...párkapcsolati problémákra, szülő-gyerek konfliktusra, figyelemhiányos zavarra, elhízásra, csökkenő potenciára… Na, ez már jól kezdődik! Most azt hiszitek, hogy valami csodaszert akarok ajánlgatni nektek – és tényleg, csak nem úgy!
Egy barátom osztotta meg velem az elméletét, én pedig most az engedélyével közkinccsé teszem.
A családok egyik legnagyobb problémája manapság, hogy nincs valódi kapcsolat a családtagok között. Napközben mindenki lohol a maga dolga után, aztán fáradtan beesünk az otthonunkba, lerogyunk a tévé elé – sokszor még egy közös vacsora sincs, ahol összefutnának a szülők és a gyerekek.
A párkapcsolatok nagyon gyakran végződnek a teljes szótlanságba merevedve, amikor nincs már egy közös témája sem a feleknek – de még alkalom sem nagyon van arra, hogy megosszák egymással a gondolataikat, a problémáikat, vagy urambocsá az érzéseiket.
A szülők egyre korábban elszakadnak a túl hamar önállósodó gyerekektől, fogalmuk sincs, mivel tölti a gyerek a napjait, arról pláne nincs, hogy mi foglalkoztatja azt a gyereket.
A családtagok nem beszélgetnek egymással.
Ehhez járul a mozgásszegény életmód problémája – sportolni macerás, időigényes és drága – kinek van ma pénze kondibérletre? Teniszleckékre? Uszodára? Kinek van ideje, ereje minderre? Hisz minden sportág helyszínére oda kell menni, legalább egyórát ott kell tölteni, aztán haza…
Ráadásul a polgárok egyik fele autóval jár lassan a vécére is, a többiek tömegközlekednek. Ülünk, ülő foglalkozással tesszük tönkre a gerincünket sok millióan.
A testünk elsatnyul, a lelkünk elcsoffad.
Sötét képet festettem? Igen, szándékosan. Hogy jobban érezzétek az ötlet erejét – hogy a homlokotokra csapjatok: - Tényleg! Milyen egyszerű a megoldás minderre a rémes problémára!
Sétálni kell.
A barátom elmélete szerint napi ötven perc séta megoldja a fenti gondokat egy csapásra.
Lássuk, hogyan.
Amikor sétálunk (nem amikor tartunk valahová, vagy neadjisten rohanunk – hanem amikor a séta kedvéért, csak úgy, elmegyünk SÉTÁLNI), akkor egyetlen dolgot tehetünk közben: beszélgetünk a sétapartnerünkkel.
Ha a házas(vagy nem házas)párok minden nap ötven percet sétálnának, és közben BESZÉLGETNÉNEK (mert kénytelenek, hisz a séta ilyen helyzetet teremt), akkor a problémák nagy része rendeződne. A felek megtudnák, mi jár a másik fejében, kibuknának a gondok, amiket amúgy sokan hajlamosak a szőnyeg alá söpörni. Lenne valódi kapcsolat köztük. Ráadásul a séta egyfajta andalgás is, a séta közben látott-hallott élmények összekötnek, kiragadnak az otthoni szürkeségből.
Ugyanez a helyzet a gyerekekkel. Ha sétálni visszük őket, van mód beszélgetni. Ötven perc alatt még a legsavanyúbb kamasz is megnyílik! Ha beszélgetünk velük – napi ötven percet! -, akkor érzik, hogy figyelünk rájuk. A kicsi gyerekeknél is döntő fontosságú ez: a figyelemhiányos zavarral diagnosztizált gyermekek egy része mindössze azért küzd ezzel a problémával, mert otthon nem foglalkoznak vele eleget. A fiúk esetében különösen fontos, hogy az általános iskolai éveik során, de még középiskolában is, sok időt tölthessenek el MINDKÉT szülőjükkel – az anya szerepe a biztonság, a gyengéd támogatás – az apa jelenléte viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy a fiú megtanulhassa a férfiúi szerepeket. Ilyenkor a fiúk készen állnak már rá, hogy odafigyeljenek arra, amit az apjuk mond, és tanuljanak tőle.
