HTML

Kérj tanácsot

Barátnők vagyunk... Zsófi és Nóra. (25) 33 éve beszélgetünk. Egymással és rengeteg más barátunkkal is. Együtt és külön-külön. Ha kérdeznek, elmondjuk a véleményünket. Aki segítségre szorul, annak segítünk. Ha tanácsra van szükséged, neked is adunk. Hogy miről kérdezhetsz? BÁRMIRŐL. Beszélgessünk.

Friss topikok

Címkék

1848 as forradalom (1) 1956 (1) 1 1 5 éves a miskolci villamos (1) 2001 űrodüsszeia (1) 2011 (2) 2012 a sárkány éve (1) 2012 világvége (1) 2013 a kígyó éve (1) 20 gyerekes milliárdos (1) 50 éves James Bond (1) a. l. webber macskák (1) abaúj (2) activia vip program (1) adakozás (1) Adriano Celentano (1) advent (4) adventi ételek (2) afrika múzeum (1) agresszió (4) alain delon (1) alain ducasse (1) alcsúti arborétum (3) alibigyár (1) állattartás (2) almás kukoricasaláta (1) almás receptek (1) almás joghurtos édesség (1) álomépítők (1) amazonas (3) amerikai graffiti (1) andamán szigetek (1) angolkert (1) angol trónörökös (1) angyal (1) anna gavalda (2) anna örök (2) antonioni (1) anyák napja (3) anya lánya viszony (1) apa nélkül (1) április elseje (1) arlon (1) arnold schwarzenegger (1) arriba kakaó (2) árvíz (2) assam (1) átpozícionálás (1) audrey tautou (1) avasi fröccs (1) az unicum története (1) a nap éve (1) a nő (1) a nyúl éve (1) a pockok szerelmi élete (1) a sors iróniája (1) A szerelem hullámhosszán (1) a tigris éve (1) babona (3) babwestern (1) bagdy emőke (1) Bagdy Emőke (1) balaton (2) Balázs Fecó (1) Bálint - napi ajándékok (1) bálint nap (2) banánkenyér (1) banki jogtanácsos esete rudolf péterrel (1) bántalmazás (1) barabási albert lászló (1) barátok közt (1) barátság (6) barbara delinsky (1) barcelona (2) baricco (1) Bartos Erika (1) bastogne (1) Beata Bishop (1) befőzés (1) beiskolázás (1) bereményi géza (2) besenyő pista bácsi (1) beszélgetés (13) Bíborszél együttes (1) bikafuttatás (1) bikaviadal (2) bikicsunáj (1) biománia (1) blogunk második születésnapja (1) blue curacao likőr (1) blue monday (1) blue valentine (1) bocsánat (1) bodza (1) Bogányi Gergely (1) Bogyó és Babóca (1) böjt (3) böjte csaba (3) böjti ételek (1) böjti receptek (1) bókay jános író (1) boldogkőváralja (1) boldogság (1) bolida (1) bolognai egyetem (1) borsalino (1) bors máté (1) börtönbe zárt kamaszlányok (1) braindogs (1) bratyizás (1) brazília (2) brüsszel (1) Bubik István (1) budapest bár (2) bud spencer (2) buga doktor (1) bulgur (1) buli (1) busójárás (1) búza töret (1) café á la parisienne (1) café á la russe (1) cameron diaz (1) cappuccino (2) carlos ruiz zafón (1) carlo pedersoli (1) carpe diem (1) carrie fischer (1) casanova (1) catherine tate (1) che guevara (1) chris rea (1) Címkék (2) cinege (1) colin farrell (1) colin firth (1) columbia (1) corrida (1) criollo kakaó (2) család (27) csányi sándor (1) Csányi Sándor (1) cseh tamás (3) cseresznye (1) cseresznyevirágzás (1) cserhalmi (1) Cserháti Zsuzsa (1) csernus doki (3) csíkszentmihályi mihály (1) csík zenekar (1) csodálatos júlia (1) csokoládé (5) csokoládés mézeskalács (1) curacao kávé (1) curie (1) darjeeling (1) demis roussos (1) depresszió (4) Desperadó (1) dickens (1) diótörő (1) diploma előtt (1) divat (1) donizetti (1) downton abbey (1) dugovics titusz (1) dunakömlőd (1) dunszt (1) dustin hoffmann (1) echternacht (1) Edda (1) egészség (5) egészséges alvásmennyiség (1) egészséges desszertek (1) egészséges ételek (1) egészséges nassolnivalók (1) egészséges táplálkozás (5) égig érő fű (1) egyedül maradni gyerekekkel kommentben (1) egyedül maradni gyerekkel (1) egypercesek (2) egy óra múlva itt vagyok (1) eldorádó (1) életmód (1) élet értékei (1) eljegyzés (1) elkezdődött a Sárkány éve (1) elliot aronson (1) első magyar szakácskönyv (1) el nino jelenség (1) emésztési leukocitózis (1) énképzavar (1) Én a séf (1) eőry kató és ruttkai éva (1) Eötvös Gábor (1) eredet (1) erősítés (1) esélyegyenlőség (1) eskővők ideje (1) esküvő (1) ételfesték (1) eyjafjallajökull vulkán (2) fagylalt (2) falusi élet (1) fapados repülés (1) farsang (1) farsang farka (1) februári versek (1) feldmár andrás (1) Feleség kerestetik (1) felnőtté válás (4) félrelépés (3) fémhab (1) fenegyerek véleménye (1) Fenyő Miklós (1) férfiak (7) férfiak típusai (2) férfismink (1) férfi agy és női agy (2) férfi nő téma (1) feri atya (1) ferran adria (1) fesztiválok (2) fiatalok részegsége (1) filmek (18) filmes frizurák (1) filmzenék (1) film színház muzsika (1) fishing on orfű (1) foci (3) fogyasztói társadalom (3) fogyókúra (2) földes (2) földrengés (1) föld napja április 22 (1) forastero kakaó (1) forgács józsef (1) fortepan fotógyűjtemény (1) fotózás (4) főzőiskola (1) főzős műsorok (2) főzzünk (19) francia hallé (1) francia kávé (1) francia konyha (2) Frank Sinatra (1) frédi és béni (1) fröccs (1) fűszeres csokoládé (1) Gabriel García Márquez (1) gagarin (1) galette des rois a királyok lepénye (1) garcía márquez (3) gárdonyi géza (1) gárdos péter (1) garfield (1) gasztronómia (43) gazdagság (3) genetika (1) génmódosítás (1) Gianni Morandi (1) gibb fivérek (1) gluténmentes liszt (1) gluténmentes sütemény (1) godard (2) goldberger frederika (1) gömbakvárium (1) gönc (1) gondolkodó víz (1) gordon ramsey (1) grammy díj (1) gróf somssich pongrác (1) gundel palacsinta (1) gyász (2) gyereknevelés (12) gyerekvállalás (1) gyerek fejlesztése (1) gyermekvállalás (1) győzelem napja (1) hacser józsa (1) hagyományok (3) hajnali láz (1) halál (2) hálózatkutatás (1) hamvazószerda (1) hanna barbera (1) harcművészet nagymestere (1) haruki murakami (2) házasság (6) házasság előnyei férfiaknak (1) háztartás (1) ha elveszítjük a szüleinket (1) Heather Bauer (1) Hello (1) hellókarácsony (14) heston blumenthal (1) hogyan szólhatsz hozzá (1) holdfogyatkozás (1) holdviola (1) hölgyválasz (1) Hölgy hermelinnel (1) holiday film (1) hongkong (1) hopp ferenc múzeum (1) horoszkóp (10) hóvirág (3) hungária együttes (1) hűségteszt (1) húsvét (5) húsvéti cikkek (1) húsvéti maradékból készült ételek (1) húsvéti receptek (1) ian siegal (1) ida regénye (1) idei divatszín a smaragdzöld (1) Így szerettek ők (1) Illatszertár (1) intelligencia (1) interneten magányosan (1) internet világnapja (1) irodalom (11) iskola (7) iskolakezdés (1) ízek imák szerelmek (4) Jamie Oliver (1) jamie oliver (1) János - nap (1) János - névnap (1) jarabedepalo (1) játék (1) javier bardem (1) jázmintea (1) jean reno (1) jedlik ányos (1) jeff bridges (1) jeles napok (3) jeti (1) ji csing (1) joel robuchon (1) jóga (1) john brockman (2) john williams (1) jókainé laborfalvi róza (1) jókai mór (1) joseph barbera (1) Joshua Bell (1) jóskártya (1) jóslás (4) jótékonyság (3) jövő (7) jövőkutatás (2) józsef attila (2) józsef nádor (1) Jó estét nyár jó estét szerelem (1) juhász gyula (1) juliette binoche (1) julie és julia (1) jung (1) justin bieber (1) kacsakagyló (1) kaguárnő (1) kakaó (3) kálmán györgy (1) karácsony (12) karácsonyi ételek (1) karácsonyi versek (1) kate winslet (1) Katona Klári (2) kávé (3) kávéház (1) kávéivás és depresszió (1) Kazanlár Emil (1) kazuo ishiguro ne engedj el (1) kelet ázsia (2) kémek (1) ken follett (1) keresd a dolgok jó oldalát (1) kérész (1) kert (1) készülődés karácsonyra (1) kettős élet (1) két éves a blog (1) kézírás (1) kézműves csokoládékészítés (4) kígyó éve (1) kínaiak (2) kínai horoszkóp (2) kippkopp (1) királyi baba (1) kirándulás (1) kisgyermekes anyukák (2) kispál és a borz (5) kiss tibor (3) kisugárzás (1) Kocsis Tibor (1) kocsonyafesztivál (2) kókuszolaj (1) költészet (1) kolumbia (1) koncert (1) konkfliktuskezelés (1) konmari (1) konsírozás (1) könyv (5) könyvmegállók Óbudán (1) korai színes fotók (1) korda stúdió (1) korhelyleves (1) környezetvédelem (3) körte (1) krúdy (1) kultúrtörténet (43) kumich nánássy varjú (1) kurkuma (1) kurkumás receptek (1) kurkuma hatása (1) láng vince (1) latinovits (1) legjobb karácsonyi zenék (1) Leonardo Da Vinci (1) levendulafesztivál (1) lhasa de sela (1) libamájhabos eclair fánk (1) liber mortis (1) ligeti györgy (1) liichtmessdag (1) lipóti pékség (1) Liszt Ferenc (1) londoni olimpia (1) lopásért börtön (1) louis aragon (1) lucien olivier (1) lukács ernő (1) luxemburg (2) lux elvira (1) madáretető (1) magány (1) magázódás (1) magyar karácsonyi zene (1) magyar torta (1) május 8 (1) május 9 (1) május elseje (2) mama kedvence (1) mamika (1) márciusi horoszkóp 2012 ben (1) marék veronika (1) mária névnap (1) marilyn (1) mark gungor (1) mary shelley (1) mary wollstonecraft (1) masaru emoto (1) máthé erzsi (1) matta lóránt (1) matt damon (1) maugham (1) McCartney (1) medárd (1) média (5) megcsalás (3) Megint 17 (1) mellrák (1) méregtelenítés (1) mérleg jegy (1) mérő lászló (1) Meryem Uzerli (1) meryl streep (1) mese (1) mészáros márta (1) meteor (1) mézeskalács (1) mezőgazdaság (1) mgp (1) michelin csillag (1) miklósa erika (1) mikulás (2) milyen néven szólhatsz hozzá (1) mindennapi gondjaink (1) minden gyerek lakjon jól ! (1) miskolc (6) miskolci nemzeti színház (1) Miskolc dala (1) misztótfalusi szakácskönyve (1) mit egyen a gyerek (2) monroe (1) morricone (1) mosómedve (2) moszkva (1) moszkvai metró (1) moszkva nem hisz a könnyeknek (1) mrs . robinson (1) mucsi zoltán (1) müller péter (1) multilevel marketing (1) munkanélküliség (1) műveltség (1) nagyböjt (1) nagypéntek (2) nagy ervin (1) Nagy László (1) napja (1) napozz holddal (1) natalie portman (2) navigátor (1) negatív kalóriás növények (1) neil gaiman (1) neil somerville (1) Neoton (1) népességnövelés (1) népszokás (10) neumann jános (1) nick cave (1) nobel díj (1) női és férfi viselkedési formák (4) női szerepek (16) nők (20) nők a nőkért egyesület (1) nőnap (2) nőnap története (2) norah jones (1) nora ephron (2) norman rockwell (1) nouvelle vague (1) Nox (1) nyár (7) nyaralás (2) nyári szerelmek (1) nyári szünet (1) nyári tábor (1) nyári versek (1) nyelvtanulás (1) nyitott hazassag (1) ökölógiai lábnyom (1) oktatás (2) októberi horoszkóp (1) október 2 3 (1) október 6 (1) október hatodika a gyerekek szemszögéből (1) olaszok (2) olasz konyha (2) olcsó szállás külföldön (1) olimpia 2012 (1) olvasás (1) önállóság (1) önbizalom (3) önismeret (18) önmegvalósítás (6) oolong (1) opera (1) operabál (1) operafesztivál (1) ópiumháború (1) ördögkatlan fesztivál (2) örkény istván (2) örök nosztalgia (1) örök szerelem (2) oroszország (1) orosz fürdő (1) orosz hagyomány (1) orosz szilveszter (1) ortorexia (1) oscar díj (1) oscar díj 2011 (1) ősz (1) őszi sanzon (1) őszi versek (1) őszi téli receptek (1) ötlet (1) otthoncserés nyaralás (1) óvoda (1) paella (1) pakk (1) palmitinsav (1) palya bea (1) pál ferenc (1) pamplona (1) panna cotta (1) pantone (1) papp istván békefenntartó kiszabadulása (1) párkapcsolat (21) párkapcsolatokról kommentben (1) pasik (3) paul bocuse (1) pécs (2) pedagógusok (2) pedagógusok napja (1) pekoe (1) péntek 1 3 (1) percebes (1) pere noel (1) péter és pál napja (1) petőfi (1) philip k dick (1) piaf (1) piedone (2) pilates (1) pinkstinks (1) Piramis (1) Poligamy (1) politika (1) popper péter (1) porcelana kakaó (1) pozitív életszemlélet (3) programajánló (11) prokofjev (1) prokugyin gorszkij (1) prométheusz (1) psycho (1) pszichológia (2) puerh (1) pulp (1) pünkösd (1) puskin múzeum (1) quimby (5) quo vadis (1) ragaszkodom a szerelemhez (1) ranschburg (3) recept (39) receptek (1) regéc (1) régészet (1) regisztráció (1) reinkarnáció (1) reklám (1) reménytelen helyzetek (1) rendrakás (1) rené zellweger (1) retro konyha (1) Ridley Scott (1) rio (1) romhányi józsef (1) rózsaszín (1) Rózsa Sándor (1) rudolf péter (1) rudolf péter és a végtörlesztés (1) rukkola (1) rúna kövek (1) sajtos rudacska (1) sajtos rudacskák (1) santa claus (1) san fermin (1) sapienti sat (1) Sárkány éve (1) sárkány éve (1) sárkány gyerek (1) scherer péter (1) Schobert Norbi (1) séta (1) Shirley Temple (1) shodeinde dóra (1) Silvio Soldini (1) simon&garfunkel (1) skála ági (1) soerii&poolek (1) soha január (1) sorsügynökség (1) spagettiwestern (1) spanyolország (6) star wars (1) stressz (5) sugár márta (1) sütemények gyorsan (1) süteményreceptek (12) sütés (1) sütni jó (1) sütő enikő (1) szabó lőrinc (1) szabó magda (3) szabó magda abigél (1) szabó magda az ajtó (1) szájber gyerek (1) szakácskönyv (2) szakács gergő (1) szakítás (4) számítógép (1) szávai viktória (1) szegénység (1) székely ember (1) szentek (9) szent mihály útja (1) szent zita (1) szépművészeti múzeum (1) szépségápolás (1) szeptemberi horoszkóp (1) szeptemberi szonett (1) szerelem (6) Szerelem a hatodikon (1) szerelmi bájital (1) szerencse (1) szeretem a testem (1) szex (2) szexi tinilányok (1) Szigetvár (1) Szigetvári csodafény (1) szilveszter (1) színek (2) szingliség (1) színház (4) szódavíz (1) szombat esti láz (1) szovjetunió (1) szovjet film (1) Szulák Andrea (1) Szulejmán (1) Szulejmán TV - sorozat (1) születésnap (4) szuperhold (1) szűz jegy (1) S . Nagy István (1) tai chi (1) tanács (17) Tangó és tulipán (1) tarics sándor (1) tarot (1) tavaszi nagytakarítás (1) tavaszköszöntés (1) taylor lautner (1) tea (4) tegeződés (1) temperálás (1) térey jános (1) tervezett avulás (1) testvérek (1) the pogues (1) Tiszavasvári (1) tiszavirágzás (1) titanic (1) TNT (1) tolnay klári (2) tolsztoj (1) tom waits (4) tori amos (1) tóték (1) trendek (1) trinitario kakaó (2) trüffel receptje (1) tudós nők (2) túlevés (1) tündérboszorkány (2) tűzijáték (1) tv (1) Tyereskova (1) u2 (1) ufo (1) ugráló körmenet (1) ügynökölés (1) újrakezdés (3) új év (9) új gyógyító módszerek (1) új módszer fogyáshoz (1) umberto eco (1) unicum (1) ünnep (10) utazás (1) útmutató a blog használatához (5) vadászat (1) vagány nők klubja (1) válásról kommentben (1) választások (1) való világ (1) válsághelyzetek (16) vargas llosa (1) vásárlás (1) vastag testvérek (2) Vasvári Pál (1) vegetáriánus fogások (1) vekerdy (2) Vekerdy Tamás (1) vélemény (6) vénusz retrográdban (1) veszélyes gyerekjátékok (1) viccek a házasságról (1) vietnam (1) vietnami kávé (1) vihar (1) világnapok (2) világunk (55) virágok (1) Viramundo (1) visconti (1) viszockij (1) vitaminok (1) vitaminok őszre és télre (1) vivaldi (1) víz (1) vizinczey istvan erett asszonyok dicserete (2) vízkereszt (2) vízkereszt vagy amit akartok (1) vizsoly (1) vizvári mariska (2) vörös iszap (1) vuvuzela (1) weöres sándor (1) william godwin (1) x faktor 2011 (1) x faktor (4) zemplén (1) zene (16) zöldségek nyersen (1) zöldtea (2) zorán (1) Zsédenyi Adrienn (1) zserbó (1) zsófi bemutatkozik (1) zsúr (1) zumba (2) zwack család (1) rövid című színházi előadás (1) sonka (1)

Sajtos rudacskák 50 éves recept alapján

2010.02.27. 09:58 Kérj tanácsot

 

Biztos majdnem minden családban megtalálható legalább egy olyan szakácskönyv, ami a maga rongyosságában, agyonhasználtságában megtestesíti több nemzedék családi főzőcskéjét. Nálunk két ilyen is van – az egyik, a patinásabb nemes egyszerűséggel a „Zsíroskenyér” névre hallgat. A valódi címe rég a homályba veszett, a borítójával együtt. Azért Zsíroskenyér, mert jóanyám addig forgatta maszatos kézzel, addig fröccsent rá sok évnyi zsír a sütés közben, hogy egészen átitta a lapokat. Sötétsárga, rongyos szélű, széteső. Valójában nem is főzős, hanem kizárólag sütős receptkönyv. De az első oldal első receptje így kezdődik: „Mit adjunk a teához? A tetszetős és ízletes szendvics”…
 
Remélem, érthető, hogy mennyire meghatódtam, amikor egyszer kölcsönkértem anyukámtól, hogy megsüssem belőle családunk alapművét – a címben említett sajtos rudacskát -, és anyukám azzal adta oda: „Nem is kell visszaadni, tartsd meg…”
 
Azóta féltve őrzöm… a levált első oldalt a tetszetős szendvicsről történelmi értékű fóliáns módjára külön őrzöm, de a Zsíroskenyeret rendeltetésszerűen használom! Sütök belőle!
 
Gyerekkoromban azon szerencsések közé tartoztam, akinek az anyukája minden hétvégén sütött, többnyire egy édeset, és egy sósat! De ha csak az egyiket, azt is ugyanolyan örömmel faltuk be. A gimis osztálytársaim talán még ma is emlékeznek Marika néni kakaós tekercsére, amit minden osztálykirándulásra nagy mennyiségben sütött nekünk… Majd egyszer azt is leírom.
 
De most a sajtos rudacskán a sor. Azért rajta, mert ezt a sós sütit már én is beépítettem a családi repertoárba, akár álmomban is megsütöm! Nehezebb időkben még eladásra is sütöttem, kétszeres-háromszoros, néha négyszeres mennyiségekben! Bizony ám!
 
És olyan egyszerű, mint a csuda.
 
A hozzávalók: 30 dkg finomliszt,
15 dkg vaj,
1 tojás sárgája,
1 dkg élesztő,
csipetnyi só (ne spóroljunk vele, mert a sós sütik egyetlen nagy hibája az lehet, ha nem elég sósak…vagy persze ha elsózzuk…vagy ha kiszárítjuk...),
1 dl tejföl,
a tetejére 1 egész tojás kenéshez,
és 20 dkg reszelt sajt – lehet pl. trappista,
esetleg egész köménymag.
 
