét vesztett, öregedő amerikai, aki reklámzenék szerzésével keresi a kenyerét (=tehát nem lett belőle nagy zenész, pedig nyilván mindenkinek, aki zenei karrierre adja a fejét, ez volt eredetileg az álma). A történet elején épp Londonba érkezik a lánya esküvőjére – akit elvált felesége a második férjével közösen nevelt fel – tehát megtudjuk, hogy Hoffman magánélete is kudarc, gyermeke tőle sokezer kilométerre nőtt fel.

A nő, Emma Thompson a valóságban sokkal fiatalabb, 49 éves volt a forgatás idején, a filmben is hasonló korút alakít. Filmbéli karaktere hosszú magányt sugall, egy nagydarab (nem kövér, de testes), első látásra bájtalan, szürke, ám magabizos angol vénlányt.

Az élet megadja nekik az utolsó esélyt (ez a film eredeti címe is: Last chance Harvey), ők pedig élnek vele. Félénken, óvatosan közelednek, de azért nem zárkóznak el attól, hogy valami jó történhessen végre! A két zseniális színész mindent belead, és annyira hitelesen alakít, hogy már-már kamaszosnak látjuk zavarukat.

Ám ekkor jön egy fordulat: az első igazi randevújukról a férfi totálisan lekésik (azért, mert rosszul lesz, régóta meglévő szívritmuszavara miatt kórházba viszik) – a nő pedig levonja a következtetést: a pasi nyilván meggondolta magát, egy újabb csalódás, ez a férfi is elment, megfutamodott…

Harvey, amint jobban lesz, megkeresi a nőt, hogy kiküszöbölje a csorbát – de a nő addigra már visszazárta magát a burokba, mely megvédi minden fájdalomtól - és akkor elhangzik tőle egy mondat, amit érdemes megjegyezni, annyira klasszikus, és annyira kifejezi minden magányos, tüskéket növesztett ember hozzáállását:

„Kérem, hagyjon. Most úgy érzem, hogy tökéletesen elégedett vagyok a kiábrándultság érzésével, és haragszom magára, amiért ezt el akarja venni tőlem.”

Végül persze, hollywood-i film lévén, mégis engedi a férfinak, hogy elvegye a kiábrándultság érzését tőle, és az életük a sok rossz után jóra forduljon – akkor, amikor már nem is számítottak rá.

Azt mondhatnátok: na jó, de ez egy film, méghozzá szirupos, amerikai (nem volt egyébként szirupos, de ez csak a két nagyszerű színésznek volt köszönhető!). A élet nem ilyen! Nem szokták megtalálni a rég elveszettnek hitt boldogságot a középkorukat már elhaladt emberek…

Hogy ezt megcáfoljam, a másik szál, amit idefonok nektek – a való életből érkezett! Igaz, egy olyan életből, amely elképzelhetetlenül messze van a mi hétköznapjainkról. Ugyanis a második történetem főszereplője a ma élő legmagasabb rangú arisztokrata: egy spanyol nemes hölgy, aki elképzelhetetlen kiváltságok közt éli az életét. Joga van például ahhoz, hogy ne térdeljen le a pápa előtt! Vagy ha úgy tetszik, lóháton vonulhat be a sevillai katedrálisba!

Ő Doña María del Rosario Cayetana Fitz-James Stuart y Silva, Alba 18. hercegnője, Spanyolország nagyhercegnője. II. Jakab (az utolsó katolikus angol király, uralkodott 1685-1701 közt) és Arabella Churchill leszármazottja, így vérrokona Sir Winston Churchillnek csakúgy, mint II. Erzsébetnek és Diana hercegnőnek is… A spanyol Alba-ház pedig, amelynek ő a feje, pontosan 539 éves múltra tekint vissza… Cayetana hétszeres hercegnő, 19-szeres márkinő, 24-szeres grófnő. Ő birtokolja a legtöbb nemesi címet a ma élők közül, és ő birtokolja az egyik legnagyobb vagyont is: elképzelhetetlen műkincsgyűjteménye mellett (melyet természetesen nem idegeníthet el, hisz a spanyol állam ezt tiltja), személyes vagyona kb. 1000 milliárd forintot ér!

Mondhatjátok máris: nincs ő közelebb a mi való életünkhöz, mint egy hollywood-i film szereplője! És ez igaz is! Csakhogy amit most tett, az nagyon is emberi és hétköznapi: vagyonáról örökösei javára lemondva, a spanyol király nemtetszésére fittyet hányva feleségül ment a szerelméhez!

Miért olyan nagy ügy ez? Mert a szerelmes asszony 85 éves! Ifjú férje pedig 63… ami elég nagy korkülönbségnek tűnik, de mivel már jónéhány éve együtt élnek, a hercegnő úgy vélte: nincs értelme tovább várni!

  Ez Cayetana hercegnő harmadik házassága, két férjét temette el hosszú és kalandos élete során. Már a másodikkal botrányt kavart – hisz akkor egy kiugrott jezsuita paphoz kötötte az életét. Most pedig a hatalmas korkülönbségen túl az is akadályozhatta volna egybekelésüket, hogy szerelme közrendű… egy egyszerű halandó!

De Alba nagyhercegnője mindezzel nem törődik (persze – ha valaki, ő megteheti!), hanem fennen hirdeti: a szerelemhez soha nincs túl késő, és egy nő addig nő marad, amíg csak él! Ez a vidám, temperamentumos kis asszony tehát oltár elé állt az ő Alfonsójával október 5-én.

Ha pedig sok volt nektek ez a két szerelmi történet – zárásul egy egészen más természetű sztorival hadd spékeljem meg!

Az elmúlt hetekben a rádiók szinte megállás nélkül játsszák egy újonnan alakult zenekar dalát: a SuperHeavy együttes Miracle Worker című számát, mely alapvetően reggae, de kicsit rockosabb-poposabb kiadásban.

A zenekar alapító tagja nem más, mint a 68 éves Mick Jagger! Úgy tűnik, nem volt neki elég a jövőre 50. évfordulóját ünneplő Rolling Stones, összeállt hát Bob Marley fiával, Damiennel, no meg Dave Stewarttal, akit eddig a Eurythmics billentyúseként ismertünk, egy indiai filmzene-szerzővel, A.R. Rahmannal, és egy Joss Stone nevű színésznő-énekesnővel.

Jagger azt mondja: szüksége volt így, 68 évesen rá, hogy még bebizonyítsa magának, tud a Stones-on kívül is létrehozni sikeres zenekart! És arra is, hogy kitörjön az önmaga állított korlátok közül, és új zenei utakat járjon be. Közel a hetvenhez!

A három sztori tanulsága számomra az: ha meg is halunk egyszer, egyáltalán nem mindegy, hogy abban a bizonyos utolsó pillanatban (amikor Szabó Magda szerint csak egyetlen ember nevét kiálthatjuk majd el…) – lesz-e olyan álmunk, amit nem valósítottunk meg, vagy pedig azt érezhetjük majd: a végsőkig igyekeztünk kihasználni a nekünk jutott időt.

Legyetek szerelmesek hát, álljatok ki azért, ami fontos nektek, és alapítsatok zenekart, ha ahhoz van kedvetek – mindegy, hány évesek is vagytok!

Nóra