Mi különbözteti meg a felnőtt korunkat a gyerekléttől? Nehéz egy-két dolgot kiemelni a rengeteg különbség közül, de a listán biztosan előkelő helyen szerepel a gondtalanság. Amikor az ember még csak kisgyerek ("...akkor is kell tudományos ismeret..." - bocsánat, nem tudtam kihagyni), akkor nem töri a fejét a jövőn, legfeljebb azon, hogy holnap mit fog játszani, melyik barátját hívja le a játszótérre, mi lesz az ebéd... Ahogy haladunk előre a felnövekedés útján, erre egyre több minden rakódik rá, végül elmossa egészen a gondtalanságot, az élet önfeledt élvezetét.
Arról jutott mindez eszembe, hogy pár napra sikerült majdnem gyerek-módra gondtalannak lennem egy kicsit! Ehhez az kellett, hogy a gyerekkori felállásban - az anyukámmal és a nővéremmel hármasban, felnőttkorunk óta először elutazzunk együtt. Ez alatt az idő alatt elfelejtettünk mindent, magunk mögött hagytuk a hétköznapi terheket. Nem azt mondom természetesen, hogy itthon maradt férjeinkkel, gyerekeinkkel nem is foglalkoztunk - de nem úgy, mintha közben azon kellett volna törni a fejünket, hogy mit adjunk nekik vacsorára, melyik ruhát készítsük ki, megírták-e a házi feladatot, odaérnek-e edzésre...
Egy csapásra eltűntek az elmúlt években fel-felbukkanó családi feszültségek, nagy beszélgetések és rengeteg nevetés oldotta fel őket.
Egy dolog változott csak a gyerekléthez képest: ebben a pár napban nem az anyukánk gondoskodott rólunk, hanem nagyrészt én vállaltam magamra a "csoportvezető" szerepkörét, mert olyan idegen nyelvi környezetben voltunk, ahol csak én boldogultam hármunk közül.
De ez nem vont le semmit a felhőtlen jó érzésből. Sőt, jól esett kicsit viszonozni mindazt, amit évtizedekkel ezelőtt ő tett értünk.
Nagyon örülök, hogy kitaláltuk és megvalósítottuk ezt az utazást, és mindenkinek csak ajánlani tudom: addig töltsön el legalább egy kis időt a szüleivel, amíg teheti, ha csak egy mód is akad rá, szakítson időt arra, hogy együtt legyen velük a lehető leglazább körülmények között.
Nóra