Zsófi a legutóbbi írásában megállapította: az 1938-ban íródott „Ragaszkodom a szerelemhez” ma is aktuális élethelyzetekről szól: kapuzárási pánikba esett, generációkkal fiatalabb nőket hajtó férfiakról. kerjtanacsot.blog.hu/2011/06/30/ragaszkodom_a_szerelemhez
Én a „Szerelem és más drogok” kapcsán megállapítom, hogy az oly sokat ostorozott amerikai társadalom rákfenéi ugyanazok, mint a mi magyar tásadalmunknak: a kapcsolatteremtés ellehetetlenülése, a félelem az elköteleződéstől…a valódi érzelmektől.
Ez utóbbi egy átlagosan nézhető amerikai film, melyben Jamie, a sármos, felnőni képtelen pasi lányról lányra száll. Az orvosi egyetemet félbehagyta, orvos szülei nagy csalódására (és az ő bosszantásuk céljából…), komolytalan állásokkal próbálkozik, de azokat sem tudja megtartani. Végül kiköt az amerikai pénzgyártó-gépezet egyik legjellemzőbb fellegvárában: a gyógyszeriparban. Orvoslátogató gyógyszerügynökként végre bevetheti szívdöglesztő stílusát, az orvosasszisztensek és titkárnők ágyán keresztül pedig bejut a nagy gyógyszervásárló orvosok előszobájába is…
Imígyen folytatná felszínes, minden érzelemtől és kötöttségektől mentes életét – ha nem futna bele egy beteg lányba, akivel a szenvedélyes alkalmi szextől eljutnak a bonyolult, elköteleződést igénylő – tehát valódi kapcsolatig.
A film egyik legjellemzőbb jelentében Jamie bepánikol, sőt, szabályos pánikrohamot kap, mert megérzi: ki kell végre mondania a lánynak, hogy szereti! Márpedig ő addig soha életében, még a szüleinek sem mondta ezt... A lány pedig mivel is nyugtathatná? „Ne aggódj, én sem mondtam még senki másnak, hogy szeretem, csak a macskámnak egyszer!”
Itt tartunk most… harminc-közeli felnőttek rettegnek attól, hogy valódi érzelmeket éljenek át, hogy a könnyed szórakozáson túl mást is felvállaljanak.
A film számos más, figyelemre méltó szálat is egybefon. Belelátunk a gyógyszergyárak gátlástalan profithajhászásába, és közben azt is megtudjuk: az amerikai kisnyugdíjasok buszos túrákra indulnak Kanadába, hogy olcsóbban juthassanak a gyógyszereikhez… A Viagra piacra dobásának bombasztikus történetét is megismerjük – megértjük, miért volt oly égető szüksége a kék pirulára az érzelmi sivárságban élő, tehát logikusan szexuális zavaroktól is szenvedő férfiaknak…
A történet és a rendező nem ás túl mélyre egyik kérdésben sem, de arra alkalmas, hogy elgondolkodjunk mindezen.
És talán arra is, hogy megállapítsuk: a szerelem többnyire inkább gyógyszer, mint önpusztításra alkalmas drog… Gyógyszer a magányra, a felszínességre, az elidegenedésre.
Én minden szingli ismerősömnek felírnám receptre!
Nóra