Elkészítése: Az élesztőt elmorzsoljuk az átszitált lisztbe, hozzákeverjük a többi alapanyagot, és jó, homogén tésztává összegyúrjuk, összedolgozzuk. Fél órán át pihentetjük, majd kisujjnyi vastagra kinyújtjuk, derelyemetszővel ujjnyi széles vagy akár 2-3 ujjnyi csíkokra vágjuk (én szándékosan különféle szélességűre-hosszúságúra metszem, nem szeretem az egyen-darabokat, de ezt mindenki ízlés szerint eldöntheti). Minden darab vége ferdén legyen levágva, hogy hegyes végű rudacskáink legyenek. Megkenjük egy felkevert tojással,  minden rudacskára hintünk reszelt sajtot (ha jó bőven betakarjuk vele, úgy lesz igazán finom, mert a zsíros sajttól lassabban szárad ki a tészta), de nagyon finom köménymagosan is. Forró sütőben pirosra sütjük.
 
Frissen mennyei, de még másnap is jó… Jó étvágyat!
 
Nóra

9 komment

Címkék: recept sajtos rudacskák süteményreceptek

Gasztronómiai és kávézási szokások innen-onnan!

2010.02.26. 10:55 Kérj tanácsot

 

Nóra "Cappuccino és társai" című írása elindította a fantáziámat és összeszedtem magamban, milyen kávékat is ittam már...számomra is az olasz kávé az alapja a "klasszikus kávézási szokásoknak", de erről Nóra már leírt mindent.
 
Ha "Keletről" haladunk "Nyugatra", számomra a vietnami kávéval kezdődik a sor, ami nagyon finom, hiszen ők a brazilokkal együtt a két legnagyobb kávétermelő hatalom a világon! Aki eljut Vietnamba, meg is tapasztalhatja, hogy mennyire érződik ez az országban...a legszegényebb időszakban is minden második ház aljában állt egy kis kávézó, általában ezek családi vállalkozások, van, ahol 3-4 asztalból és 10-14 székből áll az egész helyiség, az asztalok és székek az IKEA gyerekbútorainak méreteivel azonosak, ezért ha egy nagyobbacska európai vagy amerikai ráül, időnként harsány nevetést okoz ezzel a helyiek körében, amit egy "kinevetett" idegen általában ideges reakcióval viszonoz... de ha ezen túlvagyunk, jöhet a kávé...2 dl-es üvegpohárban kapja az ember a forró italt, vagy teljesen üresen, vagy meleg sűrített tejjel, attól függően, hogyan kéri. Nagyon finom a jeges változat is, amelyet 3 dl-es pohárban készítenek: erős hideg kávéból sok édes sűrített tejjel, egy kicsi igazi tejjel és sok jégkásával...felejthetetlen élmény, maximum azon aggódik egy turista, vajon a jeget ásványvízből vagy forralt vízből fagyasztotta-e a tulajdonos, vagy sima vizet kap és akkor esetleg ennek következményei is lehetnek a gyomrában...de erős gyomrúakra ez is ártalmatlan!
 
A vietnami kávézókban elengedhetetlen még, hogy legyen mindig frissen készített limonádé citrom darabokkal, sűrű facsart narancslé, vagy friss kókuszkockákkal dúsított kókuszlé (nem simán kókusztej ez, mert vízzel és cukorral keverik, egy frissítő ital készül belőle!), esetleg van még mangólé, de ez nem annyira gyakori, mint a másik három ital, mert északon, Ha Noiban nem lehet mindig mangót találni. Dél-Vietnamból szállítják és évszaktól függ az ára, ha nincs szezonja, akkor drága!
 
Elmaradhatatlan még a kicsi kávézók választékából is az a 3-4-5 féle sütemény, amelyek a francia időkből megmaradt receptek alapján készülnek, vagy azok vietnami változatai. Az egész vietnami gasztronómiára jellemző, hogy nagy hatással volt rá a gyarmatosítók konyhatudománya. Bár szinte mindenben ellenálltak, vagy próbáltak ellenállni a "nyugati" hatásoknak és "okoskodásoknak", a konyhaművészetben kitűnő ízléssel meglátták, mi lesz az, ami beépítve a hagyományos keleti konyhaművészetbe nagyon jó hatással lesz erre az ázsiai ízvilágra! Ennek eredményeként szerintem a vietnamiak a világ egyik legváltozatosabb konyhaművészetének birtokosai, az átlagos vietnami (férfi is!!!) mesterfokon kezeli a konyhai eszközöket és irigylésre méltóan uralja a konyhát! Ami még az egyik legnagyobb előnye a tudományuknak, félóra elég ahhoz, hogy több fogásos kulináris élményben részesítsék a vendégeiket. Ha valaki elles egy-két fogást ezekből a gyors ételkészítési technikákból, garantáltan használni is fogja ezeket egy-egy rohanós ebédkészítésnél, vagy váratlan vendégek betoppanásakor!
 
A következő állomás Kelet és Nyugat találkozásánál Oroszország! Az orosz arisztokrácia és értelmiség kedvelt helye volt Párizs és nagy hatással voltak az oroszokra is a franciák ebben-abban (például nagyon hasonlítanak a régi francia utcai szemetesek a még a szovjet időkben is általánosan előforduló utcai szemetesekre!), de egy jószemű idegen ezer és egy ilyen apró dolgot fedez fel a két ország mindennapi életében.
 
Például a "bisztro intézményét "(gyorsétterem, kiskocsma) is annak köszönhetjük, hogy a Franciaországba költözött orosz emigránsok nem mindig a jómodorról voltak híresek, és gyakran kiabálták azt az éttermekben éhesen, hogy "bisztro, bisztro!", ami annyit tesz, hogy gyorsan, gyorsan (azaz ide már azzal az étellel, mert éhesek vagyunk!).
 
Az oroszok alapsalátája a "stolicsnii" , azaz "fővárosi" nevet kapta és érdekes története van. 1860-ban Moszkva egyik leghíresebb éttermének, az "Hermitage"-nak francia mesterszakácsa, Lucien Olivier alkotta meg és az ő nevét viselte műve, bár ezt sokan nem is tudják, hogy a legtipikusabb és legismertebb orosz saláta "atyja" egy francia volt...Mint minden közkedvelt dolgot általában, ezt is próbálták leutánozni a rivális éttermek, mert nagyon hamar népszerűvé és keresetté vált ez a saláta. Így több variációja is keletkezett és megmaradt, de egyik sem volt az igazi. Mígnem Olivier egyik orosz segédszakácsa, Ivan Ivanov egy este megleste, hogy a mester kimegy a titkos műhelyéből, amikor éppen a saláta öntetét állította össze, és ekkor az orosz kolléga beosonva lejegyezte a felhasznált alapanyagokat. Ahogy ez már lenni szokott, a megszerzett titokkal rögtön beállt egy másik étterembe főnöknek, ekkor kapta a saláta az új nevet és lett "fővárosi" és innentől kezdve már nem volt akadálya a diadalútjának...Ez a saláta az orosz szilveszter - ami talán a legnagyobb orosz ünnep - elmaradhatatlan része a kaviáros szendviccsel és a finom orosz (lehetőleg száraz!) pezsgővel, valamint a legkedveltebb előétel a vendéglők kínálatában.
 
Az orosz kávézási szokások elég "egyszerűek", hosszú kávét isznak teljesen feketén, általában cukorral, vagy sűrített tejjel, persze a rendszerváltás ebben is meghozta a "nyugatosodást", megtalálható már mindeféle kávézó és kávé, valamint cukrászda Moszkvában is és az orosz városokban általában...Sőt! "Esterházy cukrászda" is van már, amely nagyon közkedvelt találkahely az orosz fővárosban és magyar, valamint hagyományosan közép-európai cukrászati remekeket készít.
 
A frankofón országokban és Franciaországban is kialakultak kávéspecialitások, amelyek hasonlítanak is és kicsit el is térnek az olasz kávékülönlegességektől. Ilyen a "francia cappuccino", amelyet nem tejhabbal, hanem tejszínhabbal készítenek...de a tejszín általában a francia konyha gyakran használt kelléke, így a kávé különböző variációiban is szívesen felhasználják.
 
A caffé latte, azaz tejeskávé francia változata a "café Russe" vagy "café á la Russe" (érdekes módon orosz kávénak hívják!), amelynek létezik több fajtája is. A leggyakrabban úgy készítik, hogy tejhab a pohár aljába, arra egy erős kávé és arra megint tejhab, és ez egy nagyméretű üvegpohárban réteges, fehér-fekete-fehér színű látványt nyújt. Van ahol erre is tesznek még tejszínhabot, de van ahol másként készítik, ez izgalmasabban hangzik, de "veszélyesebb" is: egy adag erős és forró kávéba öntsünk egy kis vodkát, tegyük egy szép és nagyobbacska üvegpohárba, arra öntsünk tetszés szerint folyékony tejszínt, nyáron pedig az egészet megkoronázhatjuk még jégkockákkal is, majd keverjük össze az italt alaposan és már iható is.
 
Finom még a "café á la Parisienne": készítünk egy erős kávét, hozzáöntünk forró csokoládét (1/3 csokoládé, 2/3 kávé arányban!), teszünk bele egy kis konyakot, öntünk a tetejére egy kis tejhabot és még melegen egy cappuccinós csészében szolgáljuk fel.
 
Azt hiszem ez a téma kimeríthetetlen, de most tartsunk inkább egy kis kávészünetet!
 
Jó iszogatást kívánok a különböző kávékhoz!
 
Zsófi

1 komment

Címkék: cappuccino café á la parisienne francia kávé café á la russe vietnami kávé

Cappuccino és társai

2010.02.25. 13:20 Kérj tanácsot

 

Nem ezzel szándékoztam folytatni a kávéról szóló sorozatot, de mivel többen is leírtátok a kávézási szokásaitokat, hát én sem titkolom tovább… Én csak és kizárólag cappuccino formájában szeretek kávét inni.
 
Ez az ital egészen más fogyasztási körülményeket feltételez az olaszoknál, mint az espresso. Sokáig nem figyeltem fel rá, de pár éve egy olasz barátom rávilágított: capuccinót az olaszok csak reggel isznak, ez a reggeli kávézás megfelelő formája. Nincs is annál finomabb, mint egy jó capuccinóval kezdeni a napot – és hozzá egy friss péksütemény (fura mód brioch-nak, briósnak az olaszok azt nevezik, amit mi croissant-nak... de bármi is legyen a neve, még egy egyszerű, kis kávézóban vagy bárban is isteni friss, leveles tésztából készült, ropogós külsejű, könnyű süteményt adnak, gyakran csokoládékrémmel töltve! Jajjjjj!).
 
Olyannyira szigorú ez az íratlan szabály, hogy igazi olasz embernek napközben nem is jut eszébe cappuccinót kérni sehol. Egyetlen egyszer láttam, hogy valaki megszegi ezt: egy barátunk volt, aki kora délután, kb. fél 2 tájban egyszer kért egy cappuccinót. Ránéztem kérdőleg – rögtön értette, hogy mit furcsállok, és már magyarázkodott is: előző éjjel sokáig mulatott, 11 körül kelt fel, neki ez fél kettőkor még a reggeli cappuccinója… Na, ennyire rugalmasak csak ebben a kérdésben! A nap minden egyéb szakában espressót isznak.
 
Én – rendes magyar honleány lévén – fütyülök az olaszok szabályaira, és bármely napszakban szeretem a cappuccinót….
 
A cappuccino alapja a már leírt, jó espresso kávé. A presszókávésnál eggyel nagyobb csésze aljába beletöltjük a frissen lefőtt espressót, és egy másik edényben tejet habosítunk. A professzionális kávéfőzőknek, és néhány otthoni kávéfőzőnek is van gőzőlő karja – ezt kifejezetten a tej habosítására való.
 
De nem kell lemondani az otthoni cappuccino élményéről annak sem, akinek nincs ilyen kar a kávéfőzőjén. Kapható (ma már egyre több háztartási üzletben, meg ikeában, stb.) kézi tejhabosító, a világ legegyszerűbb és legnagyszerűbb találmánya. Egy kis edényke, többnyire rozsdamentes, aminek a fedele kis pumpával van ellátva (pontosabban egy sűrű szita-szerűséggel, amin átnyomjuk a tejet). Ha beletöltjük a hideg tejet (lehetőleg ne zsírszegény tej legyen…), és néhány kézmozdulattal „felpumpáljuk”, már kész is a tökéletes tejhab! Csak egy apróságban különbözik a gőzölt tejhabtól: hogy hideg - ugyanis melegen nem lesz habos a pumpálástól… Ezért én ugyan hideg tejet használok, hogy jól habosodjon, de az edénykét a tűzhelyre szoktam állítani, és melegítem habosítás közben, nem forróra, csak épp annyira, hogy ne hűtse el a kávét.
 
A kávézókban is sokszor elkövetik azt a hibát, hogy nem megfelelő hőfokú tejhabot készítenek – csak ott többnyire pont az ellenkezője a baj, mint az otthoni habosítóval: túlforrósítják a gőzölővel. Az igazán hozzá értők ezt úgy kerülik el, hogy a fémedényke oldalát, amelyben a tejet gőzölik, egyik kezükkel végig fogják a gőzölés közben. Így a tenyerükkel érzik, mikor éri el azt a hőfokot, ami még fogyasztható (ami elviselhető hőfok a tenyerünknek, az a nyelvünket sem fogja leégetni...).
 
Tehát a cappuccino ennyi: a nagyobbik kávéscsésze aljába lefőzzük a normál méretű, jó presszókávét, és rálötyögtetjük a habos, meleg tejet. Jusson bele a folyékony állagú tejből is kevés, de a nagy része hab legyen, amit akár kanállal is ráhalmozhatunk a kávé tetejére.
 
Én ezt 2 cukorral (lehetőleg barna nádcukorral) iszom, és ahogy Klaró említette egy kommentjében, én is ötvözöm a csokoládéval – a „jobb” kávézókban adnak mellé egy kocka finom étcsokit is, olasz módra. Na, én azt beledobom, de nem keverem bele, hanem a végére hagyom és az utolsó korty cappuccinóm így az olvadt csokival megspékelve nagyon finom!
 
Ha igazán dőzsölni akarok, akkor mindebből egy nagyobb adagot készítek – akár fél literes óriásbögrében is! De az arányokat megtartom akkor is (kb. 1/3 kávé, 2/3 tejhab).
 
A cappuccino mellett ismeretesek még egyéb, izgalmas kávé-variációk is, pl. a caffé latte, magyarul tejeskávé, ami eredetileg nem volt része az olasz kávéivási szokásoknak, csak az amerikaiak túl erősnek (!) találták a normál cappuccinót, és hígabban kezdték inni, kb. fele-fele a kávé és a tejhab.
 
Aztán a caffé macchiato – ami nem cappuccino-méretű, hanem espresso-méretű csészében érkezik, de van benne egy kevés tejhab (a jelentése: megjelölt, vagyis egy kis tejjel megbolondított presszókávé).
 
A latte macchiato álló üvegpohárban szervírozandó, az aljára kerül a meleg tejhab, rá egy presszókávé, és legfelülre hideg tejhab! A tetejére kakaót hintenek…
 
A caffé ristretto pedig egy icipici, sűrűre, aromásra főzött presszókávé – 20-25 ml-nyi lötyög a kis csésze alján… a normál kávé sűrített változata. Tej nélkül isszák.
 
Nálunk jeges kávé a neve, az olaszok tudtommal affogatónak nevezik, bár nem gyakran találkoztam náluk ezzel a kávéivási módozattal: egy gombóc vaníliafagylaltra töltött forró presszókávé, hideg tejjel felöntve (esetleg egy kis tejszínhabbal a tetején…).
 
A legviccesebb elnevezése a corettónak van – korrigált, feljavított kávé! És hogy mivel korrigálják? Alkohollal! A presszókávéba valamilyen égetett szeszes italt löttyintenek, pl. grappát vagy brandyt.
 
A Bicerin torinói eredetű, és helye lett volna a csokoládés cikkben is – ugyanis ez az ital a két kedvencünk találkozásából született. Talpas üvegpohár aljára forró csokoládét töltenek, rá egy espressót, ezután meghintik fahéjjal, és legvégül felöntik tejhabbal! Csodásan rétegződik (ezért kell üvegpohár – hogy látszódjanak a rétegek), és nagyon finom!
 
És legvégére hagytam egy olyan kávét, ami már nem is ital, hanem inkább étel, ráadásul hideg: a kávészörbet (olaszul espresso sorbetto). Ez sokkal vizesebb, mint a fagylalt, leginkább a jégkására emlékeztet, és kávéból készül. Én nagyon szeretem! Szicíliában – bármily megdöbbentő – puffancsba beletöltve is fogyasztják…
 
Jó kávézást kívánok!
Nóra

8 komment

Címkék: kávé gasztronómia cappuccino

Kávé és kultúra!

2010.02.24. 18:42 Kérj tanácsot

Több hírt is találtam ma, amelyek jól “összecsengenek” a napokban írt írásainkkal. Ilyen hír az, hogy Belgiumban is lesznek idén magyar programok.

Több magyar kulturális eseménynek lesz helyszíne a vallon főváros, Namur, a Pécs-2010, Európa Kulturális Fővárosa program keretében.

Pécs a vallon fővárossal, Namurrel partnervárosi viszonyban van, ezért is ad otthont a belga város több magyar programnak. Namurben is látható lesz a kortárs művészek alkotásait bemutató “Kaleidoszkóp - Pécs 2010” című kiállítás, valamint a Pécs-Namur együttműködési megállapodás lehetővé teszi márciusban a “Modellek és formák” című kiállítás megrendezését a belga városban. A pécsi színházi fesztiválon pedig fellép majd a namuri konzervatórium.

A másik hír már húsba vagy inkább pénztárcába vágó!

Az F.O. Licht, német nyersanyagpiaci elemző intézet előrejelzése szerint a világ kávétermése 124,7 millió zsákra (1 zsák=60 kilogramm) esik a 2009/2010-es termésévben az egy évvel korábbi 135,1 millió zsákról, míg a világ kávékereslete eközben éves szinten 1,6 százalékkal, 131,0 millió zsákra nő.

Az előrejelzés  szerint hosszabb idő telik el, amíg ismét a "normális szintre" tér vissza Kolumbiában a kávétermés, ami tavaly katasztrofálisan rossz volt, de az idei termés még a tavalyinál is kisebb lehet. Kolumbia a világ harmadik legnagyobb kávétermelője.

Szakértők szerint a tavalyinál gyengébb lesz a termés Brazíliában és Vietnamban is, amelyek a világ első két kávétermelő nagyhatalma.


Zsófi


 

4 komment

Címkék: pécs kávé kolumbia brazília vietnam

Miskolc a hírekből

2010.02.23. 12:44 Kérj tanácsot

Néhány napja Pécsről és a pécsi kulturális életről írtam…

Mivel az elmúlt napokban több érdekes hírt is lehetett olvasni Miskolcról (ugye Miskolc és környéke a “szülőföldünk” és már többször hivatkoztunk a városhoz való kötődésünkre!), nézzük meg, milyen kép is rajzolódik ki a városról a hírek alapján.

A hétvége miskolci eseményei között a legfontosabb ez volt:

Idén tizedik alkalommal rendezték meg a „Több, mint legenda-Kocsonyafesztivál”-t.

Ez hazánk legnagyobb téli szabadtéri fesztiválja és a főszerepet a gasztronómia kapja. Három napon át több színpadon zajlottak koncertek, voltak színes programok gyerekeknek (bábszínház, kézműveskedés, stb.)

Miskolc belvárosában a látogatók megkóstolhatták a térség gasztronómiai jellegzetességeit, a rétest, a perecet, a lacipecsenyét, a kenyérlángost és a miskolci kocsonyát. Az időjárás nem kedvezett a programoknak, mégis több mint 200 ezer hazai és külföldi vendég volt kíváncsi a fesztiválra.

Miskolc számos rendezvénynek már hagyományosan ad otthont, ilyen a Kocsonyafesztivál mellett például a nyári Operafesztivál is, amelyet idén Bartók+Európa címmel, június 9 és 20 között tartanak majd meg.

Jól látszik, hogy Miskolc próbál szabadulni a “rendszerváltás vesztese” skatulyától, és ebben nagy szerepet kap a város kulturális élete. Ezen erőfeszítések elismerése volt, hogy két évvel ezelőtt a város megkapta Tokaj és Gyula mellett „A Kultúra Magyar Városa 2008” címet.

Erről a pályázaton elnyert címről a “www.miskolc.hu” lapon ez olvasható:

“A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által benyújtott pályázat hangsúlyozta, hogy a város – történelme során – számos területen alkotott maradandót. A kulturális értékekben bővelkedő város alkalmas arra, hogy sokszínűségére és aktivitására, valamint „A kultúra várost épít” szlogenre alapozza arculatváltását, jövőjét. A sajtó, a közvélemény, a rivális városok az elmúlt években megismerték és elismerték a város kulturális értékeit.”   

Ezeknek a híreknek örül az ember és szurkol az egész régiónak, de a gazdasági válság itt sem kímélte az egyébként is nehéz helyzetben lévő vidéket. Sajnos az alább idézett hír is friss:

“Egy hónap alatt több mint nyolcezerrel, 123 ezerre nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régió három megyéjében - közölte a regionális munkaügyi központ.

A Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyék alkotta régióban 2010 első hónapjában 123 ezer 44 regisztrált álláskereső keresett munkát, számuk a tavaly decemberihez képest 7,3 százalékkal emelkedett, az előző év azonos hónapjához viszonyítva viszont már 22,4 százalékkal. A legtöbb munkanélkülit, csaknem 76,5 ezret továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartották nyílván, Hevesben 24,5 ezer, míg Nógrád megyében 22,1 ezer volt az álláskeresők száma januárban. Borsodban 6,2, Nógrádban 9,6, míg Heves megyében 8,4 százalékos volt a növekedési ütem az előző hónapoz képest.

A nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 24,3 százalékos volt a régióban januárban, míg az országos átlag 14,9 százalékot mutatott. Az ilyetén számított ráta Borsodban 26,7, Heves megyében 18,5, míg Nógrádban 25,2 százalékos volt. A munkaügyi központ adatai szerint az országban az év első hónapjában 53,1 ezer pályakezdő álláskeresőt tartottak nyílván, az észak-magyarországi régióban majd' 11,8 ezer volt a számuk. A legtöbb pályakezdő - 7,7 ezer -  Borsodban volt, Heves és Nógrád megyében 2-2 ezer volt a számuk.”

A számok sajnos magukért beszélnek, ha ez a helyzet a közeljövőben nem változik - mindenki tudja - ez azt jelenti, hogy nehéz lesz pusztán a kultúra eszközeivel, szlogenekkel és profi PR-ral megváltoztatni a Miskolcról és környékéről kialakult képet, miszerint a "rendszerváltás vesztese" és "lemaradóban, leszakadóban lévő térség"!

Zsófi

 

 

 

2 komment

Címkék: miskolc munkanélküliség kocsonyafesztivál operafesztivál

Szerelem, szex, bulvár!

2010.02.22. 16:36 Kérj tanácsot

Nem mondhatnám, hogy túl prűd lennék...mindig volt gyerekkoromban olyan ember a közelemben a családomból, aki megmagyarázta a dolgokat, ha nem értettem valamit...és így volt ez a "felnőtt élet" iránti első kíváncsi kérdéseimmel is...

Alig múltam négy éves, amikor a barátnőm nyolc éves bátyja nevén nevezte "azt", hogyan is "készültem" el én, és mindenki más a környezetemben. Ordítva-visítva mentem haza, hogy ez nem lehet igaz, túl sok(k) volt ez a négyéves agyamnak...szerencsémre nálam 10 évvel idősebb nővérem, akinek véleménye és szava mindenben mérvadó volt, megnyugtatott, és a "dolog" fizikai lényegén túl előtérbe helyezte az érzelmi szálakat...az nem úgy van, ahogy kedvenc barátnőm bátyja előadta, hanem azzal kezdődik a dolog, hogy a gyerekember szülei megszeretik egymást, udvarolnak, majd gyereket akarnak, és ugye van a két "magocska", azt össze kell hozni, szóval olyan jól sikerült az előadása, hogy a végére teljesen természetes lett számomra két ember legszebb és legbelsőbb ügye, és azóta sem vagyok sem szégyellős, sem prűd...

De ami mostanában kezd elharapózni a hírek világában, az már nekem is kezd ismét sok(k) lenni. Ma azt olvasom, hogy az ország "Lantművésze" rábírta élete -eléggé bizarr körülmények között- megtalált párját, örökítsék meg azokat a pillanatokat, amikor együtt jól érzik egymást, vagy hogy is mondjam csak, pirulás nélkül, és adják közre, mert ezzel "néptanító" feladatokat látnak majd el...kis hazánk összes "prűd" és "álszent" népe felszabadítja összes gátlását, és végre szabadon merül el az érzékek birodalmában és iskolájában általuk...

Ez egy nagyon szép küldetés lesz Lantművészünktől, köszönjük neki! Ahogy az is elég bizarr, ha az ember bekapcsolja a TV-t, leül a gyerekeivel, hogy megnézze, mit főznek és mit esznek a celebek, na végre egy olyan műsor, gondolja az ember gyanútlanul, amit nézhet az egész család apraja és nagyja, hiszen enni és főzni mindenki szeret a családban...ekkor megjelenik Soma mamagésa a képernyőn, ő is éppen a vacsorára siet, amit a kedvéért is főzött a "celeb"-csapat másik tagja és kedélyesen miről társalog étvágycsinálóként? Hogy volt ő már egyszerre három úriemberrel is, meg egy úriemberrel és két másik nővel...és amikor a vele egy társaságban utazó, zavarba hozott férfiak nem akarják megérteni, hogy mire is célozgat Mamagésa, akkor még meg is sértődik, hogy nem nézik ezt ki őbelőle, na kikéri ő ezt magának, mit képzelnek, ő nem szájhős!  

Most hová üljön le az ember és mit olvasson, hogy ne abba botoljon állandóan, melyik celeb kivel és hogyan szereti...

Rendben van, nem kell TV-t nézni, na de ha mégis leülne az ember egy kicsit bambulni, akkor honnan lehet előre eldönteni, hogy főműsoridőben egy főzős műsorban mi vár rá és a gyerekeire...

Le kell szögeznem, nem láttam a műsort és a gyerekeim sem voltak velem, amikor szerencsére nem néztem a TV-t éppen akkor, de amikor olvastam az esetről, rögtön az jutott eszembe, na de mi van, ha ott ülök? Nem vagyok prűd, ezt már mondtam...elmeséltem a gyerekeimnek már a koruktól függően elég sokmindent, sőt, időnként még attól többet is, mert nem akarom, hogy a szomszéd gyerektől tudjanak meg "részleteket" és ez zavarja őket...

Őszinte a kapcsolatom velük, sokat beszélgetünk és igényük is van rá, hogy velem beszéljenek meg dolgokat, amiket még nem értenek...na de ha teszem azt, hallották volna Soma mamát, és kérdeznek, arra mit válaszoltam volna...

Sajnos nem "közhely", hogy nagyon "durvul" a világ és nagyon sok helyről éri a gyerekeket olyan hatás, ami nem kellene, hogy érje őket...mire odakerülnek, hogy aktuálissá kezd válni a szerelem és szex témája, már egy sor dolgot hallottak, láttak, amely torzítja az ezekről a dolgokról kialakulóban lévő képüket...és hogyan hat ez a lelkükre?

Hogyan lehet megmagyarázni nekik, hogy érzelmek nélkül csak egy "elfuserált numera" marad tizenévesen (és később is!) minden "próbálkozás". Hogy nem attól függ a tapasztalatszerzés, 16 éves korára pl. hány "trófeával" dicsekedhet el társainak egy fiú vagy egy lány! Hogy nem az a normális, ha tényleg úgy viselkednek, ahogy a viccben a két "modern" fiatal, amikor azt kérdezi a fiú a lánytól: "na jössz?", és erre a lány válasza az: "na jó, ha már így rádumáltál!!!!" 

Eszembe jut erről is egy történet: negyedikes gimnazista voltam, amikor eljött az iskolánkba Lux Elvira. Nagyon szerettem őt olvasni és nagyon tiszteltem is. Az előadása is lebilincselő volt, nagyon sok okos dolgot mesélt, néhány a mai napig megmaradt bennem. Az egyik dolog, ami nagyon tanulságos volt: azt mondta Lux Elvira, az a baja a "mai" fiataloknak (mondta ezt 1988-ban, de állítása talán ma még aktuálisabb, mint akkor volt!), hogy tizenévesen már "életreszóló" "komoly" kapcsolatuk van, kizárják magukat a nagy "csapatépítésből", a közös szórakozásokból, barátságokból, beszűkűlnek a nagy Ő-vel, majd amikor eljönne az ideje a komoly párválasztásnak, úgy 23-26 éves koruk körül, akkorra már dobják a megunt nagy Ő-t és ott állnak egyedül, és kihagytak az életükből egy fontos szakaszt.

A másik érdekes történek Lux Elvirától az volt, amikor elmesélte, hogy a fiúk és férfiak hiú fajtából valók, és ez természetes is...birtoklási vágyuk nagy, főleg amikor szerelmesek, és bármennyire is erőltetik a témát, nem szabad belemenni az utcájukba és arra a kérdésre, hogy: "mesélj valamit az előző szerelmedről!", tényleg mesébe kezdeni! Erre tanácsolta a szakértő nagyon bölcsen: "Lányok! Ha ez a kérdés elhangzik, mindig azt kell válaszolni: "Nekem Te vagy a második az életemben, de veled először igazán jóóó!"

Majdnem kétórás előadását nagy figyelemmel és harsogva kitörő nevetéssel hallgattuk kb. kétszázan, jó volt látni, hogy felnőtt számba vesz bennünket, őszintén beszél a felnőttek világáról és iróniája is segített megérteni dolgokat.

Azt gondolom ahelyett, amit ma "kapnak" az élet dolgairól a fiatalok a médiában, inkább ilyen élményekre lenne szükségük, és akkor talán kevesebb lenne a huszonéves korára már kiábrándult, magányos és boldogtalan fiatal, akinek elképzelése sincs arról esetleg több párkapcsolat után sem, hogy milyen is egy szerelem, milyen egy mély "összetartozás élményre" és "elválaszthatatlanság érzésre" épülő érzelmi kapcsolat és milyen az ezzel az érzéssel megélt testi szerelem. Ezt kellene elmagyarázni valahogyan, de nem a Lantművész elképzelései szerint!

Zsófi

 

6 komment

Címkék: média szex lux elvira

Ezúttal a kávéról

2010.02.20. 23:06 Kérj tanácsot

 

Ha már a csokoládéval kapcsolatos tudnivalókat a Háború és békével vetekedő terjedelemben összefoglaltam nektek, szinte magától adódott, hogy a másik közkedvelt finomság, a kávé is felsorakozzon mellé. Ígérem – ez tényleg sokkal rövidebb lesz! És eléggé egyoldalú is – nem fogok írni a török, a brazil, és más kávézási szokásokról – csak és kizárólag a jó olasz kávéról.
 
Kezdjük az alapoknál: milyen is az az ital, ami espresso kávé néven terjedt el a világon? Először is, a jó espresso nem csak folyadék, nem valamiféle híg, fekete lötty… Az espresso három féle halmazállapotú összetevőből áll: a csésze legalján található folyadékból, melyet a vízben oldott kávérészecskék alkotnak, ebben van többek között a koffein. A folyadékon foglal helyet a vízben nem oldódó folyékony összetevőkből (olajokból, kolloidokból) álló emulzió. Az egész tetején pedig ott csücsül a jó espresso meghatározó összetevője: a krémes hab, amely a kávé aromájának legfőbb hordozója, aprócska buborékokból áll, és 600-700 féle illékony összetevő alkotja!
 
Az espresso úgy keletkezik, hogy forró vizet megfelelő nyomáson átjuttatunk az őrölt kávészemeken. A kérdés már csak az, hogy
 
  1. milyen kávén?
  2. mennyi kávén?
  3. mennyi vizet?
  4. mekkora nyomással?
  5. mekkora hőfokon?
  6. mennyi idő alatt?
 
Nos, a válaszok egészen pontosan megadhatóak mindegyik kérdésre: az olaszos kávéhoz 220-224 Celsius fokon, 12-20 perc alatt megpörkölt kávészemeket kell megfelelő szemcsenagyságúvá őrölni (egy kávészem kb. 4000-15000 szemcsére esik szét a darálás során). Egy csésze espressóhoz 7 g őrölt kávén kell átjuttatnunk 40 ml mennyiségű, 90 Celsius fokos vizet, kb. 25 másodperc alatt, 9 bar nyomással. Így az elkészült espresso mennyisége 25-30 ml lesz.
 
Jól láthatjuk ezeket a precízen kimért paramétereket elolvasva, hogy a kávéfőzést az olaszok egészen komoly tudományként fogják fel.
 
Nem csoda, hisz az első kávészállítmány 1570-ben érkezett Velence kikötőjébe, legelőször a padovai Prospero Alpino, botanikus és orvos hozott magával keleti utazásáról egy zsákocskával…Az első kávézó megnyitását 1640-re teszik. Egy 1763-as feljegyzés szerint pedig Velence városában akkortájt 218 kávézó működött!
 
Az első, espresso kávé főzésére alkalmas készüléket 1901-ben, Milánóban szabadalmaztatta Luigi Bezzera. Egy oszlopra hasonlított, monumentális volt és már ugyanazon az elven működött, mint a mai kávéfőzők: gőz segítségével állította elő a presszókávét. Majdnem 50 évig élt ez a modell, annak ellenére, hogy a gőzzel való kávéfőzés nem garancia a megfelelő íz elérésre – gyakran előfordul, hogy túl keserű lesz az így készült ital.
 
A 40-es évek végén egy újabb jelentős újítás következett: a gőzölős technológiát felváltotta a dugattyúkra épülő módszer. A forró víz és az őrölt kávé ilyetén találkozásából alakult ki a kávéital fent már ecsetelt fontosságú jellemzője: a kávé tetejére kiülő hab. És az ötvenes évek végére a korábbi, függőleges oszlop alakú szerkezetek „lefeküdtek”: létrejött a ma is ismert, vízszintes kazánnal működő forma.
 
A tökéletes kávéhoz – mint említettük – elengedhetetlen a tökéletesre őrölt kávé. A sok cég kínálatában szereplő, beépített kávédarálóval rendelkező kávéfőzők NEM ALKALMASAK arra, hogy hibátlan minőségű kávét készítsünk vele. Az ilyen gépben ugyanis a benne tárolt, őrlésre várakozó kávé melegben áll, kiszárad, „megöregszik”. A szemes kávé csak 12 és 16 Celsius fok között, száraz (de nem kiszárító!), zárt körülmények között tárolva marad hibátlan minőségű. Még arra is ügyelnünk kell, hogy ne helyezzük a kávészacskót a kávégép közvetlen közelébe!
 
A megoldás a különálló kávédaráló. Így tudunk mindig frissen őrölt, nem kiszárított kávészemekből főzni tökéletes espressót.
 
Ezek azonban csak a technikai részletek… Pedig a kávézás nem más, mint egy fontos társasági aktus, egy sajátos életforma – sőt: egy mítosz!
 
Arról, hogy miben is áll a mítosz lényege, és hogy mit kell tudni magukról a kávészemekről – majd máskor!
 
Nóra

10 komment

Címkék: kávé gasztronómia kultúrtörténet

Pécs-2010, Európa kulturális fővárosa!

2010.02.18. 21:12 Kérj tanácsot

 

Idén januártól egy éven keresztül három város képviseli Európában a kultúrát, mint európai kulturális fővárosok (EKF): a németországi Ruhr-vidéken található Essen, a dél-magyarországi Pécs, valamint a Boszporusz két partján fekvő Isztambul.
 
Nagyon büszkék vagyunk Pécsre, bár ellentmondásos volt a felkészülés, hallani lehetett jót, kevésbé jót, egészen rosszat is a szervezés menetéről: készen lesz-e a város, mindent sikerül-e időre befejezni, vagy nagy “blama” lesz a siker helyett…
 
Szerintem az egész ország (politikai hovatartozástól függetlenül!) nagyon szurkolt a pécsieknek, hiszen ez az év általuk az egész világ –de legalább Európa- figyelmét ránk irányítja, hogy van élet, főleg kulturális élet, nem is akármilyen, az egykorvolt “vasfüggöny” mögött is. Ez egy olyan lehetőség Pécsnek és az egész országnak, amellyel muszáj jól sáfárkodni! Tudta is ezt mindenki, így elég nagy nyomás nehezedett a városra.
 
Sajnos az „Európai Kulturális Főváros” néven futó beruházások körül sok bizonytalanság volt, így a hozzájuk köthető programok is kérdésessé váltak időnként. Emiatt félbemaradt számos magánberuházás is. Szomorú tény: több tervezett szálloda nem épült meg, mivel bizonytalanná vált, hogy jön-e elég turista, ha nem sikerül mindent időre megszervezni.
 
Azok a befektetők a „szerencsésebbek”, akik el sem kezdték a munkákat, míg több beruházásnak maradtak nyomai: gödrök, romok emlékeztetnek arra, hogy itt valami épült volna. Nem túl optimista látványt nyújtanak egy „európai kulturális fővárosban”!
 
Ne csak fanyalogjunk, nézzük meg „az érem másik oldalát” is: az EKF-kulcsprojektek között szerepelnek például a köztér-felújítások, a Zsolnay kulturális negyed kialakítása, valamint két nagyberuházás is, a Konferencia- és Koncertközpont, illetve a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont felépítése. Az előbbi 6,1 milliárd forintból, míg az utóbbi több mint 4 milliárd forintból készül el. A Tudásközpontban lesz egy modern könyvtár, több száz ember számára alkalmas előadótermek, könyvesbolt, büfé.
 
Most néhány szó a programokról! Tegnap nyílt meg a SosemArt Kulturális Egyesület képzőművészeti kiállítása, amely több vizuális művészeti területet mutat be, mint pl. a fotó és a film. Az alkotók film és kommunikáció szakos hallgatók.
 
Március 15-től lesz Pécsi Tavaszi fesztivál. A program ajánlójában ezt olvashatjuk: “Klasszikus, kortárs, dzsessz- és könnyűzenei produkciók, táncos, irodalmi és folkestek, kamara- és kórushangversenyek, valamint kiállítások kapnak helyet a rendezvénysorozat programjában. A helyi szinten megszülető, professzionális és amatőr együttesek és szólisták által létrehozott projektek mellett világhírű magyar művészek és együttesek, valamint a világ művészeti életének reprezentáns szereplői is fellépnek a programsorozatban.”
 
Nagyon népszerű a szliveni Képzőművészeti Galéria „Keresztény művészet” című gyűjteményéből nyílt kiállítás is, amely 17-18. századi ikonokat, metszeteket, rajzokat, egyházi tárgyakat, kőplasztikákat és fafaragásokat mutat be a látogatóknak február végéig. A bolgár Szliven Pécs „testvérvárosa”.
 
Az ilyen híreket olvasva örül az ember, hogy egy „vidéki” városban mennyi színvonalas programot meg lehet szervezni és van is rá igény. Csakhogy megint visszatérve az „átlagos” magyar viszonyokhoz, az is egy új hír, hogy kritikus állapotban vannak a Pécsi Nemzeti Színház gépészeti berendezései. Múlt vasárnap a „Pletykák” előadásán zuhant le az egyik lámpáról egy három kilós lencse, amely halálos balesetet is okozhatott volna, de szerencsére senki sem sérült meg a színpadon.
 
Két nappal később pedig az “Elveszett levél” előadásán az első felvonás végére teljesen leblokkolt a díszleteket mozgató technika. Balikó Tamás igazgató a legfontosabb jelenetnél kiment a színpadra, és elmondta, hogy “gépészetileg” éppen mi történne, mit kellene látniuk a nézőknek. Ez is az európai kulturális főváros kulturális életének része! Sajnos!
 
(Kedves Olvasók! Mától a blogunk néhány írása megjelenik a Vigyázz, kész, nők /www.vigyazzkesznok.hu/ című internetes női lapban is!)
 
Zsófi

11 komment

Címkék: pécs

Enni vagy nem enni, de legfőképpen mit és hogyan!

2010.02.17. 01:36 Kérj tanácsot

Könyörtelenül és feltarthatatlanul jön a tavasz! Persze nem mintha nagyon fel akarnánk tartani, sőt, már alig várjuk! Eltemették a telet a "busók" is, és a meteorológia is azt mondja, hogy gyors melegedés várható és ezzel együtt nagy árvizek, aminek egy kicsit sem örülünk…

Jön a böjt ideje is, készülünk már lassan a Húsvétra, vége a báli szezonnak, megvolt az Operabál is, volt idén is "cirkusz", "bunda-botrány" (állatvédők szóltak le mindenkit, akin bunda volt, de több híresség is cáfolta, hogy "igazi" bundában jelent volna meg. Két “megvádoltból” kettő állította, hogy bundája "ócska" és "olcsó" utánzat volt csak és dehogy vennének fel “igazi” bundát, az állatok és az állatvédők legnagyobb örömére és megnyugvására…).

Szóval jön a tavasz és az egyre lengébb ruhák ideje, és ekkor jön el az őszinte és töredelmes vallomások ideje is –legalább saját magunk számára-, hogy ez a tél sem tett jót nekünk, ami a kilóinkat illeti… tavaly év végén sem maradt el a karácsony és a szilveszter, ez az év is jól kezdődött: a bálokkal (ha voltunk, azért ettünk, ha meg nem mentün, akkor bánatunkban, mert hogy lehetett már év elején kimaradni minden jóból!)

Ahogy a latin közmondás tartja: “Navigare necesse est”, azaz: “Hajózni muszáj”! Az évnek ebben a szakaszában kezdjük el érezni, hogy hajó nélkül még csak-csak elvagyunk, de fogyni már tényleg muszáj!

Az ember próbálja beleásni magát a “szakirodalomba” és mit lát: “Fogyj 3 nap alatt 5 kg-t!”,“Fogyj két hét alatt 10 kg-t!”,”Edd magad vékonyra!” (jaj, nekem valahogy ez a legszimpatikusabb idáig, de sajnos nem javasol napi 3000 kalóriát ez sem, csak legelészni szabad egész nap, mint a bocikáknak!). “Ne egyél, csak igyál!” (vitaminos italt egész nap!)

Mi lenne a legjobb? Ha a kecske is jól lakna, meg a káposzta is megmaradna és egyáltalán nem kellene szenvedni, mégis fogyna, aki fogyni akar…Erre jó a sok “csodaszer”, amelynek egyrészét például mostanában tiltották be Magyarországon, mert veszélyesek! De tegyük fel, hogy mégcsak nem is veszélyesek, de használnak?

Sok szakember állítja, az a bajunk, hogy túl jó a dolgunk…a kövérség civilizációs ártalom! Nem kell “sokat” dolgozni a mindennapi betevőért, se vadászni, se halászni, se gyűjtögetni, csak bemmeni egy boltba, megnézni aznap éppen mi az “akciós” és máris szeretgethetjük magunkat! Ez a másik tényező, amit még felhoznak az elhízás okaként, a pszichés ok, azaz hogy a mai kor gyermeke tényleg úgy viselkedik, mint egy "gyermek": "ha nincs aki szeressen, majd szeretem én magamat"!

