Emlékeztek arra a szakításra, ami a legjobban fájt életetekben? És arra, amelyik a legnagyobb megkönnyebbülést hozta? Olyan is van, akinek ez a kettő egybeesik… Amikor két ember, akik korábban szerették egymást, kimondja, hogy a kapcsolatnak vége – az mindig nehéz, de a körülmények mindig mások.
Tegnap a férjem véletlenül rábukkant egy klasszikus amerikai filmeket játszó csatornán az egyik kedvencemre: A szerelem hálójában című filmre. Tudta: amíg az utolsó képkockák is le nem peregnek, engem hat lóval sem tud elvontatni a tévé elől – pedig már ezerszer láttam a filmet! Sőt – ő is ezerszer látta, és ugyanúgy szereti, mint én (azon szerencsések közé tartozom, akinek a férje szerint nem ciki szerelmesfilmet nézni, sőt – azon meghatódni sem!).
Annak rendje és módja szerint meg is néztük újra, és közben elhatároztam: a film vége felé található szakítós jelenet ér annyit, hogy toplistát készítsek hozzá! Tehát íme, az én szubjektív listám a filmekben látott legjobb, legviccesebb, legmegrázóbb szakításokról.
1. Nora Ephron: A szerelem hálójában – amikor a Meg Ryan által alakított Kathleen szakít Frank Navasky-val, (Greg Kinnearral), aki a film nagy részében a fiúját játssza. Ez a szakítás ugyebár az elkerülhetetlen kategóriába tartozik – hisz Meg Ryan a film elejétől kezdve reggelente alig várja, hogy Frank kitegye a lábát otthonról – és ő emailben flörtölhessen Tom Hanksszel. Ez egyetlen szerelmi kapcsolatnak sem tesz jót… Ráadásul hamar kiderül, hogy Frank Navasky egy felfújt, túl intellektuális hólyag (Julius és Ethel Rosenberg legnagyobb élő szakértője!!) – sznob és unalmas, miközben el van ájulva önnön eszétől és vonzerejétől… Kathleen viszont vicces, laza, kedves és úgy okos, hogy közben nem fitogtatja irritálóan az eszét. Nem illenek hát egymáshoz – szakítaniuk kell!
A pillanat akkor jön el, amikor beülnek egy moziba, és a film előtt sutyorogva kiderül, hogy a lány a legutóbbi választásokon elfelejtett elmenni szavazni… mert inkább elment a manikűröshöz! Frank szemében ez főbenjáró bűn, de végül nagyképűen azt mondja: „Megbocsátom neked!” – Kathleenben viszont ettől elszakad a cérna, kirohan a moziból, Frank utána, és kikötnek egy kávézóban, hogy megbeszéljék a kapcsolatukat. Frank ekkor előadja (még ekkor is öntömjénezésbe hajló) szakítós szövegét: „Annyira hálás vagyok a sorsnak, mert tudom, hogy te soha nem akarnál olyasvalakivel járni, aki nem teljes mértékben méltó rád…” A jelenet legjobb pillanata, amikor Meg Ryan óvatosan rákérdez: „Te nem szeretsz engem?” – Frank hasonló óvatosággal ingatja a fejét, Kathleen arcán erre végigfut a megkönnyebbülés – nem a kétségbeesés, ahogy várnánk -, és kiböki: „Én sem szeretlek téged!”. Ettől kezdve felszabadultan nevetnek egymásra. Ilyen boldog, kiegyensúlyozott szakítást én az életben nem is nagyon tudnék elképzelni, de végignézni annyira jó!
A jelenet másik örökzöld párbeszéd-részlete:
Frank: „Neked van valaki más az életedben?”
Kathleen: „Nincs. De álmodozom valaki másról.”
Nézzétek eredetiben, úgy még jobb:
2. A filmtörténet egyik legjobb filmjének tartom a Veszedelmes viszonyokat, méghozzá azt a változatot, amelyiket Stephen Frears rendezett, John Malkovich és Glenn Close játsszák a főszerepeket. A szakítós jelenetben a Malkovich alakította Valmont Vicomte éppen a Michelle Pfeiffer által megformált erényes asszonnyal, Madame de Tourvellel szakít. Az irodalomtörténet és a filmvászon egyik legkegyetlenebb szakítását láthatjuk: Valmont ugyanis szerelmes az asszonyba, akit mégis el kell dobnia magától, mert a saját játékszabályai ezt diktálják! Fogadást kötött örök barátnéjával, a hozzá hasonlóan libertiánus Meurteuil márkinéval, hogy el tudja csábítani a legtisztább nőt a társaságban – persze sikerül is neki! Tourvelné halálosan beleszeret Valmontba, aki - végre egy valódi érzelemmel találkozva – fogadás ide vagy oda, maga is szerelmes lesz. De ez az érzés nem elég erős ahhoz, hogy megtagadja miatta saját legfőbb lényegét: a gátlástalan kalandor szerepét! A csábítás megtörténtével le kell zárnia ezt a kalandot is, bármennyire fáj is mindkét félnek. Íme a kegyetlen szakítás, melyben Valmont ebbe a hazug mondatba kapaszkodik újra meg újra: „Nem vagyok a magam ura!” (Sajnos a magyar nyelvű változatnak kicsit elcsúszott a szinkronja, de azért érdemes megnézni így is.)
