Igazi csodára bukkantam, napok óta vissza-visszatérek hozzá, ezért úgy döntöttem: veletek is megosztom.
Élt a cári Oroszország utolsó évtizedeiben egy úriember, a neve Szergej Mihajlovics Prokugyin-Gorszkij. Ősei nemesek, katonatisztek voltak, ő azonban a Szentpétervári Állami Műegyetemre iratkozott be kémia szakra, Mengyelejev tanítványa lett. Ezzel egy időben zenét és festészetet is tanult a Cári Művészeti Akadémián. Talán ez már jelzi: valami egészen speciális érdeklődési területet talált magának, ami kémia és művészet egyben - a színes fényképezés akkor formálódó, még gyerekcipőben járó technológiái érdekelték.
Berlinbe ment tanulni, s amikor visszatért Oroszországba, már birtokában volt a tudásnak, ami a színes fényképek készítéséhez szükségeltetett. 1901-ben létrehozta fotólaboratóriumát Szentpéterváron.
1905-től önállóan, 1909 és 1915 között pedig II. Miklós cár megbízásából körbejárta Oroszországot, és egy vasúti kocsiban berendezett sötétkamra-fotólaboratórium segítségével megpróbálta dokumentálni az akkori Oroszországot. Célja az volt, hogy az orosz iskolások az ő fényképeinek segítségével ismerjék meg szép hazájuk történelmét, kultúráját, és a modernizálódó birodalom új arcát egyaránt. 10 ezer fotót készített egy évtizedes útja során!
Senkit nem akarok technikai részletekkel untatni, elég legyen annyi, hogy a képei üveglapokra kerültek negatív formában, minden képről három negatív üveglemez készült, melyeket „laterna magica” segítségével átvilágított, az egyiket vörös fénnyel, a másikat zölddel, a harmadikat pedig kék fénnyel – a három szín keveréke adta ki a végleges képet.
A végeredmény lenyűgöző. Mai, digitális fotózáson edződött szemünknek szinte hihetetlen ezeknek a fotóknak a látványvilága – megdöbbentő élessége, ragyogó, élő színei, elképzelhetetlen mélységei… Ma már talán photoshoppal sem tudnánk reprodukálni ezt a különleges látványt!
Ennyi bevezető után győződjetek meg erről a csodáról magatok is. Mert üveglemezei fennmaradtak, és ma már mindannyiunk számára hozzáférhetőek az interneten. Valószínűleg csak annak köszönhetően menekült meg gyűjteménye jelentős része, hogy 1918-ban elhagyta forradalomtól dúlt hazáját, Franciaországban telepedett le, és ott is halt meg 1944-ben, 81 évesen. Az épségben megőrzött 1902 negatív üveglemezt és 710 nyomatot az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtára vásárolta meg az örökösöktől 1948-ban, és 2000-ben digitalizálták a képeket. Azonban csak 2004-ben sikerült egy zseniális programozónak megtalálnia a megoldást arra, hogy nagy felbontású digitális képek formájában láthassuk a gyűjtemény képeit, eredeti szépségükben.
Száz évvel azután, hogy Prokugyin-Gorszkij meggyőzte Miklós cárt a munkája fontosságáról, végre az egész világ gyönyörködhet az orosz birodalom varázslatos, meseszerű, letűnt szépségében.
Először lássuk az etnikailag ezer arcú országot – ebből a sorozatból választottam a cikk nyitóképét is, mely Bokhara emírjét ábrázolja 1911-ből.
A második képen orosz parasztlányok sorakoznak fel Kirillovban:
A következőn nomád kazahok:
Üzbég asszony – ne mulasszuk el megcsodálni a csodás nomád szőnyeget, amin áll:
Dagesztáni házaspár portréja következik:
Orosz telepesek a Kaukázustól délre:
Zsidó tanító a tanítványaival Szamarkandban:
Maga Lev Tolsztoj, Jásznaja Poljanában, a birtokán:
Az Ural egyik iparosodott városkájában három generáció látható együtt – a nagyapa még tradícionális viseletben, a fiatalok nyugati ruházatban:
Türkmén tevehajcsár:
Üzbég dinnyeárus:
Munka a Bakalszkij-bányában:
Tadzsik férfi:
Fürdővárosi jelenet:
És most néhány építészeti gyönyörűség következzen. Először egy mecset Szamarkandból:
A Sztolobnyij szigetén álló apátság:
A Szolovjetszkij apátság:
Az 1650-ben épült Feltámadás temploma:
Szélmalmok:
Végül két olyan fotó, melyek számomra a legérdekesebbek – az elsőn maga a művész, Prokugyin-Gorszkij látható.
Az utolsó kép pedig az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregéből ejtett hadifoglyokat ábrázolja 1915-ből, fogságuk színhelyén, barakkjuk előtt felsorakoztatva:
Mindvégig, miközben nézegetitek a képeket, emlékeztessétek magatokat rá: nem valami kosztümös film kockáit látjátok, hanem a száz éve letűnt világ valódi arcait.
A fotók segítenek megérteni: miért volt elkerülhetetlen a rövidesen bekövetkező robbanás abban a birodalomban, mely ennyi féle életmódú, életszínvonalú, nemzetiségű embert próbált összefogni egyetlen ország határain belül.
Nóra
