Az elmúlt hetekben rövid kis ízelítőt kaptunk a tavaszból, de már vissza is tért a zimankó. Úgy gondoltam, csempészek a januári szürkeségbe egy kis nyarat nektek! A fagylalt szerintem - legyen bármennyire univerzális édesség – mindenkinek leginkább a forró nyári napokat idézi fel.
Egy másik munkám kapcsán írtam meg a fagylalt történetét – most megosztom veletek is, íme!
A mai fagylalt elődjének számító hideg édességet több ezer éve készítették először. Egyes feljegyzések szerint már az ókori kínaiak mézzel édesített gyümölcsleveket hóval, jéggel hűtöttek, és ezeket a hideg édességeket szolgálták fel a kiváltságosoknak.
Annyi bizonyos, hogy a római császároknak is kedvelt csemegéi voltak a hegyekből hozatott hóval kevert gyümölcslevek, melyek sűrűn folyó, hideg fagylaltszerű italkülönlegességet eredményeztek. Néró császárról maradt fenn olyan legenda, hogy mézzel, ibolyával, rózsavízzel, fahéjjal kevert finomságot fogyasztott, melyhez a havat akár négyszáz kilométernyi messzeségből hozatta.
A fagylalt története ezután gyakran elég homályossá válik: bizonyos források szerint a Medici Katalin udvarához tartozó Ruggieri nevű úriember készített fagylaltot Katalin esküvőjére, melyet II. Henrikkel kötött, és így került a fagylalt Párizsba – ez a hiedelem erősen tartja magát a magyar fagylalttörténeti leírásokban is. Én azonban kétlem, hogy igaz lenne, ugyanis Cosimo Ruggieri valóban létező személy volt, de nem fagylaltkészítőként, hanem Medici Katalin asztrológusaként vonult be a történelembe… és az irodalomba is, hiszen Balzac is írt róla a Filozófiai tanulmányok Medici Katalinról szóló részében.
Én az első név szerint ismert, hiteles fagylaltkészítőnek a palermói származású Francesco Procopio del Coltelli nevű úriembert tartom – hát persze, hogy megint egy olaszt! Az írások szerint 1672-ben készített először fagylaltot egy párizsi kávéházban. A franciáknak köszönhetjük, hogy a fagylaltoknak hamar jó hírét vitték szerte a világban. Más források egy Audiger nevű szállodás és konyhamestert említenek, aki 1660-ban „Rendes ház" című szakácskönyvében fagylaltreceptet is leírt. Ezt a könyvet XIV. Lajosnak ajánlotta, akinek konyháján hétpecsétes titokként őrizték a fagylaltkészítés receptjét. A király kertésze azonban kilopta a receptet, így nemsokára boldog-boldogtalan hozzáférhetett. 1768-ban Párizsban már megjelent egy kiskönyv különböző fagylaltreceptekkel és készítési eljárásokkal.
Magyarországon először 1753-ban jelenik meg a fagylalt egy Erdélyben, kéziratban összeállított szakácskönyvben: „Epervíz vagy ama jeges lév forma”. Így hangzik a leírása: az áttört eper levéhez „tölts osztán tisztált nádmézet, abban lévben, hogy édes legyen és süsd meg a jégbe, akár mind addig, míg megfagy”. A fagyasztás módját leírja a „pisztártzi" (pisztácia) jeges eszközének elkészítésekor: „mikor pedig bé akarod hűteni, hogy meg fadgyon, végy jeget, akár havat, a jeget apróra törd és sóval elegyítsd öszve, és így a jég megtartja hidegségét, úgy az a hó is, hogy el nem olvad egymástól” (Ketter László közlése). Kimondhatjuk tehát, hogy a magyar nyelven elsőként közölt két fagylalt-íz az eperfagyi és a pisztáciafagyi volt! A XIX. század első harmadában már Pesten és Budán is árusítottak fagylaltot.
Ezek azonban, láthatjuk a receptekből is, még inkább a ma szörbetként, sorbettóként ismert vizes-jeges finomságokra hasonlítottak. A ma fagylaltként ismert édesség akkor alakult ki, amikor először adtak tejet, tejszínt a jeges desszertekhez. A hagyomány szerint ez az áttörés Nápolyban következett be. A 18. században jelent meg először ilyen jellegű fagylaltrecept egy szakácskönyvben.
A két világháború között Budapesten megtelepedett olasz fagylaltkészítők újszerű anyagokkal és technológiákkal keltek versenyre magyar kollégáik termékeivel. Az olasz fagylalt erős ízű, krémesen sima, harapható, de habos készítményként terjedt el az egész világon – hazánkban is.
A hűtési technológiák korszerűsödése, a fagylaltgyártó gépeken végrehajtott folyamatos változtatások, az újfajta alapanyagok teszik lehetővé a mai kor ízlésének megfelelő, fenségesen finom fagylaltok elkészítését.
A 8O-as évek elején jelentek meg nálunk a régi, külön fémfedővel rendelkező (bödön-szerű) fagylaltkínálók helyett a vitrines hűtőpultok, melyekben a változatos színű és ízű fagylaltok fagylalttégelyekben helyezkednek el, és gusztusosan megdíszítve kelletik magukat – arra csábítva a vevőket, hogy egyszerre ne csak egy ízt kóstoljanak meg.
Hogy milyen a jó fagylalt – arról majd máskor írok nektek, talán inkább egy igazán forró nyári napon…
Szeretettel:
Nóra