Volt olyan ismerősöm, akiről az a hír járta, hogy keményen dolgozik egész nap, és amikor késő éjszaka hazaér a munkából, már várja a hütőgépben egy túrótorta például! Ha jobb kedve volt, pár szelet, de ha “depis” volt, fél torta lett a napi éjszakai adagja…és mint tudjuk, ez egy megállíthatatlan folyamatot generál, egy ördögi kör, amikoris eszünk, mert már mindegy, túl kövérek vagyunk, és mivel már kövérek vagyunk, ettől rossz a kedvünk, tehát eszünk, hogy jobb legyen….de ettől még kövérebbek leszünk, és rosszkedvűbbek, és így tovább!

Nagyon nagy lelkierő kell hozzá, hogy ezen a helyzeten képesek legyünk változtatni!  Na de hogyan! Azt mondják a szakemberek, hogy drasztikusan, csodára várva és türelmetlenül soha nem fogjuk tudni megoldani ezt a problémát!

Életmódváltással inkább! De ez meg mi? Van olyan nézet, amely szerint hiába igaz az, hogy a fejlettebb országokban nem éheznek az emberek (itt el lehetne időzni, hogy kis hazánk ezen szempont alapján akkor hová is tartozik, merthogy egyre több esetről lehet hallani, hogy igenis nő nálunk az éhezők száma!), mégis bizonyos nézőpontból vizsgálva a dolgot, éhezünk. Fogalmazzunk úgy, hogy magunk sem tudjuk ezt, csak a szervezetünk, amelyből gyakran hiányzik sok nélkülözhetetlen anyag, és ettől állandóan azt “parancsolja” nekünk testünk, hogy együnk…

Ezért a legfontosabb az, hogy MIT együnk!

A makrobiotika szerint például a világ összes jelensége a jin és jang energiák áramlásával, kölcsönhatásával magyarázható. A jang képviseli a meleg, száraz, kemény, keserű és sós jellegű férfiprincípiumot, a jin pedig a lágy, puha, nedves, hideg, édes, illatos nőit.
Földünk különböző klímával rendelkező tájain más-más jelleg uralkodik: a trópusok forró éghajlatán a jang, míg nálunk, a mérsékelt övben inkább a jin az uralkodó. A harmónia eléréséhez az éghajlatnak megfelelően kell táplálkoznunk. Melegben hűsítő jellegű, jin energiákat hordozó táplálékra van szükség, míg hűvösebb, nedvesebb klímán jang jellegű, fűtő ételekre.

A baj ott kezdődik, mondják a hozzáértők, hogy az általunk elfogyasztott ételek nagy része, több mint 80%-a jin jellegű! Ez túl sok! A jin irányba eltolódott táplálkozás az elhízás egyik fő oka. Ezenkívül még felelős például a köszvény, a reuma, a diabétesz, egyes allergiák, az oszteoporózis és még számtalan gyakori betegség kialakulásáért is. Több jang jellegű táplálékot kell enni, ilyen a gyümölcsök közül: az alma, a cseresznye, a szilva, az őszi- és a sárgabarack, az eper, a málna, a ribizli, az egres, az áfonya. A zöldségfélék közül pedig: a sárgarépa, a karfiol, a brokkoli, a fejes saláta, az endívia, a cikória, a hagyma, fokhagyma, retek, feketeretek, a káposzta minden fajtája, a karalábé, a zeller, a spenót…Nagyon “hasznos” még: az ementáli, a kecsketúró, a roquefort, a camembert, a hering és a kaviár, (bár 35 év felettiek még emlékszünk “sorozat-élményeinkből”, hogy: “Nem kell mindig kaviár!”) a halfélék, a szezámmag, a tökmag, a napraforgómag, a túró és a tej.

Mielőtt megnyugodnánk, hogy ez csak ennyi? Olvassunk el néhány cikket a túlsavasodásról is, amely sokak szerint egészségügyi gondjainkért és az elhízásért is felelős. Túl nagy mértékben fogyasztunk savasító állati eredetű ételeket, mint a hús, sajt vagy tojás. Savasít a kávé, a sör, más alkoholos italok és a cukor. Ezzel szemben kevés zöldséget eszünk, melyek segítenének ellensúlyozni a savakat.
Még a stressz és a többi negatív érzelem is savakat termel. A gyümölcsök kiváló ásványi anyag- és rost-, illetve vitaminforrások, azonban a legtöbbjüknek magas a cukortartalma, így savasító hatást gyakorolnak a testre. Néhány enyhén savasító gyümölcs például az alma, narancs, szőlő, barack, szilva, ananász vagy körte, míg a banán, citrom, meggy vagy a mazsola lúgosítanak. Az összes hús és hal savasít.

Mit együnk, hogy a helyzeten javítsunk? A zöld növények a legjobban lúgosító ételek, tele értékes tápanyaggal. A zöld “füvek” könnyen felszívódó vitaminokkal, ásványi anyagokkal, aminosavakkal, rosttal, klorofillal és enzimekkel töltik fel a szervezetünket, amelyek segítenek semlegesíteni a vérben és a szövetekben a savakat.

Akkor most együnk almát vagy ne, együnk halat vagy ne? Mindkettő savasít, viszont a makrobiotika szerint meg hasznos!

Megkérdeztek két mesterszakácsot, egy franciát és egy olaszt, hogy szerintük mi az oka annak, hogy bár mindkét nép nagy “gourmand”, híres a konyhaművészetéről és arról, hogy szeret enni, mégsem “népbetegség” náluk az elhízás…

Azt válaszolták: először is, az étkezéseket tiszteletben kell tartani. Ezekben az országokban az étkezés egy esemény…az olasz szerint egy olasz család soha nem eszik abban a helyiségben, ahol TV áll…mert közben beszélget, az ételre figyel, meg a másikra, öröm az együttlét és az eves…nem ülnek a TV elé ezt-azt eszegetni, mint ahogy például az amerikaik…

Erről az jut eszembe, amikor egy amerikai családnál elszállásolt barátom mesélte, hogy az első nap azon döbbent meg a legjobban, hogy a népes családból bárki, bármikor érkezett is meg, kivágta a hütőgép ajtaját, kivett egy fagyos pizzát és betette a “mikróba”, majd rekord idő alatt "eltüntette" azt! Barátom azt gondolta, hogy “ma” elfoglaltak és éhesek, de majd “holnap”! Aztán döbbenten látta, hogy a pár hét alatt, amit náluk töltött, soha nem evett együtt a család és szinte mindig mindenki "fagyos" pizzát evett! Ő is azt kapta, amit a többiek, így alig várta, hogy vége legyen az amerikai tanulmányútnak…Egy másik barátom meg azt mesélte hasonló amerikai útja után, hogy a sok érdekes dolog mellett az egyik nagy felfedezése az volt, hogy az európai méretekhez képest óriási adagokban árulják a fagyit a boltokban.

A franciák későn vacsoráznak például és több órán át étkeznek, mégsem kövérek…mert megnézik, hogy mit és milyen mennyiségben esznek! Így soha semmiről nem kell lemondaniuk, mindent szabadon ehetnek, mégsem híznak…viszont úgy van kitalálva a konyhájuk, hogy nem a krumpli-hús összeállítás a kedvenc, mint pl. a németeknél, vagy nálunk! A húsok soványak (leginkább marha, szárnyas, hal) és zöldségkörettel készülnek…Az adag pedig sokszor egy nagyobbacska gyerekadagra emlékeztet…És “desszertnek” számít náluk a gyümölcs és a sovány joghurt is, abból is csak decinyi! Ha édességet esznek, akkor egy kis karamell krémet vagy a tipikusan francia gyümölcstortákat, amelyek úgy néznek ki, hogy egy vékony tészta, azon kevés vaníliakrém, és ebbe beleágyazva a torta tetején egyfajta gyümölcs, ez lehet:  alma, körte, barack, eper, de még rebarbara is (nagyon finom!) és nagyon kedvelik például a palacsintát simán (!) egy pici porcukorral. Egy kisebbfajta francia tortának a csomagolására, amit mi négy embernek szánnánk (de az is lehet, hogy inkább csak háromnak!), gyakran rá van írva: “6-8 személy részére”! Tehát nincs “francia csoda”! Francia szokások és evési kultúra van!

Az olaszok meg sok tésztát esznek, de azt is tengeri herkentyűkkel (nem pörkölttel!), meg finom salátákkal. És szintén a könnyű, krémes desszertek hívei! Mindkét nép kedveli a borokat, de abból is napi 2-3 dl-t, és nem a dupláját vagy a tripláját!  

Szóval akármit is keresünk, mint csodatévő szer és akármitől is várjuk, hogy majd megoldja a helyzetet, rá kell jönnünk, hogy ezt csak önmagunk tudjuk megoldani! Lassan, türelmesen és nagy életmódváltással tudunk úgy lefogyni, hogy aztán meg is maradjon az "eredmény"…

Ez nagy erőt és kitartást kíván, de megéri…Ami még lényeges és ne felejtsük el: együnk rendszeresen és soha ne éhezzünk…ha éhezünk, egy idő után nem bírjuk a terhelést és eljön a pillanat, amikor kivágjuk majd a hűtőgép ajtaját, fagyos pizzát a mikróba és nagy megkönnyebülést érzünk, aztán jön a lelkiismeret furdalás…és maradnak a kilóink, jóesetben, mert rosszban még gyarapszanak is! Nem éri meg!

Szép tavaszt és nagy tavaszi méregtelenítés kívánok!

 

Zsófi  

40 komment

Címkék: egészség fogyókúra méregtelenítés olasz konyha francia konyha

Iskolai vérengzések – MEGELŐZHETŐEK!

2010.02.15. 13:32 Kérj tanácsot

 

Amikor évekkel ezelőtt először adott hírt a média arról, hogy Amerikában egy egyetemista diák lemészárolta a társait, azt gondoltuk: ilyesmi csak egyetlen, beteg elméjű gyerek műve, annyira kivételes eset, hogy nem is érdemes mást tenni vele, mint elborzadni és elfelejteni.
 
Aztán egyre gyakrabban jött efféle hír.
 
Moses Lake, Washington, általános iskola, 2 diák- és egy tanáráldozat, a gyilkos 14 éves. 1999. Colorado, USA, Columbine középiskola, 12 diák- és 1 tanáráldozat, a két gyilkos 17 és 18 éves. 1999. Taber, Kanada, Myers közéspiskola, egy diákáldozat, egy sebesült, a gyilkos 14 éves. 2001. jan, Svédország, egy 17 és egy 19 éves meggyilkolja a diáktársát. 2002. Erfurt, Németország, Gutenbert városi iskola, 14 tanár- és 2 diák- 1 rendőráldozat, a gyilkos 19 éves. 2004. Carmen de Patagones, Argentína, kisvárosi iskola, 3 diákáldozat, 6 sebesült, a gyilkos 15 éves. 2007. Tuusula, Finnország, 7 diák- és egy tanáráldozat, 10 sebesült, a gyilkos 18 éves. 2008. Kauhajoki, Finnország, 9 diákáldozat, a gyilkos egy 20 éves egyetemista. 2009. Winnenden, Németország, Albertville középsikola, 15 áldozta, a gyilkos 17 éves.
 
Az Egyesült Államokban olyan sok eset történt, hogy szinte alig lehet „válogatni” belőle. A legtöbben azonban úgy érezzük: ez megint a borzalmas amerikai társadalom problémája… tőlünk ez távol van, mint Makó Jeruzsálemtől! De a fenti listán szándékosan sorakoztattam fel nem amerikai iskolai gyilkosságokat. Akkor mégsem az ottani speciális helyzet termeli ki ezt a szörnyű jelenséget?
 
Tartok tőle, hogy nálunk még mindig sokan azt mondják: a magyarok nem érintettek ebben… Nálunk nincsenek ennyire „zizzent” fiatalok, és főleg nincs annyi fegyver, amivel megvalósíthatnák a zavart agyukban megformálódott ördögi ötletüket!
 
Persze egyre-másra érkeznek hírek magyar iskolákban történő agresszív incidensekről… Hol diák aláz meg diákot… Hol diák tanárt ver! De van, aki azt mondja: ilyen mindig is volt, a megalázó gólya-beavatási szertartások, egy-egy diák kipécézése „természetes” része a diákéletnek…
 
Azonban akinek a gyereke elszenvedi ezt, az az enyhébb eseteket sem tekinti természetesnek. Ráadásul a hírek már Magyarországon sem csak ilyenekről szólnak.
 
2008. májusában egy egri szakközépiskolában egy 17 éves diák akkora ökölcsapást mért diáktársa arcába, hogy azt életveszélyes állapotban, többszörös arc- és koponyatöréssel szállították kórházba.
 
Ugyanebben a hónapban Kaposváron két 17 éves fiú kövekkel, botokkal, vésővel agyonverte diáktársát, és élettelen testét egy tóba dobták!
 
2009. novemberében egy 23 éves pécsi gyógyszerészhallgató lövöldözni kezdett az egyetemen. Egy diáktársa meghalt, hárman súlyosan megsérültek.
 
Most pedig a legújabb hír – de sokkal megnyugtatóbb kimenetellel: pénteken őrizetbe vett a rendőrség egy 22 éves egyetemistát, akinél alapos gyanú merült fel, hogy zavart elméjével 22 ember meggyilkolását tervezi…
 
Erről az utóbbi történetről annyi minden jutott eszembe… Először: hogy hogyan jöttek rá, mit tervez? Hogy tényleg azt tervezte-e – vagy itt már emberi, személyiségi jogok is mérlegelendőek…? A Nagy Testvér figyel? Már azt is tudja, ki mit tervez? Erről is írhattam volna…
 
De aztán jöttek a további hírek. Kiderült: a fiú tényleg zavartan viselkedett. Évekkel ezelőtt rátámadt saját anyjára és nagymamájára, ekkor pszichiáterhez vitték. 18 éves koráig állt kezelés alatt, borderline szindrómát állapítottak meg nála (ez egy személyiségzavar, tünetei igen sokfélék, többek között jellemzően veszélykereső módon viselkednek, dühkitöréseik vannak, kapcsolataikban szélsőségesek). Gyilkos tervét másfél éve formálgatta. Ezért iratkozott be sportlövésztre. A korábbi pszichiátriai előélete ellenére kapott fegyvert. Internetes blogjában egy versben világosan leírta, mire készül. Amikor elfogták, elmondta: vonzódik az iskolai mészárlásokról szóló történetekhez. Többször magával vitte már fegyverét az egyetemre, illetve bevásárlóközpontokba. Maga sem érti, miért nem tette meg eddig… Két héttel ezelőtt saját lépcsőházukban elsütötte gázpisztolyát, a tűzoltók is kijöttek, mert a lakók azt hitték, gázrobbanás történt… Végül egy ismerőse e-mailben jelentette be a rendőrségnek, hogy ez a fiú időzített bombaként ketyeg közöttünk.
 
És ezúttal megúsztuk.
 
De szükségszerű ez, hogy csak a véletlenen múljon, hogy egy-egy ilyen tragédiát megelőz-e a társadalom?
 
Virág György pszichológus, az Országos Kriminológiai Intézet igazgatója indokolatlannak tartja, és a média rovására írja aggodalmunkat. Azt mondja: a statisztikai adatok azt mutatják, hogy a gyermekek és fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma csökken – igaz, ezen belül a személy elleni erőszakos tettek száma emelkedik… A szakember leszögezi: az agresszivitás mindig is jelen volt az iskolákban, mostanra „csak” a megjelenési formái változtak. De hát min csodálkozunk?  A világ erőszakosabbá vált körülöttünk, a társadalmi és politikai környezetet sem a megértés és a tolerancia jellemzi…
 
Nála empatikusabban nyilatkozott a témában az általam nagyon kedvelt Ranschburg Jenő pszichológus, gyermekkorunk Családi körének meghatározó személyisége. Azt mondja: hiányzik a gyerekek életét nyomon követő szülői magatartás, a gyerekek magukra vannak hagyatva – ez húzódik meg a gyermekek által elkövetett erőszakos tettek hátterében. Rengeteg fiatal élete céltalan, irányítást nélkülöző. Nincsenek jól szervezett fiatalkorú közösségek, melyekben a szabadidejüket eltölthetnék. A lézengő ifjak hajlamosabbak ostobaságokat elkövetni. Ráadásul kialakul a gyerekekben a „gonosz világ” szindróma, félelmetesnek látják a felnőttek világát, és sűrítve kapják az erőszakot a tévéből is.
 
Münnich Iván pszichológus szerint az emberek annyira elidegenedtek egymástól, hogy személyes kapcsolatok néküli, virtuális világokba menekülnek. Nagyon nehéz elcsípni azt a pillanatot, amikor a virtuális térben megfogalmazódó erőszak mikor csap át valóságos erőszakba. Ez a motívum mind a pécsi lövöldöző fiúnál, mind a most elfogott egyetemistánál megfigyelhető volt, csak míg egyikük a tettek mezejére lépett, a másik még nem jutott el a megvalósításig. De ez nála csak idő kérdése volt – a szakértő szerint.
 
Solt Ágnes, az Országos Kriminológiai Intézet kutató szociológusa szerint a család és az iskola egyaránt felelős azért, ha a gyerekekben a felgyülemlett feszültség másokkal szembeni agresszió formájában tör felszínre. Mind a pedagógusnak, mind a szülőnek észlelnie kellene, hiszen jól látható jelei vannak annak, ha egy gyermek antiszociálissá válik. Amikor elszakad a valóságtól, és a filmekből, internetről, számítógépes játékokból másolt módszerekkel próbál érvényesülni.
 
A családok azonban egyre kevésbé nevelnek: ahol van munka, ott azért nem találkozik eleget a szülő a gyerekkel, ahol nincs – ott a létfenntartásért való küzdelem vonja el a figyelmet a gyereknevelésről.
 
Az iskola pedig egyelőre nem képes átvenni ezt a szerepet. A túlságosan liberális oktatáspolitika kivett minden eszközt a pedagógusok kezéből: túlhangsúlyozza a gyerekek jogait, miközben senki nem tanítja meg nekik a kötelességeiket.
 
Másik nagy kedvencem, Vekerdy Tamás ennél még drasztikusabban fogalmaz: egyik könyvének címe szerint „Az iskola betegít”. A mostani eset kapcsán pedig azt nyilatkozta: a mai magyar közoktatás már önmagában is növeli a gyermeki agressziót. Az iskola mindig arra kíváncsi, mit nem tud a gyerek… ezzel kudarcélményeket okoz, s ez agressziót vált ki. Jegyre felelni szorongást kelt, a szorongás visszafogja a teljesítményt, és ez is gyakran átfordul agresszióba, különösen a kamaszkor felé haladva. A versengés is egymás lenyomására alapul – így nem fejlődik a közösségi szellem. S ezt már én teszem hozzá: ennek eredménye az is, hogy bizonyos személyiségtípusú gyerekek elszigetelődnek.
 
Létezik azonban olyan módszer, amely a pedagógia eszköztárával meg tudná előzni a fiatalok szélsőségessé, agresszívvá váló devianciáját. Elliot Aronson szociálpszichológus neve sokak számára ismerős. Nekem tananyag volt a „Társas lény” című könyve, nagyon izgalmasnak tartottam már akkor is a gondolatait. De hogy nem csak én – azt jelzi, hogy a neve szerepel a 20. század 100 legnagyobb hatású pszichológusának listáján. Ő írt egy külön könyvet mindarról, amit e cikkben taglalok. A magyarul is megjelent mű címe: „Columbine után – Az iskolai erőszak szociálpszichológiája”. (A Columbine középiskolában két diák lemészárolt 13 embert, 23 másikat súlyosan megsebesített 1999-ben).
 
Aronson a könyvében elemzi ezt az esetet, és olyan gyökeres megoldásokat javasol, amelyek több évtizedes kutatásain alapulnak, és amelyek alkalmasak arra, hogy csökkentsék az iskolában kialakuló agressziót.
 
Aronson azt mondja (amit Vekerdy is): a verseny teszi szélsőségesen agresszívvá a gyerekeket. A versengés közben a fiatalok könnyen a gyengék ellen fordulhatnak, sőt, a tanárok is számos alkalommal áldozattá válhatnak. Ezt a helyzetet az orvosolja, ha az osztályokon belül együttműködésre késztetik a fiatalokat, pl. tanulócsoportokban készülnek fel a tananyagból.
 
Ezt mozaik-módszernek nevezte el. Kimutatta: már napi egyetlen egy olyan óra, ami a csoporton belüli együttműködésre épül, kimutathatóan javítja a helyzetet egy osztályban! A módszer részletes leírása megtalálható a könyvben (és meghaladja e cikk kereteit). De tény: az amerikai iskolák 20%-a alkalmazza ma ezt a módszert, és az utóbbi 8 évben jelentősen csökkent a fiatalkori agresszió!
 
Szerencsére már nálunk is megmozdult valami ezügyben. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium létrehozott egy szervezetet, a neve: „Az Iskola Biztonságáért Bizottság”. A bizottság tagjai közt megtalálható a Rendészeti Minisztérium, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, az Oktatási Minisztérium képviselője, de rajtuk kívül – s ez nagyon fontos, mert talán kormányokon átívelővé teszi a bizottság munkáját - elismert szakemberek is: Dr. Vekerdy Tamás, Dr. Sáska Géza oktatáskutató, Dr. Loránd Ferenc, az Országos Köznevelési Tanács elnöke, Dr. Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság Elnöke, stb. A bizottság (amennyire utána tudtam nézni), negyedévente ülésezik, tehát úgy tűnik, valódi munkát végez!
 
2008. áprilisában kelt állásfoglalásuk és javaslataik itt elolvashatóak: http://www.okm.gov.hu/letolt/kozokt/iab_af_080605.pdf
 
Amit én kiemelnék belőle: szorgalmazzák, hogy az iskolákban és kollégiumokban ismertessék meg a pedagógusokat különféle vitarendezési technikákkal, a tanulóközösségek a pedagógusokkal közösen elemezzék azokat az eseményeket, amelyek elvezethetnek valamiféle tanulói erőszak kialakulásához. Meg kell tanítani a diákoknak az erőszakmentes konfliktuskezelő technikákat, s ehhez mindenek előtt a pedagógus társadalmat kell ez irányban továbbképezni – szakmai konferenciákkal, esetleg országos szakszolgálat létrehozásával.
 
