Az év végére felhalmozódó tennivalók és nyomasztó terhek ellenére az adventi hangulat lassan eluralkodik errefelé is. Tegnap, miután túlestem egy futó kétségbeesés-hullámon, arra jutottam: talán pont azért veszítünk el ezt-azt az anyagi oldalon, hogy jobban értékeljük mindazt, amink van – a nem anyagi, sokkal fontosabb dolgok közül! Így lenyugodva feküdtem le aludni, és aranyvasárnap reggelén az ablakon kinézve megpillantottam az első havat!
Csillogott az olvadozó, vékonyka hótakaró a reggeli napsütésben; a gyerekeim a plafonig ugráltak örömükben, azóta már hóembert építenek a kertben a másfél centis hóból! „Mama, hol egy vödör?! Rengeteg havat találtunk!” – szaladt be a kicsi az előbb. Mintha azt akarta volna megmutatni: ha eléggé nyitott szemmel járunk, akkor a keveset is tudjuk rengetegnek látni…
Ezt a számot hallgattam az imént – semmi köze a karácsonyhoz vagy az adventi várakozáshoz, de nagyon szép, ajánlom nektek is. Annie Lennox adja elő ebben a verziójában, én nagyon szeretem a hangját (a dal eredetije a Procol Harum nevű brit együttesé, 1967-ből).
És végezetül egy fotó, ez már nagyonis a karácsony jegyében: a Hubble űrteleszkóp egy gyönyörű angyalt fotózott nekünk, a földhözragadtabbak szerint az S106 jelű, kétpólusú csillagkeletkezési régió látható a képen… De én maradok annál, hogy ez bizony advent negyedik angyala! A mese szerint:
„A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.”
Íme:
Szép aranyvasárnapot kívánok, angyallal, hóval:
Nóra
