„Csak ennyi volt: egy sárga villanás a bokájánál. Egy pillanatig mozdulatlanul állt. Nem kiáltott. Szelíden dőlt el, ahogyan a fák. Még csak zajt sem keltett, a homok miatt.”

Mindannyian olvastuk százszor, fejből ismerjük Antoine de Saint-Exupéry regényének, A kis hercegnek a sorait. Azt a jelenetet, amit felidéztem, én bizony felnőtt fejjel is mindig megkönnyezem. A kis herceg halálának szikár, tőmondatos leírása a világirodalom legmegrendítőbb részlete.

Ti is biztosan voltatok már úgy, hogy azt kívántátok: bárcsak ne halna meg kedvenc mesehősötök, kedvenc filmetek legalább egyszer végződhetne másképp, mint mindig: maradjon életben, támadjon fel a főszereplő, akit úgy megszerettünk! (Bobby Ewing halála és feltámadása ezért vált akkora legendává a Dallas-sorozatban: végre mindenki megkapta, amire vágyott, és a felháborodott nézői levelek hatására a sorozat készítői visszhozták a halálból a szimpatikus főhőst…)

A kis herceg egyébként is talányos regény – az író nem azt mondja: meghalt a kisfiú, amikor megmarta a mérges kígyó… Ő maga sem meghalni akart, hanem visszajutni távoli csillagára. „Olyan lesz, mintha meghaltam volna, pedig nem is igaz…Ugye érted? Nagyon messze van. Nem vihetem magammal ezt a testet. Túl nehéz.”

És mégis: amikor pár napja azt olvastam a hírekben, hogy „Meghalt a kis herceg 93 évesen” – majdnem vidám lettem! Ami ugye elég illetlen dolog egy halálhír olvastán…

De ahhoz, hogy 93 évesen meghalhasson, előbb élnie kellett – jó pár évtizedet azután, hogy sivatagban összetalálkozott Saint-Exupéry-vel, az íróval!

Íme, az igaz történet.

A kis herceget Pierre Sudreau-nak hívták. 1919-ben született, és nagyon szomorú gyermekkora volt. Az édesapját 4 éves korában veszítette el, ekkor édesanyja bentlakásos iskolába küldte. Magányosan élt az intézetben, egyetlen vigasza az olvasás volt – így került a kezébe Antoine de Saint-Exupéry regénye, az „Éjszakai repülés”. 12 éves volt, amikor levelet írt kedvenc írójának, leírta neki, milyen sokat jelentenek neki az iskola rémes falai közt a regények… és csodák csodája: Saint-Exupéry válaszolt a levélre! Barátok lettek, és az író megörökítette kis barátját leghíresebb regényében, a kis herceg személyében!

Ám Pierre Sudreau, az általa inspirált regényhőssel ellentétben felnőtté cseperedett. Gyerekkorára az I. világháború oly mértékben nyomta rá bélyegét, hogy a II. világháború kitörésekor nem volt számára kérdéses: küzdeni kell! 21 éves volt, amikor németek megszállták hazáját, ő pedig úgy döntött (noha már nős volt, és egy gyermeke is született addigra): nem menekül el pilótatársaival együtt Angliába, hanem otthon marad, és az ellenálláshoz csatlakozik.

2 év alatt a francia ellenállás egyik vezetőjévé vált – a Brutus nevű ellenállócsoport két parancsnokának egyike lett. 1943 novemberében azonban a nácik elfogták, megkínozták, 6  hónapra magánzárkába vetették, majd Buchenwaldba deportálták.

Csodával határos módon ezt is túlélte! 1945-ben pedig De Gaulle tábornok vezetése alatt megindult Franciaország újjáépítése – és Pierre Sudreau ekkor – nem pedig egy író kedves regényhőseként! – írta be magát igazán a világtörténelembe. Először alprefektusként, majd belügyminiszterként és az újjáépítését felelős miniszterként megszervezte a külvárosi vasútvonalak megépítését, a párizsi elkerülő vasútvonal létrehozását, 1962-ben pedig, Pompidou kormányában oktatási miniszter is lett. Ezután egy politikai nézeteltérést követően visszavonult az országos politizálástól – Blois polgármestereként dolgozott tovább, de amikor a hetvenes években napirendre került a TGV (a nagysebességű vasútvonal) megépítése az országban, újra bedobta tapasztalatait a közösbe – és később is a francia politikai élet befolyásos személyisége maradt.

Két fia és egy lánya született feleségétől, Francette-től. Sajnos az egyik fiát kivéve mindannyian meghaltak már, amikor Sudreau 2012. január 22-én, 93 évesen szívinfarktusban elhunyt.

A franciák szerencsére a valódi tetteiért, igazi értékeiért emlékeznek rá, a Becsületrend Nagykeresztjének kitüntetettjére, a háborús ellenállás hősére, és tevékeny, eredményes politikusra.

A világ azonban a kis herceget gyászolja benne. De mi ne gyászoljunk, hanem nézzünk fel este az égre…és nevessünk egy jót.

„…néha kinyitod majd az ablakodat, csak úgy, kedvtelésből... És a barátaid nagyot néznek majd, ha látják, hogy nevetsz, amikor fölnézel az égre. Te meg majd azt mondod nekik: "Igen, engem a csillagok mindig megnevettetnek!" Erre azt hiszik majd, hogy meghibbantál. Szép kis tréfa lesz...

És nevetett újra.

- Mintha a csillagok helyett egy csomó kacagni tudó csengettyűt kaptál volna tőlem...”

Nóra