Összegzésül tehát: a felelősség mindannyiunké. Szülőként az a dolgunk, hogy valódi figyelemmel kísérjük gyermekeink életét, időben észrevegyük, ha a gyermek elszigetelődik az iskolai közösségben, ha a versengésben alulmarad – vagy épp ellenkezőleg: ha olyan módszerekkel kerekedik felül, amelyeket a valóságtól elrugaszkodott forrásokból tanult, pl. számítógépes játékokból. Ha antiszociálissá válik, ha a magatartásában zavartságot mutat. Egyáltalán: mindent vegyünk észre! És ne engedjük őket a tévében minden borzalmat megnézni, az interneten korlátlanul böngészni. Ne engedjük őket virtuális valóságokba menekülni, hanem segítsünk, hogy valódi közösségek egyenrangú tagjaivá válhassanak. Ne szégyelljünk szakértő segítséget kérni, ha úgy érezzük, hogy a gyerek rászorul! Sok szülőtársnál tapasztalom azt a fura hozzáállást, hogy maga előtt is letagadja, ha valami "baj van" a gyerekével, mert úgy érzi: azzal ő "bukik meg", mint szülő - és ezt az önértékelési, hiúsági kérdést fontosabbnak tartja a gyereke érdekénél! Sokan azért nem viszik fejlesztő pedagógushoz, gyógytornászhoz, vagy még inkább: gyermekpszichológushoz a gyereküket, mert elutasítják a tudatot, hogy az ő gyerekük "nem hibátlan"... Pedig ez a lehető legrosszabb, amit tehetnek! A saját gyermeküktől tagadják meg emiatt a  segítséget.
 
A végére hagytam a szerintem legfontosabbat: hogy mindig, minden körülmények között jó példával járjunk elől, ami egyértelművé teszi a gyerekeink számára, hogy az agresszió nem elfogadott konfliktuskezelési módszer.
 
Mint a társadalom tagjai pedig, az a dolgunk, hogy kikényszerítsük a politikából az oktatás korszerűsítését, elérjük, hogy az iskolák neveljenek is, ne csak oktassanak. Hogy a meglévő, agressziócsökkentő technikákat alkalmazzák is! És mint tüneti kezelés, jó lenne elérni azt is, hogy ismert pszichiátriai betegséggel már kezelt személyek ne kaphassanak fegyverviselési engedélyt, fegyvert… (bár azt hiszem, ezekben a történetekben a fegyver maga a leginkább elhanyagolható tényező…)
 
Szándékosan nem írtam most az egyik legsúlyosabb társadalmi problémánkról, ami szintén rendszeresen eredményez iskolai erőszakba torkolló eseteket: arról a szociális katasztrófáról, ami az ország számos térségét érinti. Az még a fentieknél is messzebbre vezetne…
 
Nóra 
 
 

1 komment

Címkék: oktatás család agresszió ranschburg világunk vekerdy elliot aronson

Szent Bálint napja van

2010.02.14. 09:27 Kérj tanácsot

 

Zsófi a februári népszokásokról szóló cikkében már írt a Bálint-napról, és annak magyar hagyományairól. Nézzük meg kicsit, honnan ered ez a szokás-kör.
 
Február 14-én a sok Bálint nevű szent közül kettőről emlékezünk meg: egy rómairól (ő az a Valentinus, aki 269 körül halt mártírhalált), és Terni püspökéről, Valentinről, aki i.sz. 175 körül született.
 
A legenda szerint a római Valentinnel esett meg a történet, ami a Valentin-napi szerelmes képeslap-küldés tradícióját megalapozta. Eszerint amikor börtönben sínylódőtt, a börtönőr vak leánya visszanyerte látását Valentinus imáinak hatására. Mielőtt kivégezték, a szent egy cédulát küldött a lánynak, rajta ez állt: „a te Valentinod”.
 
Egy másik történet szerint Claudius törvényének ellenszegülve adott össze fiatalokat Valentinus, ezért végezték ki, s így vált a szerelmesek védőszentjévé.
 
Valójában a szerelmesek ünneplése ezen a napon valószínűleg pogány eredetre vezethető vissza: Juno Februata a szexualitás és a termékenység istennője volt. De gyanúsan közel esik Valentin-naphoz a február 15-i Lupercalia-ünnep is (Lupus=farkas, Lupercal annak a barlangnak a neve, ahol a legenda szerint Róma alapítóit, Romulust és Remust a farkas nevelte és táplálta). Ezen az ünnepen egy faládába gyűjtötték az összes hajadon lány nevét a közösségben, a ládából pedig a nőtlen ifjak húzhattak egy cédulát. Így tudtak a fiatalok ismerkedni, párt találni maguknak. 
 
Valószínűleg ezeket a hagyományokat alakították át keresztény ünneppé az egyház vezetői. I. Gelasius pápa 496-ban rendelte el a pogány fesztivál helyettesítésére Szent Valentin napjának megünneplését.
 
Az ünnepre való híres, korai hivatkozás Geoffrey Chaucer angol költőnél található, 1382-ből:  a nap, amelyen a madarak párt választanak… A verset II. Richárd király és Bohemiai Anna eljegyzésére írta (akik ekkor még csak 15 évesek voltak!).
 
Páratlan madarak! Válasszatok hát magatoknak párt e napon! Lányok, tegyetek kilenc almamagot a választott fiú zsebébe, hogy biztosan belétek szeressen… Gyújtsatok gyufát sötétedés után, s ha elégett, figyeljétek meg, merre dől a kormos gyufaszál – arról érkezik majd a párotok! Szerelmesek: süssétek bele kettőtök hajszálát egy süteménybe, és egyetek abból, hogy örökre együtt maradjatok.
 
De legfőképpen szeressük egymást, gyerekek...
 
Nóra

1 komment

Címkék: ünnep népszokás bálint nap

Merre halad a "világ"?

2010.02.12. 10:23 Kérj tanácsot


Néhány napja láttam egy beszélgetést Kepes Andrással, amelyben arról is szó esett, hogy ő hogyan látja a mai magyar médiát. Nagyon tanulságos volt hallgatni őt, aki fiatalon szinte berobbant a köztudatba a « Stúdió 80 » műsorvezetőjeként. Aki nézte minden héten ezt, a magyar kultúráról egy teljesen átfogó képet adó műsort, az tudja, miről beszélek.

Kepes szerint minden jelenséget lehet és kell is szakmai (újságírói) szemmel elemezni, annyival nem lehet elintézni a dolgokat, például a Győzike-jelenséggel kapcsolatban, hogy Győzike "primitív", az ország meg "gagyi", hogy nézi ! (Mindig ezt gondoltam én is, azért örültem, hogy ezt hallottam Kepestől is.)

Szerinte Győzike egy 21.századi nagy « bohóc », aki született intelligenciájával azt csinál a magyar bulvárral, amit akar…ha teret szeretne kapni, mindig teret is kap és mindig eléri, hogy legyen rá « vevő ». A kereskedelmi csatornák meg azt sugározzák, amit a nézők néznek, mondta Kepes….ha pl. Shakespeare-re lenne igénye a nézők 60 százalékának, akkor az ő művei mennének egész nap a TV-ben, de mivel nem erre kíváncsiak, így Győzike van, aki ráadásul még egy aranyos fickó ahhoz képest, amit pl. a lantművész "produkál", aki főműsoridőben művel "pornográf" dolgokat!

Ott estünk tévedésbe, mondta Kepes András, hogy amikor "zárt" volt az ország és a "kommunista embertípust" szerette volna kialakítani pl. a magyar kultúrpolitika, akkor pl. a brigádoknak kötelező volt színházba járni. (Időnként egy brigádnapló hogyan jött össze?…ha a hónapban véletlenül nem ment senki színházba, mert kisebb gondjuk is nagyobb volt a brigádtagoknak, akkor jöttek a rokonok és barátok a felhasznált jegyeikkel és az került be a naplóba ! A feladat teljesítve volt, ki lehetett pipálni!)

Szóval el is hitték az ország vezetői lassacskán: mivel el van zárva az ország egy sor "tilos" "kapitalista" "szennytől", ez azt jelenti, hogy igény sincs rá ! Akkor nézett nagyot mindenki, mondta Kepes, amikor ezek a dolgok elkezdtek szabadon beáramlani, és igenis nagyon nagy volt rá az igény…Hogyha klasszikusokra lennének kíváncsiak az emberek, akkor az menne a kereskedelmi csatornákon, mert őket elsősorban a nézettségből befolyó profit érdekli….ezért kellene egy mértéktartó és mértékadó, politikai konfliktusoktól és játszmáktól mentes közszolgálati televízió, amely nem nézettségtől függően (és a pártok tetszése szerint) alakítaná a műsorait…

Kepes véleményével összecseng egy tegnapi hír, amely szerint lehet, hogy "befellegzett" a Mónika- és Joshi-típusú műsoroknak, mert a hír szerint változtatni kell (jobb későn, mint soha, mondhatnánk!) ezeken. Mivel adatvédelmi szempontból nem lehet valakivel aláíratni előre, hogy a nevét és arcát adja ahhoz, amiről nem is tud esetleg. A műsor közben teremtenek váratlan helyzeteket a résztvevők számára, szembesítik őket pl. legnagyobb ellenségükkel, vagy a csatorna által kiderített, és a párjuk előtt is feltárt hűtlenséggel, valamint egyéb kellemetlen és kompromittáló dologgal…

Ez kicsit sem etikus és visszaél az emberek tudatlanságával. Kiszolgáltatott helyzetbe hozni embereket a csatorna anyagi érdekei miatt, nagy nyilvánnosság előtt, egy kicsit sem tisztességes, így színvonaltól függetlenül, én ezért tiltottam volna már be ezeket a műsorokat régen.

Azt viszont ne feledjük, mielőtt végleg pálcát törnénk a média « gonoszsága » és « anyagiassága » felett, hogy abban teljesen igaza van Kepesnek, ez egy kettős játék…azt lehet eladni, amire vevő van, és amire kereslet van, azoknak az igényeknek meg kell felelni, így működik a « piac » mindenhol !

A befolyásos Forbes magazin, a neves gazdasági folyóirat sorozatban harmadszor választotta meg az internet leghíresebb személyiségévé Perez Hiltont. Na de ki ő, aki az internet koronázatlan és egyik legolvasottabb "királya"? Tudós, irodalmár, esetleg művész?  

Egyik sem ! Ő egy kubai származású, amerikai, homoszexualitását nyíltan vállaló "botrány" blogger, a világháló legnépszerűbb személyisége a magazin szerint.

Eredeti neve Mario Armando Lavanderia, akinek honlapjára havonta 7,2 millióan kattintanak rá, ezzel övé az ötszáz leglátogatottabb oldal egyike. Na de miről ír, hogy ennyien kíváncsiak rá?

Ki nem fogjuk találni: az amerikai hírességekről “tabuk” nélkül! A Twitter közösségi oldalon pl. 1.77 millió ember kíváncsi rá. Saját megfogalmazása szerint is ő ma Hollywood “leggyűlöltebb” weboldalának működtetője.

Mi ehhez képest nézettség, ismertség és anyagi haszon szempontjából a mi saját, magyar “gagyink”!

Szép napot és sokkmentes híreket kívánok:

Zsófi



 

 

22 komment

A romlás virágai

2010.02.11. 14:35 Kérj tanácsot

 

A Facebook-on egy ismerősöm hívta fel a figyelmet arra a weboldalra, amelyen álomszerűvé színezett (sokszor giccses, de legalábbis vitatható észtétikumú, mégis költői, sőt, néha szép) fotók gyűjteménye látható – a képek tárgyai lepusztuló épületek, elhagyatott lépcsőházak, málladozó falak… Első hallásra – sőt: első ránézésre is – a reménytelenség fellegvárai. De ha alaposabban elmélyülünk bennük, akkor felfedezzük a véletlenszerűen létrejövő sokféle textúrát, azt a folyamatot, ahogy a természet apránként, szinte észrevétlenül visszaveszi a civilizáció által egy ideig uralt, majd magára hagyott tereket. Nézegessétek meg a képeket itt:
 
 
Azután egy régi barátom művei közt böngésszetek. Bp. Szabó Györggyel sok évvel ezelőtt közös munkák révén ismerkedtem meg. Akkor még Budapesten élt, majd Los Angelesbe települt, és ma is ott alkot. Alkalmazott grafikus és zenész. Amik miatt pedig ide idézem őt: tárgyak, műalkotások szemétből – ipari hulladékból, szinte véletlenszerűen találkozó apró kacatokból. Nézzétek meg a műveit ide kattintva:
 
 
Végül látogassatok el a világ 24 elhagyatott településére – ahol a romlás lassan eluralkodik, az épületek tereptágyakká válnak. Elnéptelenedett olasz falucska éppúgy található a listán, mint tiri-tarka épületekből álló chilei rézbányász-városka, vagy a Csernobil mellett található Pripjaty városa, melyet az atomkatasztrófa miatt hagytak magára lakói. Lenyűgőző látvány a namíb sivatagban fekvő egykori gyámántbányász-városka, melynek házaiba benyomul a homok – csakúgy, mint a 16 évvel ezelőtt feltárt, 1600 évig érintetlen Alexandria, melyet sorozatos földrengések és cunamik süllyesztettek a tenger mélyére. A képeket itt találjátok:
 
 
És hallgassatok hozzá egy Tom Waits-dalt (érteni fogjátok, hogy miért pont őt):
 
 
Szeretettel:
Nóra

6 komment

Címkék: zene tom waits világunk kultúrtörténet

Megújul a Szépművészeti!

2010.02.10. 09:33 Kérj tanácsot

Már írtam arról, hogy a Szépművészetiben nagyszerű kiállítások láthatóak egymás mellett (francia remekművek a moszkvai Puskin Múzeumból és a Botticellitől Tizianóig című, most vasárnapig látogatható kiállítás).

Tegnap délután a múzeum főigazgatója, Baán László és Hiller István oktatási és kulturális miniszter együtt köszöntötte a "Botticellitől Tizianóig" című kiállítás 200.ezredik látogatóját, Bodnár Zsófiát. A 15 éves gimnazista az ebédszünetben "szaladt" el a múzeumba, és nagyon meglepődött, amikor kapott egy nagyon szép albumot az olasz reneszánsz kiállítási anyagából és egy kétszemélyes római utazást.

Az MTI híre szerint: A Botticellitől Tizianóig című tárlat a Szépművészeti Múzeum történetének harmadik leglátogatottabb kiállítása lesz - mondta Lévay Zoltán, az intézmény kommunikációs osztályvezetője. Naponta körülbelül négyezren nézik meg a tárlatot. A legnépszerűbb kiállításnak a Van Gogh Budapesten című tárlat bizonyult, amelyet 483 ezren néztek meg, a második a sorban a 2004-es Monet és barátai elnevezésű kiállítás volt, ezt 250 ezren látták.

Tegnapi hír az is, hogy bővül a Szépművészeti, de mivel nem lehet hozzáépíteni az épülethez új szárnyakat, a föld alatt fognak új területet kialakítani.

Az új bővítményben egy 1200 négyzetméteres időszaki kiállítótér kap helyet, lesz étterem, gyerekfoglalkoztató, ruhatárak és előadóterem, így nagyon fog hasonlítani a madridi Prado néhány évvel ezelőtt átadott bővítéséhez.

Az átalakítás 2011 májusáig befejeződik, méltán lehetünk majd büszkék egy európai színvonalú, "új" Szépművészeti Múzeumra!
 

 

Zsófi


 

5 komment

Mit ér az ember, ha 20-as, 30-as vagy 50-es? Szegénység, önzetlenség, Avatar és Haiti....

2010.02.09. 17:13 Kérj tanácsot

Egy kedves ismerősöm történetének újabb fejezete, amit pár napja hallottam, nagyon tanulságos, ennek kapcsán sok egyéb is eszembe jutott.

Ismerősöm ötven éves, három (két kamasz és egy kisiskolás) gyermek édesanyja, akit három évvel ezelőtt elhagyott a férje. Annak reményében ment el, hogy “új” életet kezd harmincas éveinek közepén járó kolléganőjéval, aki ugye – szerintem - “utolsó esélyként” élte meg, hogy rátalált a családapára (ez egy külön téma, hogy ez a jelenség mennyire van terjedőben  és mennyire “etikus”).

Amikor a férj elment egyik napról a másikra, ahogy ilyenkor lenni szokott, az ex-feleség vállára nehezedett  minden felelősség, így a család eltartásának feladata is. Addig is dolgozott állandóan, míg volt férje, de a gyerekek miatt  általában otthonról, nyelveket beszél, így mindig talált “szabadúszó” munkákat…amikor egyedül maradt, több pénzre, állandó munkára volt szüksége, de szerencsére  egy barát segítségével, aki éppen asszisztenst keresett, hamar megoldódott a probléma, és lett munkája.  Ez a munka eltartott két évig, tovább nem tudtak szerződést hosszabbítani…megszűnt a munkakör.

Ekkor kezdődött a “kanosszajárás”….önéletrajz, hirdetések, pályázatok…jelenleg ez egy huszas, sőt még egy harmincas embernek is majdhogynem lehetetlen “vállalkozás”, na de 48-50 évesen? Esély egyenlő a nullával!

Reméltem, hogy az elmúlt félévben talált valamit, (az az igazság, hogy az ő szakmai múltjával feltételezni nem mertem, hogy pár hónap alatt ne tudna elhelyezkedni!), de néhány napja hallottam felőle, és a legfrissebb hír az, hogy behívták egy telefonos információs központba “felvételi beszélgetésre”, megmutatták neki, mit kell csinálni, végigvezették mindenhol, már kezdett reménykedni, hogy lesz munkája, majd azt mondták: “Látjuk, magának ez nem jönne be!” Ennyi…

Az jutott eszembe, hogy amikor az ember frissdiplomás, nem felel meg az interjún, mert nincs tapasztalata (Viszont lelkes, mert fiatal, nem unott még, keresi a kihívást és meg akar felelni a feladatnak. Benne van még a tanulásban, tehát feltehetően hamar el tud sajátítani új ismereteket!)

Amikor az ember harmincas, esetleg még nő is, és végképp “hátrányként” anya, nem alkalmas, mert biztosan elfelejtett mindent, míg otthon “butult” pár évet (Mi egy kismama, mamut? Az is tény, hogy egy nő anyaként kiteljesedik, boldogabbá válik, nem nyomasztja a biológiai órája, összeszedettebb, jobb szervező…szóval gyerek ide vagy oda, jobban tud koncentrálni a feladataira, mint esetleg fiatalabban!)

Szóval a 20-as, 30-as korosztály ilyen-olyan okból kifolyólag nem “ideális” a munkaadóknak…de az 50-esek sem jók, mert “öregek”….szóval eljutunk odáig, hogy az embernek marad elvileg 10-15 “aktív” éve!

Nemrégen olvastam, hogy pl. Csehországban (amely ugyanúgy elmondhatja magáról, hogy nem volt egyszerű az elmúlt 60 éve, mint ahogy nálunk sem volt az) a munkaképes lakosság 50, azaz ötven százaléka dolgozik, amíg nálunk ugyanez az adat a munkaképes lakosság egyharmada….szóval háromból egy embernek van bejelentett munkája…

Most a kampány idején ez is fontos téma, mindenki tudja, hogy ez hosszútávon így nem maradhat…nem élhet normálisan az az ország, ahol három emberből kettőnek nincs rendszeres jövedelme…de mégha “feketén” keres is annyit, hogy megéljen, mi lesz vele később, pl.idősebb korában!

Elkeserítő a helyzet, becslések szerint egy millió munkahelyet kellene teremteni ahhoz, hogy a helyzet (és az életszínvonal) látványosan javuljon….és akkor még ott van a feladat, hogy a nem kvalifikált munkaerőnek is helyet kell teremteni a munaerőpiacon. Ugye, ha több diplomával és több nyelv ismeretével már nem lehet munkát találni, akkor mit csinál pl. egy romaember, aki nem szeretne bűnözni, de csak 6 vagy 8 osztályt sikerült elvégeznie, és  nehezére esik az írás-olvasás, de dolgozni szeretne! Az ilyen embernek is kellene esélyt adni a normális életre…

Ezeken túl is van még számos kérdés, ami gondot okoz, pl. a diplomások “egyenetlen” eloszlása, a “felkapott”, közkedvelt  egyetemi karok zsúfoltsága, míg máshol az emberhiány. Az is egyre jobban látszik, hogy nem elég megszerezni a diplomát, pláne ha “humán” diplomáról van szó és nem lehet már vele munkát találni…állandó, “életfogytig” tartó tanulás szükséges az “életben” maradáshoz…átképzések, tanfolyamok, idő, pénz…

Mindenki tisztában van azzal is, hogy kevés a műszaki szakember, a mérnők és a jólképzett szakmunkás. Át kell alakítani a középfokú szakmunkásképzés szerkezetét és vonzóvá kell tenni a fiatalok számára. Hozzáértők szerint ezen is sürgősen változtatni kell, különben nem lehetünk, leszünk versenyképesek.

Ez annyi feladat és probléma, hogy ember legyen a talpán, aki majd megoldja, vagy próbálkozik vele…és meg lehet ezt egyáltalán oldani? De ha nem, akkor mi lesz?

Marad a lakáshitelüket, rezsijüket fizetni képtelen tömegek kilakoltatása, vagyonuk elárverezése…a különbségek növekedése az esélyegyenlőség helyett?

