Ha bennünket gyerekkorunkban arra kértek, hogy mondjunk egy híres női nevet, akkor tíz gyerekből nyolc azonnal rávágta: Tyereskova! Nem volt olyan magyar iskola, ahol ne lett volna legalább egy Tyereskova-lányörs, ebben biztos vagyok!
Misztikus, és kicsit utópisztikus -ahogy Mézgáék mondták!- volt számunkra Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova, aki az első nőként járt az űrben.
Tyereskova szovjet munkáscsalád gyerekeként jött a világra 1937. március 6-án. Fiatalon dolgozni kezdett textilgyári munkásként, de tanulmányait munka mellett is folytatta. 1959-től hobbiként ejtőernyőzni kezdett, és ennek köszönhette később, hogy ő lett az első női űrhajós.
1962-ben választották ki az űrprogramban való részvételre úgy, hogy nem rendelkezett tesztrepülési tapasztalatokkal, de döntő érv volt a már említett ejtőernyős tapasztalata.
1963. június 16-a lett a nagy nap, amikor a Vosztok-6 fedélzetén Tyereskova elhagyta a Föld légkörét, és ezzel a teljesítményével ő lett a világtörténelem első női űrhajósa. 48-szor megkerülte a Földet, ahová 2 nap 22 óra 50 perc elteltével tért vissza.
Magánélete már nem alakult ilyen sikeresen. Férje szintén űrhajós volt. Egy lányuk született, majd 1982-ben elváltak.
Valentyina Tyereskova az egyetlen vezérőrnagy-nő Oroszországban.
Szép napot kívánok!
Zsófi