Ha azt hisszük, elég „foglalkozás” a gyerekkel az, hogy etetjük, ruházzuk, a házi feladatot ellenőrizzük, pénzt keresünk a szükségleteikre – akkor tévedünk. A valódi beszélgetést nem pótolja semmi! Hiába suvickoljuk minden nap csillogó tisztára a lakást, hiába vasalunk be egy hegynyi ruhát – a gyereket ez mind nem érdekli! Soha nem fog rá felnőttként emlékezni, hogy volt-e vasalatlan ruhakupac a szoba sarkában, és hány porszem sorakozott a könyvespolc szélén…
De arra igenis emlékezni fog, ha megértetjük vele, hogy hogyan működik az élet, hogy lehet elviselni az életünk során adódó problémákat, és mi mindent kell magunk körül észrevennünk ahhoz, hogy boldogok lehessünk.
A séta ideális terepet nyújt ehhez. Észrevétlenül adódnak alkalmak nagy beszélgetésekre – meg sok kicsire is.
A séta élettani fontosságáról akkor még nem is szóltunk. Mindenféle, mozgásszegény életmódunkból eredő problémára gyógyír az a napi ötven perc kényelmes, megerőltetés nélküli mozgás.
Azt már kezdjük felfogni, hogy az egész napi ülés mennyire nem természetes a gerincünk (és az egész szervezetünk) számára. Porckorongjaink deformálódnak, az alsó testfelünk izmai pedig sorvadoznak. A séta során megmozgatjuk az összes olyan izmot, ami erősen tartja a törzsünket!
Az altesti izmok megerősödése segít elkerülni a lumbágót, a vizelettartási gondokat, a potenciaproblémákat, az aranyeret! Ki hinné, hogy mindezen betegségek kialakulásban ludas az ülő életforma?!
Sőt, az agyunk is tovább lesz friss és használható, ha sétálunk. Az Illinois-i egyetem tanulmánya azt taglalja, hogy az idősödés során az agyi áramköreink közti kapcsolatok csökkennek – de ez a folyamat csökkenthető napi, rendszeres sétával! Az fMRI-vel végzett műszeres vizsgálatok kimutatták, hogy az a vizsgálati csoport, amelyik sétált, nem csak fizikailag lett fittebb, hanem az agyműködése is fiatalos maradt. Javult a memóriájuk, a figyelmük, és más kognitív képességeik is.
Az Amerikai Sportorvosi Kollégium szakértője, Lynn Miller ehhez még azt teszi hozzá: a séta ugyan egyszerű tevékenységnek tűnik, de valójában az agynak ilyenkor rengeteg információt kell feldolgoznia. „Sétálás közben vizuális és auditív ingerek is érnek bennünket, valamint azokat az ingereket is fel kell dolgoznunk, amelyek az ízületeinkből, az izmainkból érkeznek.”
S hogy mikor tegyük mindezt? Leginkább az esti órák közeledtével – ez jótékony hatással lesz az álmainkra is. Ha pl. vacsora után van még módunk az 50 perces sétára, garantáltan nem fogjuk úgy érezni, hogy „boszorkányok ülnek a gyomrunkon” lefekvéskor…
Vegyük hát a fáradságot, ami még mindig sokkal kisebb fáradság, mintha aerobik-edzésre, karatézni, vagy a Margit-szigetet körbefutni járnánk…
Lassítsunk le napi egy séta erejéig – nehogy leelőzzük magunk (copyright Kiss Tibor)…
Ha ezt minél többen megtesszük a családunk egybentartása és a testi-lelki-szellemi egészségünk megőrzése érdekében – akkor jobb világ lesz az, ahol élünk.
Köszönöm a cikk ötletét, remélem, hűen adtam vissza, és kellően alapos voltam!
Nóra