Nóra írta egy előző írásban, hogy nem mindig kell messze menni, ha segíteni akarunk, nézzük meg, van-e a szomszédban éhes gyerek…

Három család történetét is elmesélték egy TV-műsorban, ahol családonként több gyerek mellett nem volt áram, gáz, ennivaló (teljesen rendezett életet élő, dolgozó emberekről volt szó, akik ilyen-olyan ok miatt elkezdtek lecsúszni a lejtőn).

Az egyik családban az anya a két picivel 15 (!!!) ezer forintot tud élelmiszerre költeni egy hónapban, míg a másik családban azt mondta az anyuka (ő nem dolgozik, négy gyereket nevel, a férj nem talál munkát, így 87 ezer forint a család összes havi jövedelme), hogyha a négy gyerekkel a vajaskenyér helyett “változatosan” akarnak vacsorázni, akkor jöhet egy kis kenőmájas, másra SOHA nem futja a pénzből…

A negyedik családnak (egy másik műsorból) pedig tanyasi egyszobás háza volt, ahol nem tudtak rendesen fűteni és nem volt áram, de még féltek is a rossz közbiztonság miatt.

Amikor ezeket a történeteket látták az emberek a TV-ben, napokon belül segítettek mindenhol…megállt pl. egy autó a “májkrémes” családnál és bevitt egy férfi egy dobozt, lerakta, köszönt és elment, még csak a nevét sem mondta meg…a dobozban volt tartós élelmiszer, ruha, játék a gyerekeknek…az egyedülálló anyának segítettek kifizetni a gázszámláját, hogy tudjon fűteni, a villany nélkül élő (nem volt pénzük bevezetni a villanyt a házukba) családnak telefonált két villanyszerelő kisiparos és egy szombaton beszerelték a villanyt, ingyen hozták hozzá még az anyagokat is…a tanyasi családot pedig felhívta egy jómódú ember és közölte, amikor látta a helyzetüket a négy gyerekkel, nem tudott éjszaka (!!!!) aludni, másnap keresett egy lakást a közeli alföldi városban és kibérelte egy évre, saját kezűleg, a kocsijával segített beköltözni a családnak a városi lakásba….a gyerekek napokig a villanyt kapcsolgatták, meg az ajándékba kapott TV-n a rajzfilmeket nézték, örültek az új játékoknak és határtalan boldogsággal mesélték a riporternek az élményeiket….

Olvasva azt a csillagászati összeget, amit kitermel pl. az Avatar az alkotóinak, jó hallani arról is, hogy a magyarok összetelefonáltak Haiti megsegítésére 66 millió forintot, de azért ne felejtsük el, még mindig ott a szomszéd utca is!

 

Zsófi

 

 

 

 

 

4 komment

Miről híres ma Miskolc?

2010.02.09. 08:31 Kérj tanácsot

 

Az „Útkeresés” cikk hozzászólásaiban szó került arról, hogy Miskolc városa, melyhez mi sok szálon kötődünk (nekem pl. szülővárosom, és 18 éves koromig csak ott éltem) – vajon mit hív elő a nem ott élő emberek fejéből, ha meghallják a város nevét.
 
Szóba került a 100 éves DVTK focicsapata (hajrá!), a levitézlett Pataki Attila, aki az Edda együttes frontembere, és a Miskolci Egyetem kollégiumában alakult meg együttese, valamint dalaikban többször említik a várost. De szóba került a bűnözés is, ami nem éppen pozitív imázst alakít a szülővárosom köré.
 
Én viszont találkoztam egy olyan hírrel, ami bejárta a magyar sajtót, sőt, a világ szaksajtóját is – és alkalmas arra, hogy öregbítse Miskolc jóhírét! Három évtized óta először magyar kutatók űrkísérletét végezték el vasárnap a Nemzetközi Űrállomáson – és ezek a kutatók miskolciak! (Legutóbb Farkas Bertalannak volt űrbéli anyagkísérletek végzésére lehetősége 1980-ban…)
 
A Miskolci Egyetemből kinőtt Admatis Kft., melynek vezetője Bárczy Pál egyetemi tanár, újítása egy olyan berendezés, amelynek segítségével lehetővé válik fémhab előállítása bármilyen alakzatban, olcsó előállítási költségek mellett.
 
Fémekből habot csinálni nem könnyű, mert előállításuk általában vagy nagyon drága, vagy csak egy irányba, felfelé tudnak habot képezni. A technikai újítás azonban kiküszöböli mindkét akadályt! Az így előállított fémhab a víznél könnyebb (úszik a vízen), nagy szilárdságú, jó szigetelő és kiváló energiaelnyelő tulajdonságú. Gazdasági jelentősége hatalmas. A berendezés jól vizsgázott a súlytalanság állapotában, és lehetőség nyílt arra is, hogy megvizsgálják, hogyan viselkednek a habszerkezetek a gravitáció nélküli környezetben.
 
A cég ezzel megváltotta belépőjegyét az űripari kivitelezők szűk körű klubjába. Gratulálunk nekik és büszkék vagyunk rájuk! Miskolc nekik köszönhetően közelebb került a lehetőséghez, hogy technopolisszá alakulhasson, mely nagyban elősegítené a térség megújulását.
 
A miskolciak pedig arra kaptak lehetőséget, hogy újra büszkélkedhessenek kicsit a városukkal.

Szólj hozzá!

Címkék: miskolc fémhab

Szerelemről, függőségről

2010.02.08. 19:55 Kérj tanácsot

 

Pontosabban: a mindent elsöprő szerelem érzéséről és arról, ami utána következik… mikor már elsöpört…
 
A már idézett útkereső amerikai könyvből most két lelki fázist idézek fel. Az első a legcsodásabb lelki állapot – amikor az ember rátalál valaki nagyon különlegesre, és az életét hirtelen kitölti az a másik ember. Utána pedig azt a jelenséget nézzük meg, amikor egy párkapcsolatban valaki „túl sok” a másiknak, amikor azzal követ el végzetes hibát az egyik fél, hogy megfojtja a ragaszkodásával a másikat.
 
Nézzük, mit ír Liz arról, amikor a férjétől való különköltözése után először beleszeretett valakibe: „Iszonyú jóképű srác volt…amikor legjobb barátnőm, Susan először hallott beszélni róla, egyetlen pillantást vetett csak lázban égő arcomra, és azt mondta: - Ó, bébi, te aztán rendesen benne vagy a pácban. (…)
 
...abban az első néhány hónapban, amikor még ő volt az én romantikus hősöm, én pedig az ő életre kelt álma – milyen csodás volt az együttlétünk! Olyan fokú izgalom jellemezte a kapcsolatunkat, amilyenről addig nem is álmodtam. Kitaláltunk magunknak egy saját nyelvet. Kirándultunk és autóztunk. Hegyeket másztunk és tavakat úsztunk át. Világjáró terveket szövögettünk, utakat terveztünk, melyeket majd együtt teszünk meg. Ugyanazt a becenevet adtuk egymásnak, hogy még ebben se legyen köztünk semmi különbség. Együtt tervezgettünk, esküdöztünk és főzőcskéztünk. Felolvasott nekem, és kimosta a szennyesemet. (Amikor ez először történt, felhívtam Susant, hogy tudtára adjam az elképedésemet. Úgy le voltam döbbenve, mintha csak egy tevét láttam volna telefonálni… Álmélkodva mondtam: Képzeld, egy férfi kimosta az én bugyimat! – Mire Susan megismételte korábbi kijelentését: Ó, bébi, te aztán rendesen benne vagy a pácban…)
 
David és Liz első nyara olyan volt, mintha az összes romantikus filmből összevágnánk a nagyjeleneteket…”
 
És Liz, akinek megvolt az esélye rá, hogy ennek a férfinak az oldalán megtalálja a boldogságot, és kikecmeregjen kétségbeesett (depressziós) helyzetéből, elrontotta.
 
Az érzelmi függőség állapotáról – milyen az, és miért baj, ha valaki ráakaszkodik a párjára?
 
„Kínomban röhögök, ha eszembe jut, mi mindennek tettem ki Davidet… És én is kezdtem megismerni David igazi arcát. Kezdett visszahúzódni, kiderült, hogy magának való, mint egy remete, kerüli az érintést, és a személyes térigénye nagyobb, mint egy amerikai bivalycsordáé. David érzelmi visszatáncolása valószínűleg katasztrofálisan érintett volna a legjobb körülmények között is, tekintve hogy én vagyok a világ legragaszkodóbb lénye (egy vizsla és egy tapadókagyló keveréke), de a mostani körülmények a lehető legrosszabbak voltak…Több figyelmet és törődést igényeltem, mint egy koraszülött hármas iker. Ahogy David visszahúzódott, én egyre jobban csüggtem rajta, ez a ragaszkodás pedig csak fokozta a távolodását és nem sok időbe tellett, míg menekülni kezdett…
 
Az igazság az, hogy teljesen David-függővé váltam (mentségemre legyen mondva, ebben neki is volt némi szerepe, hiszen ő egy kimondott „férfi-fatal”), és amint a figyelme kezdett meginogni, könnyen megjósolható volt volt a reakcióm: kutyául szenvedtem. A rajongó szerelem egyik főbb ismérve a függőségi érzet. Azzal kezdődik, amikor bámulatod tárgya rád zúdít egy mámorító valamit, amelyről még magadnak sem merted bevallani, mennyire kívántad. Hamarosan egy igazi narkós kiéhezettségével fogsz sóvárogni a szenvedélyes figyelemre. Amikor pedig nem kapod meg az adagod, egyből magad alá kerülsz: dilis leszel és kimerült (arról nem is beszélve, hogy neheztelni fogsz a dealerre, aki kialakította benned ezt a függőséget, ám most meg nem hajlandó arra, hogy felköhögje az árut, pedig tudod, hogy van neki valahol raktáron, a fenébe is, hiszen eddig ingyen adta!).
 
Aztán ott találod magad a sarokban, remegve, lesoványodva, és csak ez az egy biztos: eladnád a lelkedet is, vagy kirabolnád a szomszédod, csak hogy újra, még egyszer kaphass abból a drogból… Közben imádatod tárgya elkezd undorodni tőled. Úgy néz rád, mintha soha nem is találkoztatok volna korábban, és furcsa módon nem is hibáztathatod ezért. Amikor tükörbe nézel, többé nem ismersz magadra. Egy szánalmas romhalmaz lett belőled. (…)
 
Daviddel napközben még jól megvoltunk, de éjszakánként az ágyban, ahol, mintha csak fertőző beteg lennék, észrevehetően egyre jobban elhúzódott mellőlem, úgy éreztem magam, mint egy atomháború egyetlen túlélője. (…) „
 
Eddig az idézet. Amit mindössze azért tartottam fontosnak egy külön cikk tárgyává tenni, mert elég sok ilyet láttam már magam körül – amikor valaki (többnyire a nő, de nem mindig!) képtelen megérezni, hogy a társának hol vannak a határai, képtelen elfogadni, hogy a másik számára a kapcsolat akkor lenne több, ha kicsit kevesebb lenne. Nem érzelmileg – mert egy igazi jó párkapcsolatban szeretetből sohasem lehet túl sok. Hanem jelenlétből, ráakaszkodásból. Én annak a híve vagyok, hogy hagyjuk meg a másik félnek a maga külön kis territóriumait. A hosszú távú boldogság egyik kulcsa szerintem ez: nem bűn, ha a feleknek van külön élete is, vannak olyan barátai, akikkel külön is összejár, olyan hobbija, ami csak az övé. Figyelem! Nem a nyitott házasság mellett kampányolok! Hanem a kölcsönös bizalomra épülő, egymástól nem függő, nem alárendelt, hanem teljes mértékben mellérendelt felek kiegyensúlyozott kapcsolata mellett.
 
Mert ha a másik fél úgy érzi, hogy nem bilincs köti hozzá a párjához, hanem ő maga szabadon választja mindig, minden helyzetben a párját – akkor nem akar majd kiszabadulni sem, mert nincs miből.

11 komment

Címkék: szerelem önismeret ízek imák szerelmek

A farsangi fánk receptje

2010.02.08. 08:04 Kérj tanácsot

 

Zsófi már írt a farsangi népszokásokról, és a fánkot is említette, mint a farsang jellegzetes ételét. Én úgy látom, hogy a fánksütés még a gyakorlott háziasszonyok fejében is valami elrettentően bonyolult műveletként él – pedig nem az!
 
Különösen, ha a háztartásban megtalálható kenyérsütő-gép (ma már Magyarországon is nagyon elterjedt), ami megkönnyíti a dagasztást.
 
Leírom nektek a klasszikus, Horváth Ilona-féle szakácskönyv szalagos fánk-receptjét, és azt is elmondom, hogy lehet tovább könnyíteni a műveleten a gépi dagasztás segítségével.
 
Hozzávalók: fél kg finomliszt,
2 dkg élesztő,
5 dkg porcukor,
5 dkg vaj,
2 tojássárgája,
1 pohárka rum,
késhegynyi só,
kb. fél liter tej,
a sütéshez olaj,
tálaláshoz sárgabarack lekvár.
 
Elkészítése: A lisztet langyosítsuk meg, és egyenletes meleg helyiségben, langyosított gyúródeszkán dolgozzunk… Készítsünk kovászt 3 dl langyos tejjel, az élesztővel, egy kanál porcukorral, 3 kanál liszttel. A többi porcukorral keverjük fel a tojássárgákat, adjuk az érett kovászhoz. Langyosítsuk meg a vajat, és keverjük a masszánkhoz, a liszttel együtt (amit mindig szitáljunk át, nem csak az esetlegesen belekerült szennyeződés miatt, hanem mert a szitálással fellazítjuk a lisztet), és annyi langyos tejjel, amennyiben a sót feloldottuk. Lágy tésztát kapunk. Fakanállal 20 percig verjük, keverjük, dagasztjuk.
 
Ha van kenyérsütőnk, akkor mindezeket a műveleteket megspórolhatjuk! A legegyszerűbb minden összetevőt beletenni a sütőgépbe, és tésztakeverő programra állítva összekevertetni, megdagasztatni a géppel! Tökéletes lesz! Esetleg aggályosabbak a kovászt elkészíthetik külön, és a gépbe a már érett kovászt öntsék a többi összetevőhoz.
 
Amikor már jó a tészta, langyos helyen letakarva másfélszeresére kelesztjük, utána lisztezett deszkára kiborítjuk, kézzel ujjnyi vastagra kinyomkodjuk. Vizespohárral vagy kb. ugyanakkora pogácsaszaggatóval (fánkszúróval…) kiszaggatjuk, és még fél órán át kiszaggatva is kelesztjük, szintén langyos körümények közt. De vigyázzunk, hogy túl ne keljen, mert akkor nem lesz szalagos!
 
Az olaj hőfokát próbasütéssel teszteljük: ha túl forró, akkor hirtelen sül, és a belseje nyers marad, nincs ideje megnőni, és nem lesz szalagos. (A szalag az oldalán körbehúzódó világosabb csík!) A megfelelő hőfok tehát a középforró... Sütéskor a megkelt fánk felső része kerüljön alulra. Egyszerre csak annyit süssünk, hogy maradjon helye növekedni, ne érjen össze soha! A sütés kezdetén fedjük be az edényt, de miután átfordítottuk, fedő nélkül süssük tovább. Szűrőkanállal szedjük ki papírtörlőre, még forrón hintsük meg vaníliás porcukorra, ha úgy szeretjük. Mi anélkül esszük, csak egy jó nagy adag sárgabaracklekvárral!
 
A leírt mennyiség, a szaggató méretétől függően, kb. 25-30 darabhoz elég. A nagyobbik, elég soványka fiam egy hete 12 darabot evett meg belőle, amikor a nagyi fánkkal kedveskedett neki!
 
A siker nálatok is garantált!

9 komment

Címkék: recept gasztronómia népszokás süteményreceptek

A depresszióról

2010.02.06. 16:48 Kérj tanácsot

 

Február első napjait írjuk, s köztudomásúlag a tél a depresszió melegágya. Az igazi, mély depresszió szerintem a januárhoz kötődik – amikor alig jut nekünk az éltető napfényből, amikor ránk törnek az új évvel kapcsolatos szorongások, amikor testünk lelkünk téli álmot szeretne aludni… de nem lehet, hisz cipelnünk kell tovább az életünk terheit. A jövőkutatós cikkben már emlegettük, hogy a depresszió egyre terjedő népbetegség, mert társadalmunkban egyre kevésbé találjuk meg azokat a kapszkodókat, amelyek a régi korok embereit átsegítették a nehézségeken. És mert egyre korábbi életkorunkban, és egyre intenzívebben szembesülünk azzal az érzéssel, hogy tehetetlenek vagyunk a világban minket körülvevő sok rosszal szemben.
 
Aki először átéli ezt az érzést, talán nem is sejti, hogy hány millióan szenvednek ugyanazoktól a rossz gondolatoktól világszerte! Nézzük hát, hogy Liz, a jómódú amerikai írónő hogyan élte meg, amikor rátalált közös barátunk, a Depresszió!
 
„…nyilvánvalóvá vált, hogy komoly gondban vagyok, és hogy a problémáimon nem tudok egykönnyen úrrá lenni. Ahogy a házasságom szétfoszlóban volt, a mély depresszió összes jelét felfedeztem magamon: álmatlanság, étvágytalanság, a szexuális vágy csökkenése, megállíthatatlan sírás, krónikus hát- és gyomorfájás, elidegenedésérzet, kétségbeesés, a munkára való koncentrálóképesség teljes hiánya – soroljam? … Előfordul, hogy az ember néha úgy vesz el a kétségbeesés erdejében, hogy egy darabig észre sem veszi: eltévedt. Ameddig csak lehet, győzködi magát, hogy csak néhány lépésnyire tért le az ösvényről, bármikor visszatalálhat rá. Aztán újra és újra leszáll az éj, és fogalma sincs, hol van, és merre jár. Ekkor már be kell ismernie: olyan messze kóborolt a kijelölt úttól, hogy már azt sem tudja, melyik irányban kel fel a nap.
 
Úgy indultam a depresszió elleni csatába, mintha az életemről lett volna szó – és persze pontosan arról volt szó. Úgy tanulmányoztam a saját depressziós állapotomat, akár egy iskolai tantárgyat. Próbáltam kibogozni az okait. Vajon miben rejlik ennek a kétségbeesésnek a gyökere? Csak pszichológiai okai lennének? Csak átmeneti rossz időszakról lenne szó? (Ha a válási procedúrának vége, a depresszió is elmúlik?) Genetikailag öröklődött vajon? Kulturális okai lennének? (Csak a posztfeminista amerikai kultúrában érvényesülni kívánó karrierista lánynak az egyensúly elérésére tett próbálkozásáról van szó, ebben az egyre inkább stresszes és elidegenedett városi környezetben?) Esetleg a csillagok járásához van köze? (Azért vagyok szomorú, mert érzékeny lelkületű Rák vagyok, akinek a főbb tulajdonságait a labilis Ikrek szabályozzák?) Művészi hajlamaim okozzák? (Hiszen minden kreatív ember depresszióban szenved, nem igaz? Elvégre túlérzékenyek vagyunk és különlegesek…) Esetleg karmikus oka van? Hormonális okok? Étkezési szokások? Filozófiai kérdések? Az évszakok váltakozása? Környezeti tényezők? Valami univerzális, Isten utáni vágyakozás részese vagyok csak? Vagy csak egy gyors numerára van szükségem?
 
Hány és hány alkotóelemből áll össze egy emberi lény! Mennyi különböző szinten mozgunk, milyen rengeteg befolyás ér minket az elménkből, a testünkből, a múltunkból, a családunkból, a városunkból, a lelkünkből és az ebédünkből! Kezdtem úgy érezni, hogy a depresszióm egy örökké változó mintagyűjteménye a fent említett összes tényezőnek és még néhány más dolognak, amiről fogalmam sem volt. Így hát minden szintet figyelembe véve szálltam harcba. Megvettem az összes, zavarba ejtő címmel ellátott önsegélyező kézikönyvet (ezeket mindig gondosan befedtem a Hustler legújabb számával, nehogy bárki is rájöjjön, mit olvasok.) Elkezdtem egy terapeutához járni, hogy professzionális segítséget kapjak. A nő kedves volt és bölcs. Olyan lendülettel imádkoztam, mint egy frissen felszentelt apáca. Nem ettem húst (legalábbis egy ideig), mert valaki azt mondta, hogy „a hússal együtt elfogyasztjuk az állat halálfélelmét is”. Egy különc, elvont masszőr azt javasolta, hogy hordjak narancsszínű bugyikat, hogy ezáltal helyrebillentsem a szexcsakrámat – és én, amilyen hülye vagyok, meg is tettem. Annyi orbáncfűteát ittam, amennyi egy egész orosz Gulágot felvidított volna – de rajtam az sem segített. Edzettem. Lélekemelő és vidám művészeti alkotásokkal vettem körül magam, miközben szorgalmasan elkerültem a szomorú filmeket, könyveket, és dalokat. (Ha bárki ugyanabban a mondatban egyidejűleg használta a „Leonard” és a „Cohen” szavakat, el kellett hagynom a szobát.)
 
Igazán igyekeztem, hogy leküzdjem a vég nélküli sírást. Emlékszem, egyik éjjel, amikor megint csak ott kuporogtam a megszokott díványom megszokott sarkában, a szokásos tragikus gondolatsor által okozott könnyáradatban, megkérdeztem magamtól: „Liz, hát nincs semmi, amit ezen a jeleneten változtatni tudnál?” És csak annyira tellett, hogy felálljak, és még mindig zokogva megpróbáljak a nappali közepén egy lábon egyensúlyozni. Csak hogy bebizonyítsam magamnak: bár a könnyeket vagy a benső, gyászos dialógust nem tudom megállítani, azért valamennyire ura vagyok a helyzetnek – legalább képes vagyok egy lábon egyensúlyozva hisztérikusan zokogni. Hé, már ez is valami!
 
