Az év vége egy megosztó filmet hozott a moziba járóknak: a Mátrix alkotói megfilmesítettek egy nagy regényt, David Mitchell művét, a Felhőatlaszt. A könyvet nem olvastam, sőt, a szerző másik két könyvét sem - egy fiatal angol íróról van szó, aki azonnal sikerkönyvekkel robbant be a világ irodalmi életébe. A Wachovski testvérek a saját pénzükből vállalták a könyv filmre vitelét, mert a nagy stúdiók nem bíztak benne, hogy sikerülhet a bonyolult mű filmrevitele kellően gazdaságosan...
A filmet látva megértem: ha jól számolom, hat különböző idő- és történetsíkon játszódik, méghozzá egymástól nagyon távol eső síkokban: a legrégebbi az 1800-as években, az utolsó szál a jövőben! A főszerepeket minden szálon ugyanazok a színészek játsszák, Tom Hanks, Hugh Grant, Halle Berry, Jim Broadbent a legismertebbek közülük. Maszkkal sokszor felismerhetetlenek!
A film körüli viták lényege: üres frázispuffogtatás a Felhőatlasz, Coelho-szerű bölcsességekkel megtűzdelve, a reinkarnáció és más ezoterikus tanok katyvasza - avagy egy szép mese arról, hogy minden mindennel összefügg, hogy a tetteink talán még több száz év múltán is hatással vannak mások életére, hogy a nagyobb jó érdekében sokszor a saját érdekeink ellen kell cselekednünk...?
Én az utóbbit láttam a filmben, ezért ajánlom nektek is. A közel 3 órás film alatt nem unatkoztam egy percig sem, hiszen a gyorsan váltogatott síkok miatt végig oda kellett figyelni, hogy összeálljon a kép.
Tapasztalatom szerint azoknak nem tetszett, akik nem vették a fáradságot, hogy a szálakat kövessék a film teljes hosszán át, és akik nem akarják azt hallani, hogy a Föld milyen végzet felé száguld, ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig...
Az igaz, hogy néhol kicsit szájbarágósan kapjuk a bölcs mondatokat - de ezt el lehet viselni a szépen összefont hat történet, a látvány, és a jó színészek kedvéért.
Nóra