Néhány hónapja dolgozom a Horizont nevű lapnak, amely lakóhelyem regionális hírmagazinja. A legutóbbi lapszám a környezetvédelem témája köré szövődött, és az egyik cikkemre reagálva érkezett egy olvasói levél: egy tanítónő tudatta benne, hogy az írásomat beillesztette a tananyagba, alsó tagozatosoknak tanítja belőle a környezettudatos életmódot. Úgy gondoltam, átírva, kicsit „felnőttestíve” megosztom veletek is ezt a cikket itt a blogon, hátha számotokra is hasznos vagy érdekes! Íme:

Tudjátok, mi az a jeti? Titokzatos lény, amely az emberre hasonlít (igaz, sokkal szőrösebb), felegyenesedve jár, és a legérdekesebb tulajdonsága, hogy nagyon nagy a lába.

Sokan azt állítják: láttak már jetit – de még senki sem tudta ezt bebizonyítani. Én azonban biztosan tudom, hogy jetik igenis léteznek. Sőt, itt élnek, velem! Ebben a szép kis kertes házban egy jeti-család éldegél, csak eddig nem tudtunk róla, hogy jetik vagyunk! Ráadásul a szomszédunk is jeti, és itt, a városkában, ahol lakunk, sajnos majdnem mindenki az.

Nyáron elmentünk egy fesztiválra. Az egyik sátorra ki volt írva: „Számítsa ki, mekkora az ökológiai lábnyoma!” A valódi lábnyomom elég kicsi - amikor vizes talppal a terasz kövére lépek, mindenki láthatja, nem valami nagy láb. Az ökológiai lábnyomom viszont – kiderült - sajnos sokkal nagyobb! Olyan vagyok, mint egy jeti!

És ez elég nagy baj – mert az ökológiai lábnyom azt jelenti, hogy mekkora földterület szükséges ahhoz, hogy megtermelje a hétköznapi életünkhöz szükséges dolgokat – az ennivalót, a háztartásunkban működő gépekhez az energiát, és hogy feldolgozza a sok szemetet, amit létrehozunk az életünk során.

Ha a világon élő összes ember ökológiai lábnyomát kiszámítjuk, akkor egy embernek átlagosan 2,2 hektár földre lenne szüksége – na de a Földünkön nincs is ennyi hely! Ahhoz, hogy a bolygónk ne menjen tönkre, fejenként csak 1,8 hektárnak kellene lennie az ökológiai lábnyomunknak. Mi, magyarok sajnos az átlagnál is sokkal nagyobb lábúak vagyunk… Nekünk 3,7 hektár az átlagunk, ez nagyon sok! Igaz, az amerikaiaknak még nagyobb: 9,7 hektár. Az angoloknak 5,6 hektár – viszont az Indiában élőknek csak fél hektár fejenként!

Úgyhogy elhatároztam: én is megpróbálom csökkenteni a családi lábnyomunkat. Ehhez az kell, hogy ritkábban együnk húst (a parizerről szívesen lemondok, de a rántott csirkecombról nem! És azt főleg nem szeretném, ha a gyerekeim hiánybetegségeket szereznének, ezért nem fogom őket vegetáriánusan etetni.). A zöldségeket, gyümölcsöket igyekszem azoktól az árusoktól venni, akik itt termesztik a közelünkben. Bevásárlásnál nem választunk olyasmit, aminek sok a csomagolása. A szemetet már eddig is szelektíven gyűjtöttük, a kert végében az első komposztáló megtelt a nyáron, már elkezdtük a másodikat is megtölteni. Településünkön működik a házhoz járó szelektív hulladékgyűjtés, tehát külön zsákba gyűjtjük az újrafeldolgozható hulladékot: a műanyagot, alumíniumot, üdítős-tejes kartondobozokat. A szintén külön gyűjtött papír az iskolai papírgyűjtéseken nagy dicsőséget hoz minden évben. Sajnos elég sok a papírhulladékunk, de ez ellen nem nagyon tudunk mit tenni, mert a nagy része reklámszemét, amit kéretlenül kapunk. Az üveghulladékot az erre rendszeresített gyűjtőkonténerekbe visszük a közeli bevásárlóközpontban.

Lássuk, mit tehetünk még! A gyerekek elemmel működő játékait elcsomagoljuk – nem kellenek már. Rajzolni és írni ezentúl a papír mindkét oldalára fogunk. Kádfürdő helyett zuhanyozunk – méghozzá lehetőleg párban! Azzal is csökken a lábnyomunk, ha a szomszéd Zsófit hetente kétszer mi visszük iskolába az autónkon, mert nekünk úgyis útba esik a munkahely felé menet az iskola. Minél többen ülünk egy autóban, annál jobban kihasználjuk. Összességében elmondhatjuk, hogy az egész család itt intézi dolgai nagy részét, néhány kilométeres körzeten belül – de persze még lehet ennél is tovább csökkenteni a közlekedési energiafelhasználásunkat, károsanyag-kibocsátásunkat… Ha már elég nagyok lesznek a gyerekek ahhoz, hogy egyedül menjenek iskolába, buszozni fognak. Az apukájuk akkor mehet majd biciklivel! Én pedig már most is elég keveset közlekedem, mert többnyire itthonról dolgozom - s ha mégis, akkor általában a többi családtaggal közös autóban utazom. Ha a belvárosban lesz dolgom, ezentúl igyekszem majd a lakóhelyemhez közel letenni az autót, és a városban gyalogolni, esetleg tömegközlekedni.

A vízmennyiség, amit felhasználunk, sajnos elég nagy, mert a kertet is locsoljuk. De már rájöttem: ha főzés közben nem a lefolyóba engedem a zöldségmosáshoz, öblítéshez használt vizet, hanem felfogom, az tökéletesen megfelel locsoláshoz. Ilyen apró trükkökkel is lehet csökkenteni az elfolyatott vízmennyiséget (és a víz-számlánkat is – nem utolsó szempont!).

Az olyan nyilvánvaló dolgokat, hogy mindig, mindenki lekapcsolja maga után a villanyt, és az összes, nem használt elektromos berendezést – már nem is mondom! Ezt tanították meg a jónépnek először, hogy az árampazarlás csúnya dolog… Azt kevesen tudják, bár egyre többen, hogy a „pihenő” állásba kapcsolt gépek is rengeteg energiát fogyasztanak, pl. ha a tévét csak a távkapcsolóval kapcsoljuk ki. Minden olyan elektromos berendezés, amin világít valami jelzőfény, tulajdonképpen áramot fogyaszt. További csökkentést érhetünk el azzal, hogy az összes villanykörténket energiatakarékosra cseréljük, bár lehet, hogy ezzel a tanáccsal már elkéstem – lehet egyáltalán még nem energiatakarékos izzót kapni?! Nem is tudom…

Nem akarok jeti lenni. Olyan kis lábnyomot szeretnék, mint amilyen az indiaiaknak van!

Nóra