Az utcákon mindig átmentem a napfényes oldalra. Közeli ismerőseimre támaszkodtam: gondosan ápoltam a családi és baráti kapcsolataimat. És a fontoskodó női magazinok hatására, amelyek másról sem papoltak, mint hogy az alacsony önbecsülés csak ront a depresszión, felkerestem egy fodrászt, drága make-upot vásároltam, és beszereztem egy gyönyörű ruhát.
 
A gyógyszeres kezelés volt az utolsó dolog, amit kipróbáltam, miután két évig küzdöttem ezzel a szomorúsággal. Ha bárkit is érdekel a véleményem, szerintem ennek mindig a legutolsó mentsvárnak kéne lennie. Én akkor döntöttem a gyógyszeres út mellett, amikor egy este, a hálószobám padlóján töltött hosszú órák alatt arról próbáltam meggyőzni magam, hogy tán mégsem kéne felvágni az ereimet a konyhakéssel… (…)
 
Amikor felkerestem a pszichiátert, megkérdezte tőlem, miért nem folyamodtam már korábban segítségért – mintha nem azzal próbálkoztam volna már jó ideje, hogy kikecmeregjek a gödörből… Kifejtettem neki a depreszió elleni gyógyszerekkel szemben érzett fenntartásaimat és ellenvetéseimet. (…) Azt felelte: Ha veseproblémája lenne, biztos nem habozna, hanem beszedné a gyógyszert. Hát akkor miért vonakodik ettől? (…)
Gyorsan, szinte pár nap lefolyása alatt már éreztem, ahogy az elmémbe a nappali világosságból egy icipicivel több szűrődik be. És végre aludni is tudtam. Ez igazi áldásnak számított, mert amikor az ember nem tud aludni, akkor képtelen arra, hogy kikászálódjon a gödörből. (…) Bár a gyógyszerek azonnali hatását nem vitathattam, szedésük mindig is kényelmetlen érzéssel töltött el. A fenntartásaim megmaradtak. A pirulák átsegítettek a nehéz szakaszon, ezt nem vitatom, de amilyen gyorsan csak lehetett, abba akartam hagyni a szedésüket. 2003 januárjában kezdtem el szedni őket. Májusra már sikerült jelentősen lecsökkentenem az adagot. Sikerült volna átvészelnem mindezt a gyógyszerek nélkül? Képes lettem volna túlélni önmagamat, ha csak magamra számíthatok? Nem tudom. Ilyen az emberi élet – nincs egy kontroll-csoport, amelynek alapján megállapíthatnánk, miként alakult volna az életünk, ha bármely tényezőjét megváltoztatjuk.
 
Abban mindenestre biztos vagyok, hogy a gyógyszerek enyhítették szenvedéseim katasztrofális jellegét. Ezért hálás vagyok. Lenyűgöz a hatalmuk, de aggódom a túlzott mértékű használatuk miatt. Szerintem ebben az országban sokkal visszafogottabb mértékben kéne használnunk az antidepresszánsokat, és csakis pszichológiai kezelés kiegészítéseként kellene alkalmazni őket. Gyógyulást várni ott, ahol a betegség tünetét gyógyszeres kezeléssel csupán elfedik, a mélyben rejlő ok feltárása nélkül – ez az abszurd gondolkodásmód tipikusan a nyugati világra jellemző.”
 
Eddig az idézet (Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek, Ulpius-ház kiadó, fordította: Balázs Laura).
 
Azt mondhatom, szerencsés alkat vagyok, hogy a fent leírt állapotba soha nem kerültem. De nekem is volt álmatlan időszakom, volt sírós időszakom… Az élet nehézségeit mind másképp dolgozzuk fel – ha egyáltalán fel bírjuk dolgozni. Ismerek olyanokat, akik Lizhez hasonlóan nem tudták leküzdeni a depressziójukat külső segítség nélkül. Azt gondolom, hogy az ő környezetüknek is van ebben felelőssége – hogy mielőbb megpróbálják a depresszióval küzdő társukat rávenni: kérjen szakértő külső segítséget. Bár legtöbbször már az is sokat segít, ha van kivel megosztaniuk a problémájukat.  

 

14 komment

Címkék: depresszió önismeret válsághelyzetek ízek imák szerelmek

Útkeresés

2010.02.05. 18:19 Kérj tanácsot

 

A következő néhány cikkben megint egy könyv kapcsán írok majd nektek, de nem könyvajánlót. A sztori, ami továbbgondolkodásra ihletett, egy amerikai újságíró-írónő önéletrajzi története, velem épp egyidős. 31 éves korában hat év házasság után ül a szép, nagy házában, és rádöbben, hogy ő nem is ilyen életet szeretne. Nem akar gyereket szülni, nem akar felső-középosztálybeli amerikai feleség lenni… És nem akarja leélni az életét azzal a férfival, aki mindent rá épített - mert nem boldog mellette.
 
Ez még önmagában nem is lenne olyan nagy ritkaság – sokan járnak így, és szerencse, hogy még a családalapítás, gyermekszülés előtt rájönnek, hogy nem azon az úton járnak, amelyiken szeretnének. Így legalább nem teszik tönkre az utódaik életét… Csak a párjukét. Mert egy házastársnak elég nehéz azt megemésztenie, hogy látszólag semmi baj, nem történt semmi drámai, csak a nő, akit szeret, valami másra vágyik…
 
(Ez a könyv egyik jelentős dramaturgiai hibája szerintem: az írónő utal rá, hogy van valami konkrét oka is annak, hogy nem akar többé a felesége lenni, de elintézi ezt a nem elhanyagolható kérdést egy pár homályos mondattal: …”túl szomorú és túl személyes ahhoz, hogy itt megosszam a nyilvánossággal. Egy csomó mindenben én is hibáztam, de a problémáink jó része visszavezethető a férjemre…Mégis úgy érzem nincs jogom arra, hogy a férjem problémáit ezeken a lapokon kiteregessem…” – Ennek következtében azonban a könyvet végig azzal az érzéssel olvastam, hogy ez egy jó dolgában magával mit kezdeni nem tudó, a gyerekszüléstől menekülő, túlemancipált, hisztis nő… aki hatalmas ramazurit kavar maga körül, de maga sem tudja, miért. Az ember nem dúlja fel az életét alapos indok nélkül, ha pedig nem tudom az indokát, nem tudom őt szánni és szeretni, míg a történetét olvasom…)
 
Mindenestre fejest ugrik a válásba, amit a sértett férj kellően megnehezít neki, anyagilag „lenullázódik” – na itt válik a magyar olvasó számára igazán irritálóvá  a történet… Ugyanis a válás után elhatározza, hogy nekiáll megkeresni önmagát. Méghozzá nem is másképp, mint úgy, hogy UTAZGATNI KEZD… Elmegy élete három álom-helyére, 4-4 hónapra: Itáliába, Indiába és Indonéziába… (S mindezt anyagilag lenullázva – egyetlen anyagi forrásból: az előlegből, amit a könyvkiadó az út során megírandó könyvre fizet neki! Ejj, micsoda szerencsés sorsú nők vannak a világ jobbik felén!) Célja, hogy az olasz dolce vitában feltöltődjön, az indiai asramba elvonulva jógázzon, meditáljon, és végül egy indonéz füvesember segítsen neki megtalálnia az új életét.
 
Én ezt az egészet rendkívüli tévedésnek tartom. Mindig is azt vallottam, hogy önmaguk elől nem futhatunk el. Ha a körülményeinket meg is változtatjuk, a belső problémáink velünk jönnek. Ezért utazgatás helyett ott és akkor kell megoldanunk az életünket, ahol vagyunk. Persze nem vagyunk egyformák. Van, akinek a környezetváltozás segít. És vannak olyan problémák is, amelyek egy másik kultúrában, másik életmódban könnyebben megoldhatóak. Na meg utazni, egy másik kultúrát megismerni jó… annak, aki teheti. De a lelki zűrön szerintem nem segít.
 
Ha azonban eltekintünk az álomszerű körülményektől, meg a nem túl szimpatikus főszereplőtől, vannak ennek a könyvnek erényei is. Például azok a részek, amelyek Liz lelkiállapotát mutatják be, amelyek nem az anyagi és gyakorlati okokból számunkra elérhetetlen utazás állomásairól szólnak. Hanem a lélek, az önmegvalósítás, az énkeresés állomásairól. Amelyek közül először a depresszióról szóló részt emelem majd ki nektek. Tehát: folyt.köv.

 

32 komment

Címkék: önismeret önmegvalósítás válsághelyzetek ízek imák szerelmek

Kihalt az emberiség legöregebb törzsi közössége

2010.02.05. 15:13 Kérj tanácsot

 

Amikor Európában (vagy pláne Észak-Amerikában) elhangzik, hogy Magyarország ezeréves államisággal büszkélkedő nemzet, mindannyian joggal vagyunk büszkék. A történet viszont, amit most készülök megosztani veletek, kicsit más dimenzióba helyezi a mi kultúránkat – és az egész nyugati civilizációt.

 
Az Andamán-szigeteken, melyek India partjaitól 700 mérföldnyire, keletre helyezkednek el, és Indiához tartoznak, élt egy 85 éves asszony, a neve Boa Sr volt. Bo nyelven beszélt és énekelt – bár nem volt már kihez szólnia az anyanyelvén. Túlélte a 2004-es nagy cunamival járó földrengést is – azt mondta: a legöregebbek mindig is tudták, hogy a Föld egyszercsak kettéválik majd, de nem szabad elfutni, nem szabad elköltözni. A bo törzs utolsó élő tagja volt ő, s most halálával örökre eltűnt a Föld színéről a nyelv is, amelyet őseitől örökölt. A bo-k a nagy andamáni népcsoporthoz tartoztak, mely csoport egykor 5000 fős közösséget alkotott, 10 különálló törzsben, mindannyian külön nyelvvel.
 
A bo törzs 65 000 éve élt a szigeteken – és ezzel a ma ismert legrégebbi emberi közösséget képviselte!
 
A nagy andamáni népek végzetét a legutóbbi 150 év hozta el – a gyarmatosítók megjelenése. Betegségeket hurcoltak be, és egy olyan civilizációs betegséget is, mely pusztítóbbnak bizonyult a kórokozóknál is. Az alkoholt… Mára az összes nagy andamáni népből mindössze 52 fő maradt.
 
De nem ők az egyetlen, kihalóban lévő ősi közösség az Andamán-szigeteken. Az onge törzs ma már csak 100 főt számlál – minek utána nyolcan meghaltak közülük, amikor a tenger által partra sodort üvegekből ittak!
 
A jarawa törzs fennmaradását pedig egy újonnan épült út veszélyezteti, mely mostantól összeköti a szigetek számos tagját, és amelynek köszönhetően telepesek, orvvadászok és alkohol jelent meg az életükben…
 
A legbiztonságosabb helyzetben az a sentineli törzs van, amely Észak-Sentinel szigetén él, és elutasít minden kommunikációs törekvést a külvilág részéről! A cunamit követő napokban bejárta a világot a fotó, amelyen a törzs egyik tagja felhúzott íját a mentőhelikopterre irányítja… Az indiai kormány ezt követően feladott minden igyekezetet arra, hogy kapcsolatba lépjen a törzzsel.
 
Boa Sr sokszor mondogatta az őt meglátogató nyelvészprofesszoroknak: mennyire irigyli a jarawa és a sentineli törzs tagjait, amiért sikerült elkerülniük a külvilág betörését. Azt mondta, mindannyiuknak jobb volt a dzsungelben...

 

25 komment

Címkék: világunk kultúrtörténet andamán szigetek

A csokoládé a boldogság forrása? III.

2010.02.04. 09:14 Kérj tanácsot

- ez már tényleg csak csokifanatikusoknak!

 
Az ipari és a kézműves csokoládékészítés különválása a 19. századtól máig tartó folyamat. A technikai újításoknak köszönhetően mind szélesebb tömegek számára vált elérhetővé az „istenek (immár nem itala, hanem) eledele”. Az ipari csokoládégyártás pionyírjai közt ott találjuk a Van Houten, Menier, Suchard, Lindt és Kobler neveket.
 
A csokoládé ízét meghatározó tényezők között már beszéltünk a kakaóbab minőségéről, a fermentálás folyamatáról, a kakaópor alkalizálásról. Nagyon röviden érinteném a pörkölés folyamatát – amelyet a felhasználás helyén végeznek. 120-140 fokon pörkölik a kakaóbabokat, hogy aromáit a felszínre hozzák. A kakaó nedvességtartalma a pörkölés következtében kb. 3%-ra csökken (azt eddig nem említettük, hogy a fermentálást követően még kb. 60% a víztartalmuk, ezért ilyenkor hatalmas felületeken egy hétre kiterítve megszárítják a babokat, kb. 7%-os nedvességtartalomig). Végleges színét is a pörkölés során nyeri el. Pörkölést követően először darabosra zúzzák, majd egyre finomabbá őrlik. Különválasztják a préselt kakaóport és a kakaóvajat, a kakaóport pedig alkalizálják, hogy semlegesítsék a benne található savakat, és jól poríthatóvá, oldhatóvá tegyék. Ha pedig nem préselik ketté a kakaóvajat és a kakaóport, akkor az eredmény a kakaómassza, ami stablizálva a csokoládékészítés alapanyaga. A csokoládékészítők saját receptúrájuknak megfelelően keverik a cukrot, a kakaómasszát, a kakaóvajat, vaníliát, tejcsokoládé esetében a tejet… Minőségi fehér csokoládé esetében csak kakaóvaj, cukor, vanília és tej kerül bele. Rodolphe Lindt 1879-ben találta fel a konsírozásnak (vagy esetleg koncsolásnak) nevezett eljárást, amelynek köszönhetően a csokoládé struktúrája úgy változik meg, hogy könnyedebb és krémesebb lesz, jobban kioldja fogyasztáskor az aromáit és édességét. A végtermék fényesebb és roppanósabb lesz. Az eljárás (magyarul gyúrókeverés) lényege, hogy 40-50 Celsius fokon meghatározott ideig folyamatosan kevergetik a csokoládémasszát (Lindt kagyló alakú tartályokban gránihengerekkel dolgozott). Ezután következik a temperálás: 40-45 Celsius fokról lehűtjük a csokoládét 28-30 Celsius fokosra, folyamatos keverés, kenegetés közben. Majd újra melegítjük, és újra lehűtjük. Ettől a kakaóvaj kristályszerkezete úgy alakul át, hogy a csokoládé olvadáspontja 30 fok körül stabilizálódik – épp megfelelően ahhoz, hogy a testünk hőjétől felolvadva kiadja aromáit.
 
A „Bűvös szakács” blog ezt írja a csokoládékóstolás művészetéről: „Kóstoláskor legyen szobahőmérsékletű, rágjuk minél több apró darabra (ezzel növeljük az ízlelhető felületet). Hagyjuk lassan olvadni a szájban, s figyeljük, milyen érzeteket kelt, mivel, milyen sorrendben. Ettől kezdve az ízeket, szaglással összefüggő aromákat és a nyelvünkkel érezhető „tapintási” jegyeket keveredve érezzük, fokozatosan bomlanak ki. Különösen figyeljünk a hátsó szájpadláson megjelenő aromákra (retronazális szaglás). Az elsődleges aroma maga a kakaó aromája. Másodlagosan jelennek meg az egyes genetikai változatok sajátos jegyei. Ez lehet virágos, gyógynövényes, erdei (föld, klorofil, gomba), fűszernövényes (bors, fahéj, édesgyökér, vanília). Feltűnhet a fa, dohány, gyümölcs, ezen belül a friss és szárított, az érett és az éretlen, a zöld és a vörös gyümölcs (alma, kivi, banán, szőlő, narancs, citrom, mandarin, grapefruit, mazsola, füge, datolya stb.), s még a lekvár is. Külön kell figyelni a diós aromákra (mandula, mogyoró, dió, pisztácia, kesu), a mézes-karamellás, a pirított kenyeres és a vajas-tejszínes jegyekre. Külön osztályozandó az intenzitás, az aromagazdagság, a finomság (aromaminőség), az utóíz (lehet igen hosszú is) és az aromaegyensúly.”
 
Váááóóó! – mondaná erre egy művelt amerikai…
  
Európa egymaga a világ csokoládétermelésének 60%-át eszi meg a mai napig – kétszer annyi csokoládé fogy itt, mint Észak-Amerikában, a derék svájciak pl. évente 10 kg csokit esznek meg, és ezzel élen járnak!
 
A fejlődés kontinensünkön országonként más irányokat vett.
 
A belgák a pralinéikról váltak ismertté. Korábban, ha készítettek is töltött csokoládékat, meglehetősen kemény, szilárd tölteléket kellett készíteni hozzá, amit kézzel formáztak, és bevontak csokoládéval. Jean Neuhaus azonban szilárd, megtölthető kis tokocskát készített, amibe már akár teljesen folyékony krémet, tejszínes nugátot, karamellt is lehetett tölteni. (A Neuhaus név más okból is érdekes: a pralinés Neuhaus apja, Charles Neuhaus alapította meg a Cote d’Or márkát, mely minőségi étcsokoládéiról ismert (amelyet azonban a szupermarketekben is megtalálunk, nem tartozik az ínyenc csokoládéboltok kínálatába). Világszerte ismert belga márka még a Godiva,  mely a mai napig kézműves módszerekkel őrli a kakóbabot, noha igen jelentős mennyiségű csokoládét állít elő. Említésre méltó még a  Leonidas, a Delhaize, a Jaques, a Galler.
 
A holland gyártók a kakaóporukról maradtak híresek, a 19. században alapított Van Houten, Bensdorp, De Zaan és Gerkens márkák a mai napig a keserű, jó minőségű kakaóport jelentik Európában és világszerte. A Droste cég pedig a pasztilla formába öntött finom csokoládéiról ismert.
 
Az osztrák és német csokoládék közül érdemes megemlíteni a Rebert, amely a közismert Mozart-kuglert is gyártja, de még inkább a Rausch-t, mely igazán minőségi kakaóbabot használ, válogatott termőterületekről hozza, és egy-egy csokoládémárkájához egyetlen termőterület kakaóját használja.
 
Az osztrák Zotter csokoládéknak egy kicsit több teret is szentelnék. Nagyon fiatal cégről van szó, a rengeteg, többszáz éves csokoládémárka között mégis ott a helye. Kizárólag organikus termesztésű, nagyon jó minőségű kakaóból készítik termékeiket. A csomagolás modern, művészi színvonalú design-ja nagyon egyedi. Minden egyes tábla csokoládéjuk saját arculattal rendelkezik. És ami a legfontosabb jellemzőjük: a kísérletezés. Olyan, soha nem kóstolt ízeket és ízpárosításokat öntenek táblába, amely első ránézésre sokszor meghökkentőnek tűnhet. Nem csodálkozom, ha megborzongtok a vaddisznőtöpörtyűs vagy az erdei gombás csokoládé gondolatától… Van a választékukban olyan, amit én sem kóstolnék meg – pl. a kancatejes-zabkrémest… Van azonban olyan is, amit meg mertem kóstolni, és csodálatos új ízekkel gazdagodtam: a rózsaszirom-bazsalikom ízesítésű csokijukat mindenkinek ajánlom.
 
Egy német márka, a Hachez szintén kínál meghökkentő (mégis finom) ízeket. Csokoládéi válogatott alapanyagokból készülnek: ecuadori Arriba kakaóból, a venezuelai Maracaibo öbölből érkező kakakóból, a legújabb termékcsaládjuk pedig amazóniai vadkakaóból. Táblás csokoládék éppúgy megtalálhatóak kínálatukban, mint üreges csokifigurák, pralinék és ivócsokoládék. A különlegességeik közül én az Arriba kakaóból készült sós-koktélparadicsomosat kóstoltam, és ne fintorogjatok! Nagyon finom volt. Létezik még mangós-csilis párosítás, és eper-zöldbors ízesítésű is.
 
Az angol csokoládék közül a Cadbury márkát biztos mindenki ismeri. A világ legnagyobb ipari csokoládégyártói közt tartjuk számon. Mégsem számít az igazán minőségi csokoládékészítők közé, hisz magas cukortartalmú termékei a tömegigények kielégítésére szolgálnak. Ismert még az After Eight, mentolos krémmel tölött csokoládélapocska, a Rowntree gyártotta, melyet mára bekebelezett egy multinacionális élelmiszergyártó konszern. A minőségi angol csokoládé fellegvára a Prestat, és a Charbonnet et Walker (rózsa, ibolya, muskátli illatú csokoládéiról híres). Itt kell megemlítenünk a Green and Black’s márkát, amely csodálatos ízű, rendkívüli minőségű organikus csokoládé – ámde szegény „több sebből vérzik”, merthogy eddig sem saját maga állította elő a csokoládéját, hanem egy olaszországi gyárban készültek a Green and Black’s táblák (erről később még írok). Másrészt bekebelezte őket a Cadbury’s óriáscég, és – bár egyelőre megőrizhette önállóságát a cégvezetés – de a multiknál az ember ugye sohasem tudhatja… Bonyolítja a helyzetet, hogy a Cadbury’st is felvásárolta egy nála még nagyobb csoport…épp idén januárban.
 
