Karácsonyra ajándékként kaptam meg Nyáry Krisztián könyvét, amely 40 történetet gyűjt egybe a magyar irodalom legnagyobb alakjainak szerelmi életéről.

Az "Így szerettek ők" címet viselő remek olvasmány egyik nagy előnye, hogy két feladat, rohanás, buszozás, gyaloglás közben is elővehető, én például így jutottam már el a könyv feléhez, hogy szinte soha nincs időm az irodalmi élmények befogadására.

Nem csak szórakozást jelent egy-egy író magánéletéről olvasni, hanem gyakran sokkszerű élmény is. Persze alapdolgokat megtanultunk már az iskolában is nagyjainkról, tudtuk például, hogy Mikszáth nagyon szerette feleségét, Mauks Ilonát, és éppen ezért vált el tőle, amikor nagy szegénységben kellett élniük. Nem akarta feleségét szenvedni látni. Azt is tudtuk, hogy amikor viszont megérkeztek a sikerek, és vele a jólét, Mikszáth azonnal megkérte egykori felesége kezét újra.

Azt viszont már nem olvastuk a tankönyvekből, hogy elég furcsa volt ez a lánykérés. Íme a levél, amellyel nyolc év különélés után Mikszáth megkereste egykori szerelmét:

"Kedves Ilonka!

Mikor ezelőtt sok évvel elváltunk, rúgó indok az volt, hogy anyagilag ziláltan állottam, s nem tudtam, hol fogok megállani a lejtőn. Jólesett – habár mindennél jobban szerettem – ha sorsa elszakad az enyémtől.

De föltettem magamban már akkor, hogyha valaha vinni tudom valamire, s ha lehetséges lesz még, hibámat jóvá fogom tenni.

Az Isten meghagyta érni, hogy egykori fényes álmaimat, amelyeket fiatalkorban együtt szőttünk, megvalósítva lássam!…

Kiköszörültem minden csorbát, nevemet magasztalólag említi az ország és a külföld, szeretet vesz körül, ahová lépek, s jövedelmem több, mint amennyiről valaha ábrándozhattam.

Valószínű, hogy már elkéstem önnel szemben, a sors sokáig halogatta, míg ön elé léphetek soraimmal, sohasem hallottam maga felől, így azt sem tudom, nem ment-e férjhez már, vagy nem készül-e férjhez menni?…

De mert bizonyosat nem tudok, tartozom önnek azzal a regard-dal, hogyha még nem ment férjhez, én most még egyszer feleségül kérem magát.

Szerezzen magának alapos meggyőződést mindenben, beszéljen Szontagh Pállal, s értesítsen.

Ön megosztotta rossz sorsomat, a legrosszabbat magam szenvedtem át, a jobb sorsomat szívesen megosztanám magával…

Ha pedig már elkéstem volna, ha ön már férjhez ment azóta, csak örülök rajta, ha boldog, ha pedig bármely okból nem teszi le többé sorsát annak a kezébe, aki már egyszer olyan rosszul bánt azzal, önhibáján kívül, én ez ellen sem zúgolódom.

Mert nem a szerelem beszél többé belőlem (bár meglehet, ha látnám, lángra lobanna), hanem a becsület…

Azért hát arra kérem, Ilonka, ne határozzon ebben a dologban könnyelműen, maga nem olvas újságokat, s nem ismeri a viszonyokat, szerezzen hát előbb magának alapos tudomást azon fényes és előkelő helyről, mely magára vár a magyar társadalomban.

Nem akarom ezzel rábeszélni, mert hisz magának volt bátorsága hozzámenni a „semmihez” is, bizonyára kell, hogy bátorsága legyen visszautasítani engem, még ha miniszter volnék is. Hanem a szívét, a hajlamát kérdezze meg, s akkor határozzon, s ha igenlő a válasza, írja meg nekem lehetőleg egy hónap leforgása alatt.

Egyebekben maradtam minden körülmények között tisztelője.

Budapest, február 16-án 1882.

Mikszáth Kálmán"

Amikor ezt elolvastam, nagyon elgondolkodtam azon, vajon egy mai nő mit válaszolna egykori férjének erre a levélre. Azt hiszem nem azt, amit Mauks Ilona. Ki szeretné azt hallani (lásd: a levélben feketén kiemelt sor) élete nagy szerelmétől, aki azzal az indokkal hagyta el egykor, hogy más nőt szeret, mégha ez aztán kiderült, hogy nem is igaz, hogy inkább a becsület, mint a szerelem vezérelte újra a nőhöz.

Mikszáthné viszont valószínűleg tudta azt, amit minden kortársa, és amit nekünk is újra meg kellene tanulnunk, hogy az ember becsülete a legfontosabb, különösen egy férfié, és aztán jön minden más, így a szerelem is. Akit szeretünk, ahogy a "kis hercegtől" is megtanultuk, azért az emberért felelősséget kell vállalnunk. 

Szomorúbb történetek is vannak sajnos a könyvben, arról is fogok majd írni!

Szép napot, és kellemes olvasást kívánok mindenkinek, mindenhol!

Zsófi