Nem beszéltünk össze Zsófival, sőt - mostanában mindkettőnk élete úgy alakul, hogy a megszokottnál kevesebbet tudunk beszélgetni, mégis nagyon hasonló srófra jár az agyunk! Zsófi tegnap megírta adventi gondolatait, és én is pont azt akartam írni, hogy még nem érzem eléggé a karácsony közeledtét, de azért a koszorún meggyújtottuk az első gyertyát, és a fenyőkoszorú illata pár pillanatra már felidézte a karácsonyi örömöket. És én is azt akartam írni, hogy mások sorsához mérten mennyire szerencsésnek érzem magunkat, annak ellenére, hogy gondok vannak mindig, mindenkinek...nekünk is!

Az adventi koszorút például egy olyan lánytól vettem, akinek megszűnt a munkahelye: az élelmiszerbolt, amelynek az előterében a virágbolt működött, átrendezi az üzletet, megszüntette a virágboltot. A virágboltos vállalkozó úgy oldotta meg a saját helyzetét, hogy nyitott két faluval odébb egy új boltot. De az alkalmazottja, egy kedves és ügyes lány egyik napról a másikra munka nélkül maradt. Kibérelt hát nem messze a régi üzlettől egy pici helyiséget, és most ott próbál saját maga vállalkozni. Mivel tőkéje nem sok van, az árukészlete sem valami fényes - bőven rászorul tehát a régi vevői jóindulatára, hogy túl tudja élni az első, nehéz hónapokat...

A koszorún, amit vettem tőle, látszik: a lány nem drága nagykereskedésekben szerezte be a hozzávaló kellékeket, hanem kiment az erdőbe, meg feltúrta az otthoni fiókokat - és a fantáziája meg az ízlése segítségével ügyesen, szép kis adventi koszorút készített a talált tárgyakból... Senki meg nem mondaná, hogy ez a koszorú más, mint a többi, csili-vili adventi csoda, amiket a drága virágboltokban kapni! Azt hiszem, ez fog eszembe jutni hétről hétre, ha meggyújtunk rajta egy újabb gyertyát, hogy - ha csak icipicit is - de segítettünk ennek a lánynak, és ez jó érzés!

A családunk egyik legfőbb gondja manapság a kisebbik fiunk iskolai nehézségei körül kialakult helyzet. Nem tudnak egymással dűlőre jutni a tanító nénivel, és a gyerek egyre jobban belesodródik a magatartási problémákba - sokat aggódom és töprengek a megoldáson, sokszor rossz a kedvem emiatt mostanában. De amikor pár napja megismertem a facebook nyilvánosságán keresztül egy asszony történetét, aki négy "problémás" gyerek édesanyja, és aki 4 éve temette el a rákban meghalt első férjét, mindjárt más megvilágításba kerültek az én saját gondjaim!

Az anyuka legnagyobb fia már egyetemista, mindig is furcsa gyerek volt kicsit, de első gyerek lévén, nem tulajdonítottak neki jelentőséget. Mostanra derült ki, hogy a fiú Asperger szindrómás, vagyis bizonyos területeken zseniális, más, elsősorban az önellátását érintő dolgokban pedig egy alsós gyerek szintjén... Ötödikes volt, mire megtanulta bekötni a cipőjét, és valószínűleg mindig gondot fog okozni neki egy sima bevásárlás.

A második gyerek születésénél problémák történtek, oxigénhiányos lett. A beszédén ma is érezhető ez, pedig már középiskolás.

A harmadik gyerek autista, bár szerencsére magasan funkcionáló, tehát a jellegzetes autista tüneteken kívül mindent meg tud tanulni (de kiborul az éles zajoktól, a villogó fényektől, a szokatlan helyzetektől, és legjobban akkor érti meg a dolgok magyarázatát, ha lerajzolják neki...). A negyedik kisfiú, aki pedig már az asszony második házasságából született, szintén magasan funkcionáló autista, neki egyelőre még a szobatisztaság is gondot okoz... A család a rengeteg fejlesztés, a speciális iskola miatt teljes anyagi csődben van, már a napi élelem megvásárlása is gondot okoz.

Hát hol van a mi napi gondunk az övékéhez képest?! - ez jár a fejemben, így, advent első hetében. És persze igyekszem a magam lehetőségeihez mérten segíteni nekik. Mert elkezdődött a tél, a gyerekekre meleg dzsekit, csizmát kell adni, és ki kell húzni nekik hónapról hónapra...

Ezt ajánlom nektek is az adventre: hogy lássátok meg magatok körül azt, aki nálatok rosszabb helyzetben van, és akinek egy kis segítség is sokat számít! Így tudtok a legjobban ráhangolódni arra, ami a karácsony lényege.

Nyugodt, szeretettel teljes, egymásra figyelő decembert kívánok!

Nóra