3. Ha a Veszedelmes viszonyokról azt írtam, hogy a filmtörténet egyik legjobb filmje, akkor a Casablancáról nyilván azt kell írnom: a filmtörténet legjobb romantikus filmje, Kertész Mihály rendezése. Az egész film egyetlen, nagy szakításról szól – háborúval, hősiességgel, barátsággal a háttérben. Csodás, titokzatos, nem erről a mai világról való szereplőkkel (Humphrey Bogart és Ingrid Bergman legendáját ez a film alapozta meg), felejthetetlen zenével, tökéletes párbeszédekkel. Az utolsó jelenetet még azok is ismerik, akik soha nem néznének romantikus filmeket:
4. Igazi legenda a Breakfast at Tiffany’s, magyarul Álom luxuskivitelben című film is, Audrey Hepburn-nel a főszerepben (Truman Capote művéből Blake Edwards rendezte, a jelmeztervező maga Hubert de Givenchy!). A sikkes, gyönyörű Holly Golightly dekadens, kissé bolondos, nagyon zűrös, de ellenállhatatlan. Szomszédjába költözik Paul Varjak (George Peppard alakítja), reménybeli író – és persze egymásba szeretnek. De Holly (csakúgy, mint a Veszedelmes viszonyok Valmont-ja), minden kötöttségtől retteg, Paul pedig ezt megelégelve ott hagyja az esőben a taxiban, ölébe dobva az ékszerdobozt, mely jegygyűrűt rejt… Szakítás ez a javából – még ha pár perc múlva hepienddé is alakul át!
5. Woody Allen sok jó szakítási jelenetet csinált, álljon itt mondjuk az Annie Hall-ból a repülős jelenet, amikor egymás mellett ülve Woody és Diane Keaton mindketten azon töprengenek magukban, hogy hogyan kéne úgy szakítani, hogy az ne fájjon a másiknak! Aztán ki is mondják: „Amit mi itt babusgatunk, az egy döglött cápa!” Ez a jelenet egy példa az úgynevezett intelligens szakításra… A filmbejátszásban a 6. perc körül láthatjátok:
6. A Blue Valentine-ról írtam már, egy házasság születése és halála a témája. kerjtanacsot.blog.hu/2011/09/13/a_ferfiak_romantikusabbak_mint_a_nok) Ez a szakítás hosszú és nagyon fájdalmas – ráadásul egy kisgyerek további élete is tétje a szakításnak, az pedig mindig sokkal nehezebb, mint ha csak két felnőtt ember sebzi meg egymást… Ryan Gosling mer síró férfit alakítani, Michelle Williams pedig szintén zseniális a reményét vesztett feleség szerepében:
7. Visszatérve a legendákhoz: az Elfújta a szél zárójelenetének is helye van a legtöbbet játszott szakítás-jelenetek között. Scarlett O’Hara (Vivien Leigh alakításában) ekkor veszíti el örökre a lehetőséget arra, hogy egy hús-vér férfi mellett végre boldog lehessen. Egész életében egy ábránd (legjobb barátnője férje) után futott, Rhett Butler (Clark Gable) pedig végül megelégeli, hogy mindig másodhegedűs a nő érzelmeiben. Scarlett persze rádöbben, hogy valójában mindig Rhettet szerette, de akkor már késő… Búcsúzóul egy zsebkendőt kap, merthogy a férfi tudja: élete során egyetlen krízishelyzetben sem volt kéznél Scarlett zsebkendője… S hogy a cinizmust még fokozza Margaret Mitchell írónő, és David O. Selznik, a rendező: Scarlett zokogva kérdezi Rhett-től: „Ó, Rhett kedves, mi lesz velem, ha elhagysz?” Mire Rhett csak annyit mond: „Őszintén szólva, édesem, fütyülök rá.”
8. Egy másik filmben szakítások egész sorát látjuk: a Closer (Közelebb) egy bonyolult szerelmi négyszög története, folyamatosan változó érzelmi erőviszonyokkal. Kitűnő benne mind a négy színész: Julia Roberts, Jude Law, Clive Owen és Natalie Portman – mind a négyüket jelölték már Oscarra, a két női főszereplő meg is kapta a díjat, igaz – nem ezért a filmért, ami egy kamaradarab, a szintén Oscar-díjas Mike Nichols rendezésében (neki köszönhetjük a Diploma előtt, és a Madárfészek című filmeket is). A brutálisabbnál brutálisabb (mármint érzelmileg az!) szakítások közül most azt idézem fel nektek, melyben Dan először szakít Alice-szel, bevallva neki, hogy Annát szereti, és már egy éve megcsalja vele Alice-t:
9. Mulatságosabb vizekre evezve idézzük fel a Nászok ásza című film szakítós jelenetét – Adam Sandler a főszereplője, ennek ellenére meglepően vicces filmről van szó! Drew Barrymoore-ral együtt nagyon jó romantikus vígjátékot készítettek abból a blőd élethelyzetből, hogy a hivatásos násznagyként dolgozó Sandlert a saját esküvőjén elhagyja a menyasszonya… Sajnos maga a szakítási jelenet nincs meg a neten, ezért azt nézhetitek meg, hogy mennyire kiborul Robbie a szakítás után – és sajnálatos módon továbbra is mások boldog esküvőjén kellene fellépnie, hisz ebből él!
10. A toplistám utolsó helyén egy toplista áll: a Pop, csajok, satöbbi (High Fidelity) című filmben (melyet kedvenc íróm, Nick Hornby egyik regényéből rendezett Stephen Frears (lásd még: Veszedelmes viszonyok!), a John Cusack által alakított főszereplő toplistát készít élete 5 legfájdalmasabb szakításáról:
A filmeket jó felidézni – de ti ne szakítsatok, hanem tanulva régi szakításaitokból, vigyázzatok arra a kapcsolatra, amelyben éltek!
Nóra