Saját tajtékos napjaim közepette majdnem lemaradtam a filmről, amit már hónapok óta nagyon vártam.
Kamaszkorom egyik legnagyobb mániája volt a szürrealizmus, mindent megnéztem-elolvastam erről a korszakról, (osztálytársaim jó része által meg nem értett, kinevetett) kiselőadást tartottam a szürrealista képzőművészetről. Az irodalomban pedig nagyon eltalált Boris Vian, aki maga a szürrealizmus, a sokoldalú tehetség - jazz-muzsikusként, zeneszerzőként és festőként is ismert lett, eredeti szakmája matematikus, műszaki főiskolát végzett, a Francia Szabványügyi Hivatalban szerzett unalmas tapasztalatai, valamint a világháborús és ifjúkori élményei szolgáltak alapul 1947-ben saját neve alatt megjelent, első regényéhez, a Tajtékos napok-hoz.
"Vian művei meglepő humorral, költői érzelmességgel, szürrealista cselekménnyel, és elegáns cinizmussal léptek túl az egzisztencialista búskomorságon. Írásait eredeti tehetség, bravúros nyelvhasználat és polgárpukkasztó tartalom jellemzi. Az utókor által legjobbnak ítélt művei az 1946-ban készült Tajtékos napok – amelyet Raymond Queneau „korunk legmeghatóbb szerelmi regényének” nevezett – és a Pekingi ősz." - írja még róla a wikipédia.
Hát ezért vártam annyira a filmfeldolgozást - tudtam, hogy kb. mostanra érett meg a filmtechnika arra, hogy meg tudja a vásznon jeleníteni Vian tobzódó fantáziáját.
És nem kellett csalódnom! A film eleje a Vianhoz méltó vizuális ötletek egész tárháza volt, visszaköszönt a művészettörténet szürrealizmus-fejezetének rengeteg gegje! A trükkök szándékosan kicsit esetlenre voltak megcsinálva (a sandacsacsa közben a rongylábak, az egér-szereplő, stb).
Aztán ahogy a történet elszomorodik, úgy a látvány is kopik - követve a regény dramaturgiáját, egyre nyomasztóbb lett az egész. A történetbeli elszegényedés együtt járt a vizuális elszegényedéssel, a történetbeli agónia a filmben is nyűglődés lett.
Vicces volt és megható, felkavaró és elszomorító - nekem ez bőven elég ahhoz, hogy ajánljam mindenkinek, akit nem rettent el a fantázia ilyen mértékű túlburjánzása! Végül is - ez csak egy átlagos történet:két szerelmes egymásra találásának, házasságának története, némi krimivel és drámával fűszerezve... és NAGYON másképp elmesélve, mint ahogy megszoktuk.
A filmet Michel Gondry rendezte (leghíresebb filmjei: Egy makulátlan elme örök ragyogása, Az álom tudománya), Audrey Tautou játssza Chloét (Amélie csodálatos élete, A Da Vinci kód, Coco Chanel), már nem elég hamvas a kislányos első jelenetekhez, de még mindig nagyon szeretnivaló. Colin szerepében Romain Duris-t látjuk, aki elsősorban Franciaországban sztár, én korábban egy Moliére-ről szóló film címszerepében láttam. A legfontosabb mellékszerepben pedig Omar Sy játszik, akit nagyon szeretek az Életrevalók című film óta!
Budapesten már csak alig néhány mozi játssza a filmet, siessetek megnézni.
Nóra
Néhány jellemző kép a filmből:
