Azoknak ajánlom az "Én, a séf" című francia filmet, akik szeretik a francia filmek világát, a semmivel össze nem téveszthető savanykás, kesernyés, vagy édeskés (?) francia humort, a könnyedséget, és mindehhez még a francia konyhaművészet látványvilága is pihentetőleg hat rájuk. Aki ezeket így együtt kedveli, az jól fog szórakozni a filmen.
Jean Reno -az öregedő séf- és Michael Youn -a sikerért és elismerésért küzdő fiatal francia szakács szerepében- nagyon jó párost alkot. Ők viszik el az egész filmet a hátukon, mert a történet maga nem túl bonyolult.
Van egy öregedő séf, aki nem akar haladni a korral, és nem akarja a vendéglő tulajdonosának, azaz a főnökének az utasításait betartani, hogy gyengébb alapanyagokkal, és "modernebb" módszerekkel dolgozzon. Ő a hagyományos klasszikus francia konyha híve és mestere, és ebből nem enged. Szerencséjére véletlenül összeakad egy hasonlóan gondolkodó fiatal kollégájával, akit éppen ezen okból (mármint hogy csak minőségi francia étkeket hajlandó megfőzni!) mindenhonnan kirúgnak. Éppen kezdi feladni álmait, és felesége kérésére beáll ideiglenesen festő-mázolónak, amikor összetalálkozik nagy példaképével.
Kettejük szerencsés találkozása persze mindent megváltoztat, de ez már kiderül a filmből!
Nagyon kíváncsi vagyok arra a francia filmre is, amit most mutatnak be a mozikban, és ami egy hatvanas években játszódó történet arról, hogyan alakítja át egy nagypolgár életét a spanyol házvezetőnője iránt fellobbant szerelem. Ha már láttam a "Szerelem a hatodikon" című filmet, arról is beszámolok majd.
Még sok szép nyári és nyárias napot, meg jó filmeket kívánok:
Zsófi