Május 17-én van a lányom születésnapja. Már tizenegy éves! Abban az évben, amikor megszületett, a kínai horoszkóp szerint Sárkány éve volt. A kínaiak nagyon kedvelik ezt a jegyet, és tehetségesnek tartják az akkor született embereket. Ennek bizonyítéka, hogy a születések száma a Sárkány évében kicsit mindig megemelkedik Kínában a hírek szerint.

Gyönyörű volt a május 2000-ben is, ez volt az az év, amikor április közepén beköszöntött a hőség. Pedig előtte annyira örültem, hogy még a nyári meleg előtt megszületik a kisbaba. A meleg egészen novemberig tartott, emlékszem, november közepén 16 fokban álltam a féléves babával a játszótéren, és megállapítottam magamban, hogy nagyon szép volt a félévünk.

Nehezen indultam el a kórházba, mert otthon kellett hagyni -életében először!- a 19 hónapos fiamat, aki a történésekből túl sokat nem értett.

A játszótérről és a napi feladatok intézése közben mentem be szülni. Talán ez volt az oka annak, hogy a kórházban töltött időt végig aludtam. A szobában két fiú-, és két lánybaba volt, a lányomon kívül mind első gyermek a családban. Csodámra járt a három „újszülő”, amikor "rutinosan" és "bátran" megfogtam a pár órás lányomat, tisztába tettem és megszoptattam. Nagyon jó érzés volt, hogy nekem ez már csípőből megy, mindenféle "agyalás" és "bénázás" nélkül, természetesen! Én sem így kezdtem a "szakmát", de ezt inkább majd elmesélem egyszer októberben, a nagyfiam születésnapján! 

A gyerekem csak nézegetett és aludt, a három másik meg ordított. Így a lányommal végig aludtuk a bent töltött napokat. Volt olyan reggel, hogy amikor frissen és fitten felkeltem, a három anyuka majdnem sírva mesélte, hogy 1-2 órát aludtak csak. A három gyerek egész éjjel -felváltva vagy együtt- ordított a szobában, én meg bezzeg, tették hozzá irigykedve és kicsit idegesen, végighortyogtam az éjszakát a lányommal. Nem hallottam semmit? -kérdezték.

Nem hallottam, pedig a gyerekeim rezdülésére ébredtem mindig azonnal, három kisbaba sírására meg nem. Nagyon érdekesen van ez kitalálva!

Hamar elszaladt az a pár nap, és nagy boldogság volt hazamenni végre. Onnan kezdődött az igazi munka!

A fiam nem állt velem szóba, amiért nem látott napokig. Furcsán nézegette a „csomagot”, ami velem együtt érkezett, és „ami” bekerült a kiságyába. Annak viszont örült, hogy ő kapott egy új ágyat.

Az első szoptatás, amikor már csak hárman voltunk otthon -pár napos otthonlétem után következett be- elég izgalmasra és emlékezetesre sikerült. Ahogy elkezdtem etetni a kisbabát, a fiam felmérve a helyzetet, hogy végre elérkezett az ő ideje, felállt az ágyra és elkezdett ugrálni. Hiába kérleltem, nem hagyta abba. Aztán addig ugrált, míg leesett a parkettára, és megütötte magát.

Próbáltam neki megmagyarázni, hogy nem törheti össze magát naponta százszor, amikor etetni fogom majd a kistestvérét. Azt hiszem megértette, mert néhányszor még megpróbálta elvonni a figyelmemet az etetésről, de már nem művelt veszélyes dolgokat. Lassan -1-2 hét alatt- elfogadta a változást.

Nagy szerencsémre sokat tudtam foglalkozni vele (ez segített elfogadtatni az új helyzetet), annyira tündéri kisbaba volt a húga. Csak evett, aludt és nézegetett.

Nagyon érdekes elővenni az akkor készült fényképeket, mert nekem olyan, mintha tegnap lett volna az egész, a gyerekeknek meg maga a történelem! És tulajdonképpen tényleg maga a történelem!

Kívánom, hogy idén is legyen nagyon boldog a születésnapja a nagylányomnak!

Zsófi