A gyerekeim babakoruktól kezdve nagyon szeretik a zenét. A nagyfiam első három hónapja alatt sokat fájt a hasa, viszont ha zenét kapcsoltunk, még a sírást is hamarabb abbahagyta. Aztán kapott négy évesen egy kis játékgitárt és onnantól kezdve gyakran játszottak a húgával zenekarost. 

Ez lett az alapja később annak, hogy könnyen rá tudtam őket venni arra, ha érdekli őket a zene világa, akkor ehhez meg kell ismerkedniük a szolfézzsal. Ugye mesét sem lehet a betűk ismerete nélkül olvasni! - mondtam ki végső érvként, amikor sajnálni kezdték a heti két órájukat, amit szolmizálással kell eltölteni.

Aztán elkezdtek megismerkedni a hangjegyekkel. A fiam a harmadik vagy negyedik szolfézsóráról lelkesen jött haza, és elmesélte, hogy azt mondta a tanár bácsi, aki zenél, annak szebb és érdekesebb lesz az élete, mert mindig tudja majd magát szórakoztatni a zenével, jobban érti majd, amit hall és képes lesz levezetni a feszültségeit, és ettől harmónikusabb lesz az élete.

Ez a „szolfézstanár-útravaló” jut eszembe szombatonként, amikor nagy izgalommal ülnek le a TV elé megnézni az X-Faktor következő adását.

Gyerekeim csodálják az ifjú tehetségek hangját, én meg szeretem a négy „főnököt”. Jól válogatták őket össze: különböző, de egymást jól kiegészítő egyéniségek ők, és nagyon jól végzik a dolgukat. Hogy miért is? Mert megmutatják országnak-világnak, hogy nincs még minden elveszve kis hazánkban, ha ennyi ügyes, értelmes és tehetséges fiatalt össze lehet szedni az „utcáról”.

A döntőbe jutottak közül mindenkit szeretünk. Vannak kedvenceink, de az tény, bárki fogja megnyerni, annak legfőbb oka az lesz, hogy tud énekelni, és nem is akárhogyan!

Ami a legfontosabb, hogy nem csak énekelni tud ez a tizenkét ember, hanem helyesek, kedvesek, és értelmesek!!!

Igaza van Gesztinek, amikor azt mondja, hogy Wolf Kati például az egész országnak megmutatja, hogy ha valaki tehetséges és nagyon akar valamit, azt két gyerek mellett, 35 évesen is elkezdheti, nem kell dönteni család és karrier között!

Igaza van Gesztinek. A Vuk dalának eléneklése óta ismert Wolf Kati mindig énekelt, de nem mindenáron. Az is fontos volt neki, hogy családanyává váljon. Amikor azt látta, hogy már nem várhat sokat a zenei karrierje beindításával, jelentkezett az X-Faktorba...de ettől függetlenül ő már anya és feleség, akinek mindig lesz kikkel megosztani örömeit és bánatait.

Ahogy Shodeinde Dóra is példát mutat kortársainak erőből és kitartásból. Gondozza nemrég született kisbabáját és mellette készül a versenyre. Látszik a bejátszásokból, hogy hatalmas energia kell mindehhez. Hátha az ő példáján elgondolkoznak tőle már jóval idősebb emberek is, akik félnek a családalapítás terhétől, nyűgétől, felelősségétől. Mert az látszik, hogy Dorka nagyon örül a hirtelen jött sikernek, de mégis arra a legbüszkébb, hogy anya lett belőle.

Meg kell említenem még a döntőből elsőre kiesett Szakács Gergőt, aki szikszói. Ugye ez azt jelenti, hogy a földim! És nem csak hogy a földim, de nagyon szerény és okos fiú, hihetetlen nagy jósággal a szemében...szerintem minden anyuka élete főműve, ha sikerül egy ilyen gyereket felnevelnie (egyáltalán nem feltétele a dolognak, hogy a gyerek tudjon énekelni)! Sokkal értékesebb egy ilyen „siker”, mintha csak arról tudna beszámolni egy nő, hogy sikeres könyvelő, mozigépész, vagy matyóhímző volt az elmúlt 20 évben (ez sem lebecsülendő).

El tudjuk képzelni azt az érzést is, milyen lehet Vastag anyukának nézni a kisfiait, amint -minimum- két nemzedéknyi lányszívet megdobogtatnak a szép szemeikkel és a vadító hangjukkal. Akármit csinált az anyukájuk az elmúlt 30 évben, azt jól csinálta, mert közben felnevelte ezt a két embert, plusz még egy harmadikat is.

Soroljam még a példákat? Mindenki tudja, hogy Janicsák István beírta magát a magyar könnyűzene-történelembe "újításával", amikor egy világslágert elő mert adni egy népviseletbe öltözött asszonykórussal. Ő tényleg nem egy átlagos életet tudhat maga mögött, nem könyvelő volt, vagy mozigépész, de még csak matyóhímző sem, hanem maga is művész. De amióta nézem az X-Faktort, biztosan tudom, nem művészi munkásságára és az asszonykórusra lehet a legbüszkébb Janicsák, hanem Veca lányára.

Jó lenne, ha az emberek meglátnák az ilyen példákból, hogy az élet az olyan, amilyen, mikor milyen! Egyszer fent és egyszer lent, egyszer szalad a szekér, egyszer meg csak döcög, de ehhez soha nem szabad igazítani a magánéletünket. Egy barátnőmék egy átlagos méretű lakásban laknak, ami egy gyermektelen párnak ideális, egy gyerekkel szuper, kettővel elmegy, hárommal már kicsi. De ők kétévente életre hívtak egy gyereket, ami azt jelenti, hogy 4 év alatt született három gyerekük.

Amikor általában mindenki csodálkozva, furcsán, megdöbbenve nézi őket, hogy volt bátorságuk egy „ilyen” lakásba „ennyi” gyereket szülni, barátnőm megfogalmazza a dolgok lényegét a maga szókimondó stílusában: gyereket csinálni akkor kell, amikor ott az ideje, lakásunk meg házunk aztán is lehet nagy...

Ettől okosabbat nem is lehet mondani a témában! És csak remélem, sokan kedvet kapnak majd az „utódállításhoz”, ha nézik az X-Faktort, mert szép, okos, ügyes, kedves és tehetséges ember csak abból lesz, akit felnevelnek a szülei!

Kívánok mindenkinek kellemes szórakozást a következő szombatokon is!

Zsófi