Régóta tervezem, hogy megnézem a Julie és Julia című filmet, bár sokat nem tudtam róla, csak annyit, hogy Meryl Streep az egyik legnagyobb kedvencem is játszik a filmben, és ha ő a főszereplő, rossz nem lehet a film. Ugyanígy vagyok Nora Ephronnal is, ha az ő keze nyoma ott egy filmen, nekem az több napra szóló filmélmény, sírással, nevetéssel, nagy érzelmekkel fűszerezve.

Elég ha csak annyit mondunk, « A szerelem hullámhosszán », « A szerelem hálójában » vagy a « Harry és Sally » és tudjuk, körülbelül milyen minőségű filmmel van dolgunk. Igazi « női mozik » ezek, ha lehet ilyet mondani, női szemmel, női lélekre írt remekművek, amelyek természetesen férfiak számára is érdekes filmélmények lehetnek, de számomra mégis van bennük egy női összekacsintás alkotó és néző között : « Ugye mi félszavakból is értjük egymást ! »

Így ültem le megnézni a Julie és Julia című filmet is, nem is csalódtam. A történet érdekes, ráadásul több idősíkon mozog, amitől még jobb lesz, a szereplők kitűnőek, és azonosulni lehet az egésszel úgy, ahogy van. Én is azonnal azonosultam a történettel, szeretek főzni, érdekel a francia konyhaművészet (kit nem ?) és szeretek írni is. Szóval azonnal megszerettem mindkét nőt, Julie-t és Juliát is.

Meryl Streep azt nyilatkozta, hogy nehéz volt a szerep, mert úgy kellett eljátszania a tehetséges szakácsot, hogy nem szeret és nem is tud főzni. Ez a filmen nem látszik, talán ezért is kapott a színésznő számos elismerést (Golden Globe díj (2010) - Legjobb színésznő - zenés film és vígjáték kategória, Oscar-díj (2010) - Legjobb női alakítás jelölés, BAFTA-díj (2010) - Legjobb női alakítás jelölés).

Ki is volt Julia Child, aki az egyik főszereplője a történetnek? Ő volt az az amerikai háziasszony, aki megteremtette a mára már az egész világon annyira közkedvelt TV-s főzőműsorok divatját az Egyesült Államokban. 1912-ben született, az USA külképviseletein dolgozott, ott ismerte meg férjét is, akinek munkája miatt kerültek Párizsba 1949-ben. Nem akart otthon unatkozni, ezért elhatározta, több dolog kipróbálása után, hogy elmegy egy francia szakácsiskolába, mivel enni és főzni szeretett a legjobban.  Az iskola igazgatónője nem szimpatizált vele, tehetsége és szorgalma ellenére alig tudta megszerezni a tanfolyam sikeres befejezéséről szóló vizsgabizonyítványt.

Szerencsés véletleneken múlt, hogy összebarátkozott két francia nővel, akik éppen szakácskönyvet írtak amerikai olvasók számára és felkérték társszerzőnek Juliát, dolgozza át ő a “nagyon” francia szakácskönyvet az amerikai piacon is “eladható termékké”. Innentől kezdve már semmi nem állíthatta meg odáig, hogy ő lett az amerikai háziasszonyok példaképe, televíziós főzőműsorok főszereplője. A hatvanas, hetvenes években hobbijával új hullámot indított el az USA-ban, elsőként felhívva a figyelmet az amerikai étkezési szokások egyszerűségére.

Child emberek százezreit vitte be a konyhába, főzési divathullámot indított el, a 70-es években induló amerikai gasztroforradalom egyik előfutára lett. A konzerv és fagyasztott készételeken és hamburgeren élő amerikaiak az ő hatására kezdtek el francia ételeket főzni. Bár előtte is akadt néhány szakács, aki próbálkozott a televíziós műfajjal, egyértelműen ő lett ennek igazi megteremtője.

Miben állt titka? Egy amerikai háziasszony maradt a televíziós műtermi konyhában is, nem akarta elhitetni, hogy olyanokat művel, amihez az átlagos főzési tudással bíró amatőr jobban teszi, ha hozzá sem kezd! Éppen ennek ellenkezőjére volt példa ő maga is. Egyik legismertebb mondata így hangzik: „Ne feledje, a konyhában egyedül van, és senki nem látja”. Ezt akkor mondta, amikor a műsorában a serpenyő helyett a tűzhelyre került a készülő burgonyás palacsinta. Ez egy mai adásban elképzelhetetlen jelenet, pedig minden rendszeresen főző ember számára ismerős érzés, hogy elront valamit. Látva a jelenet komikumát, de egyben életszerűségét, így folytatta: “Amikor feldobsz valamit, biztosnak kell lenned magadban.”

Julia emberi közelségbe hozta a főzést és a francia konyhaművészetet. Igényességét mutatja, hogy nem volt hajlandó a kiadók kérésének eleget tenni és nem rövidítette le francia szerzőtársaival írt művét.

Szakácskönyve, amely tíz évnyi munkával készült el, végül 1961-ben, “Mastering the Art of French Cooking” címmel, 800 oldalas terjedelemben jelent meg. Ma is alapműnek számít és szinte minden amerikai háztartásban megtalálható.

A másik Júlia, Julie Powell 2002-ben a történet kezdetén közalkalmazottként dolgozik, ami tulajdonképpen a gyakorlatban azt jelenti, hogy az adófizetők városfejlesztéssel kapcsolatos kérdéseire válaszol telefonon. Majdnem harminc éves, barátnői már komoly pozíciókban, ő pedig egykor írónak készült, szóval egyáltalán nem elégedett elért eredményeivel. Ezeknek a tényeknek a hatására és férje biztatására elkezd egy blogot, amelyben egy kerek év alatt leírja, hogyan készíti el Julia Child 524 receptjét a híres szakácskönyvből.

Terve megvalósításával beköszönt az életébe a siker, blogja olvasott lesz, megkeresik ajánlatokkal, interjúkat kérnek tőle, majd megírja saját történetét és az egyéves blogolás és főzés sikerét, amelyet ki is adnak, így tényleg íróvá is válik.

A filmből kiderül, hogy a két nő soha nem találkozott, bár Julia Child 2004-ben halt meg, és találkozhattak volna. Ez a nézőt kicsit elszomorítja a film végére, de az élet nem mindig úgy alakul, ahogy ezt egy film végén szeretnénk.

Ajánlom ezt a filmet mindenkinek, aki még nem látta, de annak is, aki már látta, én is biztosan meg fogom még nézni néhányszor!

Zsófi