Tegnap, 81 éves korában elhunyt Neil Armstrong, az első ember, aki a Holdra lépett 1969-ben. Az a két és fél óra, melyet a Hold felszínén töltött Buzz Aldrinnal együtt, az egyik legemlékezetesebb eredménye volt eddig az űrkutatásnak. Az amerikaiak milliói számára megtestesítette hazájuk erejét, eredményességét - azt, hogy utolérték a nagy versenytársat, a Szovjetuniót, amely az első műhold felküldésével 1957-ben, majd az első űrutazó ember, Gagarin felküldésével 1961-ben megelőzte hidegháborús ellenfelét.
A hiteles források szerint Armstrong ezt mondta, mikor megtette világraszóló lépéseit: "That's one small step for a man, one giant leap for mankind." - a mondatot, melyet ma már a gyerekek is fejből fújnak: "„Kis lépés egy embernek, de óriási ugrás az emberiségnek.” Itt meghallgathatjátok az eredeti felvételt.
Elterjedt azonban egy anekdota is, mely szerint a híres mondat után Armstrong még ezt is mondta: "Good luck, Mr. Gorsky." Arra utalt állítólag ezzel, hogy gyerekkorában fültanúja volt egy pikáns beszélgetésnek, mely a szomszéd bácsi és néni közt zajlott. A bácsi, Mr. Gorsky egy kis változatosságot szeretett volna vinni a szerelmi életükbe, mire a felesége ezt felelte: "Majd akkor teszem meg ezt neked, ha a szomszéd gyerek a holdra lép!"... Ezért kívánt holdralépésekor Armstrong, az időközben felnőtt szomszéd gyerek sok szerencsét Mr. Gorskynak!
A sztori annyira elterjedt, hogy filmekben, rockegyüttesek számaiban is utalnak rá... Ez persze nem teszi igazzá!
Armstrong maga is egy stand-up komédiásnak, Buddy Hackettnek tulajdonítja a viccet. Ebben a BBC-cikkben olvashatunk arról, mi és hogyan hangzott el valójában a holdraszálláskor.
Armstrongot persze nem ezért szeretik az amerikaiak, és világszerte mindenki. A történelem legnagyobb felfedezői közt, Kolombusz és Marco Polo utódaként tiszteljük. S tegnap útra kelt újabb, ezúttal utolsó földön túli utazására...szerencsére immár nincs szüksége!
Nóra