Utópia: jövőbeli vagy elképzelt, a tökéleteshez közeli fejlettségű társadalom – tudjuk ezt a tanulmányainkból. A görög eredetű szó eredetileg egy sehol sem létező jó helyet jelölt, Thomas More (akit mi, magyarok Morus Tamásként jegyeztünk meg), aki először írt róla regényt, szintén „Sehol szigetként” képzelte el… én azonban meggyőződtem róla, hogy Utópia országa mégis létezik!

Nemcsakhogy létezik, de itt van, Európában, persze természetesen a szerencsésebbik nyugati felén kontinensünknek. Utópia valódi neve Luxemburgi Nagyhercegség.

A legnagyobb európai miniállamot 1815-ben, a bécsi konferencia során hozták létre, létrejöttét és fennmaradását nagyrészt az európai nemzetközi erőviszonyok alakulása tette lehetővé. A nagyhercegi címet az ország megalapításakor I. Vilmos holland királynak adták, így perszonálunió jött létre Hollandiával. Luxemburg a függetlenségét 1890-ben nyerte el, amikor Adolf nassaui herceg örökölte a nagyhercegi címet és megalapította a mai napig uralkodó Nassau-Weilbourg dinasztiát.

A 19. század minden nyugat-európai válsága során veszélyben forgott az ország függetlensége, Németország pedig a 20. század mindkét világháborúja során be is kebelezte. A megszállások azonban tovább erősítették a luxemburgi nemzeti érzést, és a nagy háborúk után újra meg újra megszilárdult az ország függetlensége szomszédaival szemben. Az ország helyzetének folyamatos veszélyeztetettsége is hozzájárult ahhoz, hogy Luxemburg az egyenrangú európai egységesülés élharcosa lett és mindvégig aktív szerepet játszott az Európai Unió létrejöttéhez vezető európai integrációs folyamatban.

A gazdaság alapja a 20. század hatvanas-hetvenes éveiig az acéltermelés volt, annak fellendüléseit és visszaeséseit követte az ország jóléte. 1930-tól gyakorlatilag a teljes nyersvastermelést feldolgozták acéllá. 1974-ben 6,45 milliót tonna acélt termelt a luxemburgi kohászat, amikor az ország lakossága mindössze 375 ezer fő volt.

Az 1960-as évektől a kormányzat nagy erőfeszítéseket tett a gazdaság diverzifikálására. Ösztönözték más iparágak, így a vegyipar és a fémfeldolgozás fejlesztését.

A döntő változást a pénzügyi szolgáltatásoknak ugyancsak az 1960-as évektől megindult fellendülése hozta. Az országban működő bankok és más pénzügyi intézmények száma az 1966-os 17-ről 1999-re 220 darabra emelkedett. A bankszektor foglalkoztatásának növekedése ellensúlyozta az ipari foglalkoztatás csökkenését, a munkanélküliséget sikerült igen alacsony, 2–4%-os szinten tartani.

Luxemburg teljes lakossága körülbelül félmillió fő. Ráadásul 43,1%-uk külföldi: a legnagyobb arányban portugálok (15,9%), franciák (6%), olaszok (3,6%), belgák (3,3%) és németek (2,4%). Nemzetiségre való tekintet nélkül a lakosság 77%-a beszéli a luxemburgit anyanyelvi szinten, 13% pedig második nyelvként.

S hogy miért állítom, hogy ez a sokszínű kis ország maga Utópia? Mert az állam gazdasága páratlanul magas életszínvonalat tesz lehetővé az ott élők számára. Gazdasági fejlettsége kimagasló, az egy főre jutó bruttó nemzeti termék értéke már Svájcét is meghaladja.

A banki és biztosítási tevékenységek nemzetközi szinten meghatározóak, a GDP több mint 20%-a származik ebből. A túlnyomórészt külföldi tulajdonú bankok által előállított profit az 1990-es évektől napjainkig több mint 20%-kal nőtt évi átlagban. A kedvező pénzügyi szabályozásoknak és adózási feltételeknek köszönhetően Európa vezető off-shore területe. 1951-ben a nagyhercegség az Európai Szén- és Acélközösség alapító tagja volt, 1952-től a szervezet székhelye is ide került.

Luxemburg 6 év múlva az Európai Gazdasági Közösség alapító tagja lett. Az EU több fontos intézménye jelenleg is az ország fővárosában található.

Az országban élők mindebből a fejlődésből bőven részesedtek az évek során, a szegénység, mint olyan – megszűnt az országban!

Abszurd, és persze rettenetesen irigylésreméltó: a szegénység jelensége Luxemburgban már múzeumba került, az elmúlt idők rossz emléke csupán…

Szó szerint értendő ez: Luxembourg városának közepén, a nagyhercegi palota közelében található a „Pauvre Luxembourg” – azaz „Szegény Luxembourg” című kiállítás, a Történeti Múzeum rendezésében. A kiállítás rendezői igyekeznek definiálni a látogatók számára: mit is jelent a szegénység, mit jelentett 1850-től kezdve egészen napjainkig…

Annyit elárulok: ma nem azt jelenti szegénynek lenni Luxemburg országában, mint például Magyarországon… Sajnos számunkra ez a színvonal egyelőre elképzelhetetlen, a mélyszegénységben élő magyarok bizonyára azt mondanák: Sehol szigetén fordulhat csak elő ilyesmi!

A kiállítás április 29-éig tekinthető meg a Musée d'Histoire de la Ville de Luxembourg-ban.

Nóra