Egy bikaviadal során hat bikával küzdenek meg, tehát hat „menet” látható a díszfelvonulást követően.

Lássul, mi történik egy-egy „cuadrilla” – azaz egy-egy menet során. Három részre (terciókra) oszlik a küzdelem, ezek a terciók követik egymást: az első a „tercio de varas”, azaz a dárdás küzdelem.

Ennek az elején beront az arénába a bősz bika – szó szerint dühödten, hatalmas energiával robban be! Ekkor a torerók az aréna négy pontján a falnál állnak, ezen a négy ponton menedéket is találnak: a körfal előtt áll egy-egy méternyi fedezék-fal (a neve „burladero”)

– ide tudnak bemenekülni a bika elől.

Mind a négyen egy-egy kendőt kezdenek lengetni („capote”), melynek egyik oldala mályvaszínű, a másik aranysárga. Ezekkel a kendőkkel vonják magukra a bika figyelmét.

Először az első torero hívja magához az állatot – és elegáns mozdulatokkal próbál kitérni a rohanva támadó bika szarvai elől. Úgy tereli a bikát, hogy az a következő, kendőt lobogtató torero felé szaladjon – és így tovább, egyik a másikhoz tereli körbe az arénában.

Amikor megtette az állat a kört, belép a picador – lóháton. Egy hosszú fa dárdát hoz (ez a pica, vagyis magyarul pika), amelynek a végén kb. 5 cm-es vasból készült hegy található. Ez nem alkalmas a bika ledöfésére – arra szolgál, hogy a picador a bika nyakán, hátul található izmot megszúrja vele, gyengítve így a bika fejtartását, és a lehetséges szarvdöfés erősségét…

Ez az a fázis, amit én a legrosszabbul bírtam. Nagyon ijesztő volt, ahogy a féltonnás bika megpróbálta felborítani a bekötött szemű lovat – ha már a szarva hegyére nem tudta tűzni a védőruha miatt, amit a ló viselt… A picador pedig a nyakába szúrta a dárdát, és annál fogva próbálta távol tartani, eltolni  a bikát a lótól. A dárda okozta sérülés vérzett is, ezt sem volt jó látni természetesen.

Mindezek eddig arra szolgáltak, hogy a matador lássa, mire hogyan reagál a bika – hogy felmérje az erejét, lássa, melyik oldal a bika erős oldala, honnan támad a lóra, hogyan kergeti a kendőt lobogtatókat… És hogy kissé fárasszák és gyengítsék az állatot, mire a szemtől szembe folytatott küzdelemre sor kerül majd.

A második tercio a „tercio de banderillas” – amikor egymás után három torero lép az arénába minden védelem nélkül, kezében két, 75 cm-es, kis zászlócskákkal feldíszített, kampós végű szúróeszközzel - ezek a banderillák. A kellő pillanatban a torero a bikával szemberohan, miközben többnyire a bika is próbál felé döfni a szarvával – és ezt megelőzendő a banderillo felugrik, egy íves mozdulattal a bika feje mögé nyúl a banderillákkal, és beakasztja őket a kis kampójuknál fogva a bika bőrébe a nyakszirt mögött.

Elképesztő érzés lehet a hatalmas állat felé fegyvertelenül rohanni – merthogy a banderillák nem fegyverek, csakis arra szolgálnak, hogy feldühítsék a bikát… Egyrészt némi vérveszteséget is okoznak, másrészt a bőrükből kilógva fityegnek, és ez nem kicsit zavaró a bika számára…

Gyakran nem sikerül egyszerre beakasztani mindkét banderillát a bika nyakába – ilyenkor a közönség fújjol, fütyül! Némelyik matador saját maga is részt vesz ebben a műveletben, ilyenkor a három banderillo közül ő lesz az egyik. Összesen végül tehát 6 színes rudacska lóg a bika nyakán, ha nem esett ki egyik sem. A közhiedelemmel ellentétben nem ez a bikaviadal leginkább állatkínzó része (én a lovas szakaszt sokkal inkább annak éreztem).

Ezután végre elérkezünk a corrida legszebb pillanataihoz: következik a „tercio de muerte”, azaz a halál köre… Ekkor a matador, a maestro belép a ringbe egymaga, egy vörös kendővel és egy fából vagy aluminíumból készült karddal felszerelkezve – és megkezdi gyönyörű mozdulatsorát.

Olyan ez, mint egy tánc – sok, a flamencóhoz hasonló mozdulatot fedezhetünk fel benne! A jó matador ezekkel a mozdulatokkal uralja a bikát, irányítja, szinte idomítja. Egészen közel engedi, gyakran meg is érinti itt-ott!

Ezt a szakaszt faenának is nevezik. És ez az a rész, amikor a közönség a legkritikusabb! Elképzelni is nehéz, milyen érzés lehet egy matadornak, amikor épp az életét teszi kockára, és szembeszáll a tőle 6-7-szer nagyobb testű állattal – és közben azt hallja, hogy a nagyérdemű közönség füttyökkel, fújjolással „jutalmazza”, mert nem elég elegánsan kanyarítja a kendőt… Ha azonban a mozdulatai elnyerik a nézők tetszését, akkor minden megmozdulását „Olé, olé!” kiáltásokkal követik, megtapsolják, és a zenekar belekezd egy szép pasodobléba (mindig van élő zenekar a lelátón!) – zene csak akkor szól a faena alatt, ha ez kijár a matadornak! Ki kell érdemelni! Ha már nem olyan szépek a mozdulatok, a zeneszó elhal…

A faena végeztével a matador lecseréli a kardját az „igazira” – a neve „estoque de verdad”, az igazság kardja… Mert eljött az igazság pillanata: a matador egyetlen mozdulattal igyekszik olyan ponton megszúrni hátul a bika nyakát, hogy a gerincvelő elmetszése azonnali halált okozzon…

Sajnos ez ritkán sikerül, néha még egy szúrásra szükség van, és előfordul, hogy a segéd-torerók is bejönnek, kendőikkel terelik a falhoz a bikát, mely végül összerogy.

Ha a matador derekasan küzdött, a közönség újra megünnepli, fehér kendők lobogtatásával jelzi, hogy a matador jutalmat érdemel: ez lehet a bika füle! Vagy – ha még szebben mutatta be a faenát -,  akkor a bika farkát kapja, az még nagyobb jutalom!

De a legeslegjobban sikerült küzdelem másként végződik: ha a bika különlegesen bátran küzd, és a matador is szépen, művészien végzi a dolgát, akkor a közönség megkérheti a faena után a bikavidalt levezető elnököt, hogy kíméljék meg a bika életét! Ilyenkor következik be az, amit említettem: a bika élve hagyja el az arénát. Ezt nevezik „indulto”-nak. Ezek a bikák visszatérhetnek a farmra, ahol felnevelték őket, és nagy becsben, szabadon legelészve élhetik le az életüket, akár évtizedeket is nyerhetnek így! Természetesen tenyészbikaként is hasznosítják őket.

A megölt bikákat azonban díszes öszvérekkel kivontatják az aréna homokjából, a közönség tapssal búcsúztatja.

Ez tehát a bikával való küzdelem menete, és egy viadal során a három matador egymás után megküzd egy-egy bikával, majd újra az első matador és csapata következik, aztán újra második, és végül a harmadik matador is legyőzi aznapi második bikáját. Így tesz ki hat bika egy teljes corridát.

A legnagyobb hatást az egész eseménysorból az tette rám, ahogyan a közönség együtt élt a matadorral, a bikával, és reagált minden egyes rezdülésükre! A füttyögések és fújolások közepette nem álltam meg: megkérdeztem a mögöttem ülő spanyol úriembert (aki végig nagyon hangosan drukkolt), hogy miért fújjolnak – mi volt a leglényegesebb különbség a megtapsolt és a kifütyült küzdelmek közt.

A válasz jól összefoglalja a bikavidal lényegét. Azt mondta: a fütty oka az volt, hogy amit a matador tett, az nem volt kellően művészi. Mert a bikaviadal nem a gyilkolásról szól. „It is the art, not the kill, that it is all about.” – mondta recsegős angolsággal.

Az állatvédőket nyilván nem nyugtattam meg mindezzel – a bikát megdöfködték, vérét vették, és megölték. Ám mindeközben a legnagyobb tiszteletet tanúsítottak az állat iránt. A bika kiválóságát ugyanúgy ünnepelték, mint a torerók kiválóságát. És azt a torerót, aki nem elég ügyesen végezte a dolgát, tehát fölösleges fájdalmat okozott az állatnak – füttyel és szidalmakkal megszégyenítették.

Ha úgy tetszik, ennek az állatnak ugyanaz a sors jutott, mint sokezer más társának: az ember tenyésztette, felnevelte, majd megölte és megette. De a vidalon megölt bika nem egy koszos-véres vágóhídon, a tőke felé tülekedve végezte életét, hanem sokezer ember ünneplése és díszes külsőségek közepette… Ráadásul arra is esélyt kapott, hogy életben maradjon – ha ez az esély kicsi is, mert azért ritkán díjaznak egy bikát azzal, hogy életben hagyják – de mégis, azért esély.

A leölt bikákat egyébként még a vidal után rögtön, az ottani vágóhídon fel is dolgozzák. Tányérra kerülnek a darabjai – ismert, és nagyon finom andalúz fogás a rabo de toro, azaz a bikafarok-pecsenye (melynek elfogyasztása során arról a meglepő tényről is meggyőződhetünk, hogy a bika farokcsontjának keresztmetszete épp egy bikafej formáját adja ki, szarvakkal...) De ragut is főznek bikahúsból, különleges fűszerezéssel, zöldségekkel.

Aki úgy gondolja, hogy a bikaviadal barbár vérengzés lehet – biztosíthatom róla: téved. Nekem legalábbis most, hogy láttam, hogyan zajlik – nem tűnt annak.

Nóra