Nyáron nem nehéz esküvői menetbe, tülkölő virággal beborított autóba, vagy szökőkútnál kamera előtt pózoló ifjú párba botlani. Az is igaz, hogy a statisztikák romlanak, egyre kevesebben akarnak anyakönyvvezető előtt arról nyilatkozni, hogy összetartoznak. Ennek következménye az is, hogy természetesen gyereket is egyre kevesebb fiatal akar, aki akar, az sem kapkodja el a dolgokat. Valahogy átalakult az emberek értékrendje, ez már biztos. 

Ha egyetlen cikket, tanulmányt, elemzést sem olvasunk a témában, akkor is látjuk, hogy valami nagyon nincs rendben már az esküvői mulatságokkal sem. Nemrégiben hallottam egy nagyon tanulságos történetet. 30 körüli ügyvéd úr megtalálta az igazit 25 év körüli nagyon csinos kedvesében. Jött a szerelem, azt rebesgetik a népek, hogy a baba is jön már, azért volt a gyors esküvő. Ez mind csupa örömhír, követendő példa. 

Ami mégis meglepő, azt most mindjárt elmondom. Az esküvőről a világhálóra feltett fényképek, videók, és a kiszívárgott információk alapján kiderült, ez maga volt az álomesküvő. Felületes számítások szerint 6-8 millióba került a 180 ember megvendégelése, az extra franciás ételválaszték, a különleges ruhák, a zenekar, a fényképész, és sorolhatnám napestig, mi minden még. Például ismert műsorvezető szórakoztatta a vendégeket, és hűtőkocsival érkeztek a vidéki borház vendégházában tartott esküvőre az ételek.

Egyre inkább azt tapasztalom fiatal barátaim, ismerőseim körében, hogy teljesen el is hiszik, ezt így kell csinálni. Ha nincs milliónk gyémántgyűrűre, 4-6-8 millió az esküvőre, akkor minek az egész. Ha nem telik 2-300 ezer aztán majd babakocsira, százezrek kiságyra, baldachinra hozzá, márkás babacuccokra, mindenből a legjobbra, akkor a gyermeket sem lehet bevállalni, mert csak a "nyomorra" születne. Ha nincs mindenből a legjobb, vagy extra, akkor nem is kell.

Tudom, nem mindenki gondolja ezt, de éppen elég sokan ahhoz, hogy már társadalmi jelenségként lehet kezelni ezt a szemléletet.

Ki gondol bele abba, hogy talán ma már teljesen néptelen lenne az ország, ha ugyanezt gondolják szüleink, nagyszüleink és őseink is a házasságról és a gyermekáldásról. Én egy kicsi faluban nőttem fel, mégis minden nyáron volt többtucat lakodalom, ha nem is a mi utcánkban, de a faluban és a környéken. Egész gyerekkoromban anyám unokatestvérei gyerekeinek az esküvőjére jártunk, gyermekkorom legszebb emlékei ezek. Nem állíthatom, hogy ezen 150-250 fős lakodalmak megszervezéséhez nem kellett pénz, de nem az volt a lényeg, vagy legalább is nem arról szólt az esemény.

A dolgok egy részét összeadta az ifjú pár rokonsága, de persze a költségek és a munka oroszlánrésze az örömszülőké volt. Az eseményt megelőző héten a férfiak megcsinálták az udvaron a sátrat, az asszonyok készítették elő az ételeket, töltötték a káposztát, készültek a torták, sütemények, vágták le a csirkéket, disznót, majd minden ment be a pincébe. Hívtak egy helyi zenekart, volt vőfély, aki levezette az egész estét, megvolt minden ahhoz, hogy a vendégek jól érezzék magukat. 

Igaz, egyik esküvőben sem ettem burgundi csigát, vagy koktélrákkal töltött avokádót, mégcsak gesztenyés töltött pulykát vagy makarónt sem, de valahogy mégsem éhezett a násznép ezek nélkül a francia ételek nélkül sem. Szerettük a csigatésztás (helyesbítek, "csigát" mégiscsak ettünk!) húslevest (számos csigatészta készítést ültem végig a nagyanyámnál, amikor éppen egy-egy lakodalomba készült több asszony keze által a finom levestészta), a rántott húst, a töltött káposztát, a pörköltöt, a kókuszos kockát, a diótortát és a fatörzstortát, amiről csak később tudtam meg, hogy francia találmány, és szenteste eszik a franciák, nálunk mégis esküvői jelkép lett.

Nem találkoztam ezeken az esküvőkön egy darab fővárosi fodrásszal vagy sminkessel sem, ezek ellenére -meglepő módon!- mégis szépek voltak a menyasszonyok. Igaz, nem tervezte ruháikat sem Makány Márta, sem Náray Tamás, leginkább Manci néni, Joli néni, vagy Aranka néni varrta a ruhákat a menyasszony tervei alapján, esetleg "modernebb" korszakban már kölcsönzőbe lehetett menni. 

Szóval elavult, elmaradott korban nőttem fel. Amatőr esküvőkbe jártam, viszont rendszeresen járhattam esküvőkre, mert VOLTAK! Az esküvő után pedig a párok gyereket akartak, és a menyasszonyok-ifiasszonyok átlagban 20-28 évesek voltak, egy sikk, stílus és sminkmester nélküli korszakban.

Viszont éppen annak köszönheti a sok sikkes és stílusos fiatal, hogy megszületett, mivel anyáik-apáik elmaradott körülmények között, töltöttkáposztától bűzlő, hurkás-kolbászos lagzis sátorban is hajlandóak voltak egybekelni, majd áramvonal nélküli, egyenbabakocsiba és egyenkiságyba is vállalni gyermekeiket.

Azt hiszem ma is jó volna kevesebb pucc, de kellene akarat és elszántság arra, hogy tartós párkapcsolatban élni több szempontból is előnyös, egymást hosszú éveken át megbecsülni és szeretni érdem, gyermekeket együtt felnevelni pedig boldogság!

Hogy ezzel az "elmaradott ázsiai" gondolattal nem vagyok egyedül, arra álljon itt bizonyságképpen két szakember véleménye.

http://www.nlcafe.hu/csalad/20130902/no-nem-akar-gyereket/ 

Szép napot és az őszre is sok szép esküvőt kívánok mindenkinek!

Zsófi