Jobban szeretek a születésnapjukon megemlékezni azokról a tehetséges, híres, fontos személyekről, akik jelentenek nekem valamit. Most mégis kivételt teszek, mert olyan sok ismerősöm emlegette fel, hogy éppen 75 éve, 1937. december 3-án este indult sétálni József Attila Szárszón, amikor az állomáson áthaladó 1284. számú tehervonat halálra gázolta. Halálának körülményeiről azóta is vita folyik, van, aki szerint véletlen baleset történt, mások öngyilkosságát valószínűsítik.
Idézzük fel röviden, mit tudunk.
December 2-át a Szép Szó vezérkarának társaságában töltötte. Felkereste őt Ignotus Pál, Remenyik Zsigmond és Fejtő Ferenc, akik jó hírrel szolgáltak a költő számára: januártól lektori állást szereztek neki a Pantheonnál. Felmerült az is, hogy újra beáll a Szép Szó szerkesztőinek sorába, kilátásban volt egy új kötet megjelenése is Cserépfalvi kiadásában. A költő azonnal indult volna is Pestre, ám nem volt már számára hely az autóban. Még a nősülés gondolata is felmerült benne aznap.
December 3-án reggel fordítani akart, délelőtt pihent, majd jó étvággyal elfogyasztotta ebédjét, és újságot olvasott. Délután lediktált egy levelet Etus nővére ügyvédjének. Aztán Jolánnal krumplit vásároltak, mivel azonban Attila nem bírta a cipekedést, megfogadta, hogy erősíteni fogja izmait. Jókedvűen indult el sétálni.
A balatonszárszói vasútállomáson átugrott a sorompón, majd megpróbált átbújni a 19 óra 36 perckor továbbinduló 1284. számú tehervonat – amelynek érkezése amúgy sem volt feltüntetve a menetrendben, csak a vasutasok rendelkeztek róla információval – 15. és 16. kocsija között. A szerelvény azonban időközben elindult, a kocsikat összekötő csavarkapocs súlyos ütést mért József Attila fejére, bezúzta koponyáját, s más, végzetes sérüléseket is okozott.
Garamvölgyi László és Kéri Edit többek között MÁV jelentések, csendőrségi jegyzőkönyv és helyszínrajzon alapuló kutatásai a balesetet támasztják alá. (A Garamvölgyi-könyvről itt olvashattok.)
A balatonszárszói televíziótól Vígh Magdolna 1995-ben interjút készített Budavári János szemtanúval, aki annak idején látta a balesetet. Ő a következőket nyilatkozta a tragédiáról: ”Á, nem úgy volt, hogy a vonat alá vetette magát! Ez egy gyorstehervonat volt... Hogy aztán tudta-e, hogy indulóban van... Előbb átbújt a sorompó alatt, és bement a két vagon közé. Azt a hosszú kabátját elkapta a kerék, három-négy fordítást csinált vele, megroncsolta a fejét, utána megállt.”
Ha ezeket az információkat olvassuk, szinte biztosak vagyunk abban, hogy nem akarta eldobni az életét.
Ám ha ismerjük azt a négy levelet, melyet élete utolsó napján adott postára, már nem lehetünk ebben olyan biztosak:
1. (Kozmutza Flórának, szerelmének)
Kedves Flóra!
Bocsásson meg nekem. Hiszek a csodában. Számomra csak egy csoda lehetséges és azt meg is teszem. Tudom, hogy szeretett, tudta, hogy szeretem. A többi nem rajtunk múlott. "Aztán mit sírsz, ha sorsunk írva van már!" - ezt Kosztolányi írta. Csókolom a kezét és sok barátsággal, szeretettel üdvözlöm. Köszönjük az almákat, én is ettem belőlük, jóllehet a gyerekeknek küldte s én bizony nem is kértem tőlük, csak elvettem egyet.
Attila
U.i. Kérem, vasárnap ne jöjjön.
2. (Szántó Juditnak, volt élettársának)
Kedves Judit!
Sok szeretettel üdvözöllek.
Attila
3. (Bak Róbertnek, kezelőorvosának)
Kedves Doktor Ur!
Sok szeretettel üdvözlöm. Hiába kisértette meg a lehetetlent.
József Attila
4. (Cserépfalvi Imrének, kiadójának)
Kedves Imre Barátom!
Bocsáss meg, hogy elkésve írok. Ha szükséges még tőlem vers az anthológiába, kérlek választasd ki Cs. Szabóval (ha még ő a szerkesztő) a könyveimből. Hiszen nem volt szó új versről. Én itt három könyvet találtam: Les Clultimaments, Alcools és az Anthologie des Écrivains Franr;ais du XX Siecle, Poésie - Tome II.
Ezeket a könyveket még ma postára adom.
Szeretettel üdvözlöm családodat.
József Attila
Bár élete utolsó éveiben sokszor írt hasonló, búcsúzó hangvételű leveleket - tudva, hogy ezt a négyet ténylegesen a halála napján írta, nem tudunk másra gondolni, mint hogy valóban búcsúzott bennük.
Mint ahogy búcsúzott utolsó versében is.
(IME, HÁT MEGLELTEM HAZÁMAT...)
Ime, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet
hibátlanul irják fölébem,
ha eltemet, ki eltemet.
E föld befogad, mint a persely.
Mert nem kell (mily sajnálatos!)
a háborúból visszamaradt
húszfillléres, a vashatos.
Sem a vasgyűrű, melybe vésve
a szép szó áll, hogy uj világ,
jog, föld. - Törvényünk háborús még
s szebbek az arany karikák.
Egyedül voltam én sokáig.
Majd eljöttek hozzám sokan.
Magad vagy, mondták; bár velük
voltam volna én boldogan.
Igy éltem s voltam én hiába,
megállapithatom magam.
Bolondot játszottak velem
s már halálom is hasztalan.
Mióta éltem, forgószélben
próbáltam állni helyemen.
Nagy nevetség, hogy nem vétettem
többet, mint vétettek nekem.
Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.
Olvassátok a verseit gyakran.
Nóra