Olaszország a híres gianduia (vagy gyakran j-vel írva: gianduja) csokoládé hazája. Ez a lekerekített élű háromszög formájú édesség a csokoládé és a mogyoró csodás párosítása. A piemonti mogyoró elismerten a világ legfinomabb mogyorója (Tonda Gentile delle Langhe a fajta pontos megnevezése): aromatikus olajokban igen gazdag, és kitűnően kiegészíti a kakaó ízét. A gianduia lágy és krémes. Legismertebb (és eredeti) gyártója a Caffarel, ez az 1826-ban alapított csokoládkészítő (ma már nagyvállalat). De szinte minden olasz csokoládékészítő kínálja ennek valamely változatát. Én nagyon szeretem a Pernigotti Orogianduia csokiját, amely mandulával rétegezi – hasonlóan a Majani nevű bolognai cukrászda által készített híres Fiat kockához, mely világos és sötét mogyorós giandujakrémet rétegez csíkosan egymásra. A Majani Olaszország legöregebb cukrászdája, 1796 óta üzemel a mai napig! Ismert név még a Peyrano, egy torinói kézműves csokoládékészítő, mely rendkívül magas minőségű termékeket állít elő. Jelentős olasz csokoládégyár a Perugina, melyet bekebelezett a Nestlé – legismertebb terméke a Bacio, vagyis a „csók”, amelynek a közepén egész mogyoró csücsül, és minden csomagolásban elrejtenek egy rövidke kis irodalmi idézetet a szerelemről! Ezen kívül megemlítendő még a jól ismert Ferrero név. Ez egy nagyon nagy és szerteágazó család, az egyik ága fagylaltalapanyag-gyártással foglalkozik, és ebben a legjobb: Christiano Ferrero, akit személyesen ismerek, az az olasz, aki a legjobban ért a fagylalthoz! Nála azonban jóval ismertebb a Pietro Ferrero-féle ág, a híres Ferrero Rocher csokoládék, a kinder csokik, és a Nutella gyártója (ma már Pietro fia, Michele vezeti a céget). A kézműves csokoládékészítéshez nekik már semmi közük nincs, igazi nagy konszernné nőtték ki magukat.
 
Ki ne hagyjuk az olasz ICAM csokoládégyárat, amelyről a legszemélyesebb ismerteim vannak, hisz náluk tanultam csokoládékészítést. Végigjárhattam a gyárat, megnézegethettem, megszaglászhattam a kakaóbabot, megkóstolhattam a legfinomabb organikus Green and Black’s csokoládét frissen, a gépből éppen kikerülve (melyet az angol márka náluk gyártat…).  Az ICAM családi vállalkozás maradt, és nem hagyta, hogy felvásárolja őket valamely multicég. A trüffelkészítésről szóló cikkben már írtam róluk. Most csak annyit: a kedvencem az akkor kóstolt csokik közül (a Green and Black’s-en kívül) a Vanini csokoládé volt, amit elsősorban kézműves csokoládékészítőknek ajánlottak alapanyagként, de az azóta eltelt évek során önálló márkaként, táblás csokoládé formájában is árulni kezdték. Nem is kis sikerrel: 2008-ban Brüsszelben a „Eurochocolate Awards” a Vanininek ítélte a „Superior Taste Award”-ot, vagyis a legjobb ízű csokoládénak járó díjat. A perui criollo magokból készülő étcsokoládéjuk pedig a „Best New Product”, azaz a legjobb új termék díját kapta. Hozzájuk kötődő, emlékezetes élmény még számomra az a felfedezés, hogy a fehér csokoládé nem azonos a boltokban kapható, tejpor ízű, émelyítően cukros valamivel… A valódi fehércsokoládé a kakaóvaj aromákban gazdag ízét adja! Ha nem is győzte le nálam a sötét csokoládékat, de legalábbis felsorakozott melléjük, méltó vetélytársukká vált.
 
Az utóbbi években töretlenül fejlődik egy másik olasz cég is, amely a legmagasabb minőségi kategóriát célozta meg, sikerrel! A Cuorenero igazán különleges csokoládékat gyárt, és garantálja, hogy a csoki íze-aromája az elfogyasztást követően 30 percig érezhető maradjon a szánkban! Én két nagyon izgalmas csokijukat kóstoltam, a füstölt fügéset criollo étcsokoládéban, és a másik még ennél is különlegesebb volt: úgynevezett „Barrique” csokoládé. A csokiból egy kis vályú alakzat van kiképezve, a mélyedésbe pedig különféle aromás anyagokat tesznek – madagaszkári fahéjrudat, Bourbon valíliarudat, vagy a legizgalmasabbat, én ezt választottam – pácolt Kentucky dohánylevelet! A csokoládé átveszi a benne fekvő anyag aromáját – mennyei! Szivarkedvelőknek külön ajánlott!
 
A szintén olasz (toszkán) Amedei céget már említettem a Chuao kakaóültetvényről írva. Ők szintén a legmagasabb minőségű csokoládé előállítására álltak rá, saját ültetvénnyel, csodás ízű csokoládékkal.
 
Jól ismert csokoládénagyhatalom Svájc – elég, ha a négy legismertebb nevet felsoroljuk: Nestlé, Suchard, Tobler, Lindt. Itt született meg a finom tejszínízű tejcsokoládé! Ez nagyobb lépés volt, mint ma hihetnénk: a tej ugyanis nagy nedvességtartalma miatt „természetes ellensége” a csokoládénak. Henri Nestlé azonban feltalálta a tejport. Hamarosan elhárultak az akadályok a tejcsokoládé készítése elől. A Nestlé márkanév mára már nem a tejport, mégcsak nem is a tejcsokoládét jelöli – a világ legnagyobb élelmiszeripari óriáskonszernjévé vált, s a leveskockától a kutyaeledelig minden megtalálható a termékskáláján (némi csokoládé is…).
 
A másik olyan márka, mely hasonló útra lépett, a Suchard. Philippe Suchard 1825-ben nyitotta meg cukrászdáját, és az 1851-es londoni, majd az 1855-ös párizsi világkiállításon a Suchard csokoládék már a legkeresettebb termékek közé tartoztak, aranyérmet nyertek! 1901-ben a Suchard megalkotta a híres Milka csokoládét, mely a mai napig az iparilag előállított csokoládék közt a jó minőségű tejcsoki megtestesítője. Csakhogy ma már a Nestlé utáni második legnagyobb multinacionális élelmiszergyártó csoport, a Kraft Foods birtokolja a teljes Suchard márkát. Személyes kötődésem a céghez, hogy amikor még reklámügynökségem volt, évekig az egyik legnagyobb ügyfelem volt az akkor Kraft-Jacobs Suchard névre hallgató vállalat. A Milka mellett a legnagyobb itteni márkájuk a Sport szelet volt… merthogy a mi régi jó Sport szeletünket is felvásárolták.
 
Jean Tobler 1908-ban alkotta meg a Toblerone szeletet, amely egyedülálló, háromszögletű „létrafokokból” álló rúd (valójában a Mont Cervin csúcsát formázza). A finom tejcsokoládéba mézes manduladarabkákat (olasz eredetű torronét) kevernek. 1970-ben a Suchard felvásárolta e terméket is, de mint az imént írtam, ő maga sem jutott jobb sorsra. Így végső soron ma már a Toblerone is a Kraft tulajdona.
 
A svájci márkák közül utoljára hagytam a Lindt & Sprünglit. Lindt úr a konsírozás feltalálásával írta be magát a csokoládétörténelembe, krémes csokoládéját és az aranytojást tojó tyúkot 20 év után adta el David Sprünglinek. A vállalat Svájc legnagyobb független csokoládékészítője maradt a mai napig! Én a nagyüzemi körülmények közt gyártott tejcsokoládék közül a Lind tejcsokoládét szeretem a legjobban.
 
Most pedig lépjünk át a határon – irány Franciaország! A francia gasztronómia fejlettsége a csokoládék terén is megmutatkozik. Chocolatiére-jeik, kézműves csokoládékészítőik a világ élvonalát jelentik. A második világháborúig Franciaországban több száz független, kis csokoládéműhely működött – a nagy gyárosokkal (Pulain-nel, Menier-vel vagy Barry-val) párhuzamosan. Mára alig több, mint egy tucat maradt fenn belőlük – ők azonban dacolnak az idővel és az iparosodott csokoládégyárak elsöprő erejével! Jó példa erre az 1800-ban alapított Debauve & Gallais (melynek 1819-ben készült üzletberendezése már önmagában is nagy élmény!), és Párizs szívében, a Saint-Germain negyedben található. Vagy a Weiss, amely Saint-Étienne-ben 1882-ben indult, és ma is jegyzik. A Marquize de Sévigné műhelyt 1892-ben alapították, de a 2005-ös párizsi Csokoládészalonon is díjat nyert! Töltött csokoládéi arról híresek, hogy tömegük nagy részét a minőségi ét- vagy tejcsokoládé adja, és csak egy-egy pöttyni töltet kerül az egyes kockák közepére – az viszont minden esetben valódi ínyencség. A csokoládécsúcsokon foglal helyet az 1780-ban alapított Olivier is, Franciaország első csokoládégyára. Toulouse-ból indult hódító útjára, s ezt a városka oly nagyra értékeli, hogy Toulouse egyik főterét az alapítóról, Francois Olivier-ről nevezték el!
 
De korunk trónkövetelői sem maradnak el a régi nagy francia nevek mögött: Lyon központjában van Maurice Bernachon műhelye (titkos, legalább tucatnyi csokoládérecepttel!). Párizsi üzletével indította sikeres karrierjét a La Maison du Chocolat alapítója, Robert Linxe – ma már 30 kirendeltsége működik világszerte, Tokiótól New-Yorkig (de a 30-ból 8 ma is Párizsban!). Rengeteg nevet tudnék felsorolni még, de inkább szelektálok. Ajánlom megkóstolásra a Bovetti termékeit, a marokkói fűszeres étcsokoládéjuk, vagy az ibolya ízesítésű fehércsokoládéjuk nagyon izgalmas! Michel Cluizel csokoládéit gyakran ott találjuk a legmagasabb rangú csokoládé-díjazottak listáján. A madagaszkári Mangaro ültetvényről származó kakaóból készült étcsokoládéja nagydíjas.
 
Kihagyhatatlan márkanév a Pralus – 2009-ben a híres Gault-Millaut gasztronómiai kalauz szerint Párizs legjobb csokoládékészítő mestere.
 
És végül beszéljünk a Valrhonáról – az abszolút csokoládénagyhatalomról, mely mind a nagyközönség számára gyárt csúcsminőségű, rendkívüli igényességgel előállított csokoládét, mind a kézműves csokoládéműhelyek és az ínyenc gasztronómia desszertkészítői számára ad el alapanyagot, és élen jár a csokoládékészítők továbbképzésésben is. A Valrhona márkanév 1947 óta él.
 
A legvégére hagytam a magyar csokoládékat – de ez a fejezet erősen hiányos marad. A hagyományos magyar márkákat mind jól ismerjük, mindenkinek megvannak a gyerekkori kedvencei – ezeket nem sorolom. Tény, hogy a csokoládéiparunkat éppúgy felvásárolták a multinacionális cégek, mint annyi minden mást a tradicionális magyar ipar ágazatai közül.
 
Ehelyett inkább két kézműves műhelyre térek ki – az egyik a Rózsavölgyi, akikről már sok szó esett, de sosem lehet eleget beszélni arról, hogy mekkora érték az elhivatottság, a kézműves hagyományokhoz való kérlelhetetlen ragaszkodás! Bonbonjaik mellett engem lenyűgözött a „Rozsdás kacatok” nevű termékük, mely a megtévesztésig hasonlít egy doboznyi berozsdásodott szerszámra (csavarkulcsokra, csípőfogóra, stb.) – csakhogy ezek a tárgyak egytől egyig csokoládéből készülnek, és nyilván kakaópor adja rajtuk a rozsdát! Szellemes és egyedi ötlet.
 
A másik, akit megemlítek, a Bonbon csokoládémanufaktúra. A Százéves gyulai cukrászda berkein belül kezdték meg „Cadeau” márkanév alatt a bonbongyártást (én személy szerint jobban örülnék, ha magyar márkanevet viselnének a színvonalas termékek), de tudtommal a Rózsavölgyitől eltérően ők nem saját csokoládéval dolgoznak, hanem belga alapanyagból állítják elő a bonbonokat. Igyekeznek azonban a hagyományos olasz, belga, francia remekek mellett békebeli magyar receptúrákat is felelveníteni. Céljuk, hogy franchise-rendszerben elterjesszék a csokoládézók üzlethálózatát. Én jónéhány bonbonjukat megkóstoltam, a legtöbbet nagyon finomnak találtam. Emlékezetes a csipkebogyóízzel ízesített fehércsokikrémmel töltött fehércsokoládé-bonbon, a Tokaji aszúval töltött csokoládécsúcs, az étcsokoládé bonbon dohányos-konyakos ízesítéssel. Nagyon szép a csokoládés dísztortájuk is, de azt sajnos még nem kóstoltam.
 
Ennyit az európai csokoládékról, és talán megbocsátjátok, ha itt be is rekesztem a témát – amely kimeríthetetlen. Így is lesz, aki szerint túl sok márkanevet soroltam fel, mások szerint kihagytam sok fontosat – és mindkét véleménynek teljesen igaza lesz!
 
Az is igaz, hogy a téma meglehetősen elitista – és én sem állítom, hogy ezeken a drága csokoládékon kellene élnünk nap mint nap. (Irányárak: kb. 800 Ft-tól 2-3000 Ft-ig terjed ma Magyarországon a fent felsorolt ínyenc csokoládék ára táblánként, a nagy többségük 1000 Ft körül jár…) De akinek módja van rá, egyet-egyet engedélyezzen magának. Azokkal a véleményekkel értek egyet, akik szerint a gasztronómia (és annak ez a speciális ága is) a művészetek közé tartozik. Kevesen töltik a mindennapjaikat Mozartot vagy Wagnert hallgatva, és kevesen nézegetnek képzőművészeti remekműveket is nap mint nap. De egyszer-egyszer jólesik a szépérzékünknek, a lelkünknek – csakúgy, mint egy ínyenc étel vagy finom ital elfogyasztása.
 
Én mindenesetre nagyon élveztem a cikk megírását.
 
Szeretettel:
Nóra

 

17 komment

Címkék: csokoládé gasztronómia kultúrtörténet temperálás kézműves csokoládékészítés arriba kakaó konsírozás

Februári népszokások

2010.02.02. 11:47 Kérj tanácsot

Február elején kezdetét veszi a tavaszra várakozás időszaka, mégha esetleg nagy a tél, mint idén, akkor is jó ránézni a naptárra és arra gondolni, hogy maximum 4-6 hét, és egészen világosak lesznek a reggelek és a délutánok, melegebb lesz az idő és éledni kezd majd a természet! De ez előtt még ott van a vidám "télbúcsúztató" Február, tele eseményekkel!

Február 2-án van a Gyertyaszentelő Boldogasszony napja, ilyenkor a katolikus templomok körül általában körmenetet tartanak és gyertyát szentelnek! A pap által megszentelt gyertya megvédi a gonosz szellemektől a csecsemőket, a betegeket, a halottakat és Krisztust jelképezi, így tartják a hívők. A gyertyaszentelő ünnepéhez hagyományosan különféle tavaszjóslatok is kapcsolódnak. Az európai hagyomány szerint ha a barnamedve - egyes helyeken a borz - gyertyaszentelő napján, február 2-án kijön a "házából" és meglátja az árnyékát, akkor visszabújik és alszik tovább, mert hosszú lesz a tél. Ha viszont borús idő van, akkor kint marad, mert rövidesen jön a tavasz.

Észak-Olaszországban a népi szólásokban e napon a medve mellett a farkas is időjós-szerepet kap. Észak-Amerikában pedig az újkori bevándorlók az ott élő erdei mormotát tették a február 2-i népi hiedelem tárgyává, olyannyira hogy ez a nap „az erdei mormota napjaként” (Groundhog Day) is ismert. (Az Idétlen időkig című film, eredetileg angolul Groundhog Day, egy 1993-as amerikai fantasztikus-romantikus film Bill Murray és Andie MacDowell főszereplésével és február 2-án játszódik.)

Február 3-án, Szent Balázs napján volt szokás a balázsolás (Babits Mihály: Balázsolás http://www.szepi.hu/irodalom/vers/tvers/tv_004.html), amikor a torokfájósokat parázsra vetett alma héjával megfüstölték, hogy ezzel a fájdalmat, betegséget okozó gonoszt elűzzék. Balázs napja az iskolások ünnepe is volt, amikor a diákok házról-házra járva jelmezesen vonultak fel, adományokat gyűjtöttek az iskolának és új diákokat toboroztak. Ez az úgynevezett „balázsjárás”, ami a magyarságon kívül a szlovákok és csehek körében is ismert volt.

Luxemburgban „Liichtmessdag” néven ünneplik Február 2-t és a „balázsjáráshoz” nagyon hasonló népszokás társul ehhez a naphoz. A luxemburgi gyerekek lámpácskával és kosárral vagy kistáskával járnak házról-házra, viszik a fényt és énekelnek....majd ezért a házigazdától édességet, csokoládét, cukorkát kapnak jutalmul!

Franciaországban és a frankofón országokban „Chandeleur” vagy „Fete des Chandelles” a neve Február 2-nak, azaz a Gyertyaszentelőnek. Ezen a napon hagyományosan palacsintát (crepe) esznek üresen, vagy kristálycukorral, lekvárral, vagy anélkül, krémmel, csokoládéöntettel, ki hogyan szereti. Számtalan változata, íze és formája, leginkább hatalmas hagyománya van a francia palacsintának ezekben az országokban! A népszokás szerint ugyanis ezen a napon mindenki palacsintát süt és a félig megsült palacsintát feldobva, ha az lapjára esik, szerencsés lesz az év, ha nem esik vissza szépen, akkor sok lesz a gond.

Február 14-e Szent Bálint (http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_B%C3%A1lint) napja (Valentin-nap), a szerelmesek védőszentjének ünnepe. Magyar hagyományok szerint, haBálint napján hideg, száraz az idő, akkor jó lesz a termés.Az angolszász országokban alakult ki az a hagyomány, hogy ezen a napon a szerelmesek, a jó barátok és mindazok, akik szeretik egymást kisebb ajándékokkal lepik meg egymást. Ez a szokás 1990 után egyre nagyobb teret kapott nálunk is, ma már teljesen természetesen ünneplik az emberek, különösen a fiatalok, bár nagy vitákat is okoz, hogy kell-e ez nekünk, nem volt magyar népszokás, csupán „amerikanizálódás” és nagy kereskedelmi fogás, hogy karácsony után nemsokkal, ismét tömegesen vásároljunk ajándékokat! Hogy ezekből az állításokból mi igaz, és mi nem, melyik álláspontot érezzük magunkénak, azt döntse el mindenki hangulata és kedve szerint Bálint-napon!

Általában februárra esik a karnevál, vagyis a farsangi időszak is. A leghíresebb a

riói karnevál (vidám képek: http://images.google.hu/images?hl=hu&rlz=1T4SKPB_en___LU312&q=ri%C3%B3i+karnev%C3%A1l+k%C3%A9pek&um=1&ie=UTF-8&ei=6ChoS6zBH4K_4gbAjqjXCA&sa=X&oi=image_result_group&ct=title&resnum=4&ved=0CBwQsAQwAw)

és a velencei karnevál (http://hu.wikipedia.org/wiki/Velencei_karnev%C3%A1l)

Magyarországon pedig a busójárás. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Bus%C3%B3j%C3%A1r%C3%A1s)

(Egyes években ezek az ünnepségek március elejére esnek.)

A farsang január 6.-tól (vízkereszt napjától) a húsvét előtti negyedik napig, húshagyókeddig tart. Farsang idején elterjedt szórakozási forma volt a farsangi bál, már a 15-16. századtól. Különösen nagy mulatságokat rendeztek például Mátyás király udvarában.

A wikipédia ezt írja: „A farsang gondolatköre elsősorban a házasság témája körül forgott. A legények a muzsikosokkal végigjárták a falu utcáit, a lányos házak előtt táncoltak, és megtáncoltatták a házbéli lányt is. A farsangi alakoskodók általában kis párbeszédes jeleneteket is előadtak, ilyenkor került színre a tréfás lakodalom is. A farsangi lakodalmas játékok közül leglátványosabb a nyugat-dunántúli rönkhúzással összekötött mókaházasság volt, amikor a leányokból, legényekből álló párok egy kidöntött fát húztak végig az úton. A köszöntők és felvonulások evés-ivással, valamint a táncházban vagy fonóházban tartott közös táncmulatsággal, bállal zárultak. A farsangi bálok fontos szerepet játszottak a párválasztásban. A mulatság gyakran elkülönült korcsoportonként. Gyakori volt a lányok, asszonyok külön farsangolása is (asszonyfarsang). A farsangi napokban tartották a disznótort is. Erre rokonokat, szomszédokat hívtak össze, és reggelig mulattak. A farsang jellegzetes süteménye volt a fánk és a rétes. A sok étel fogyasztásától az év bőségét remélték. A magyar népi mondóka a február hónapot a következőképpen jellemzi:

Gyertyaszentelő melege

Sok hó s jégnek előjele,

Gyertyaszentelő hidege

Kora tavasznak előhírnöke.

Jeget olvaszt Mátyás, hogyha talál,

S ha nem talál, akkor bizony csinál.

Ha derűs a Román napja,

Ég áldását bőven adja."

Február 19-e Zsuzsanna napja. Az Ószövetségből ismert Zsuzsannát (http://hu.wikipedia.org/wiki/Zsuzsanna_(Biblia) hamis vád alapján házasságtöréssel vádolták. Ehhez kapcsolódik a "Zsuzsanna-játék", amely többszereplős népi játék, és amelyben Zsuzsanna történetét játszák el. A népi hiedelem szerint ha ezen a napon megszólal a pacsirta, akkor közel a tavasz.

Február 24-e Mátyás napja. Mátyás napján nagyon hideg van. Erre utal a következő népi szólás: "Ha Mátyás jeget talál, akkor töri, ha nem talál, akkor csinál." (Amint azt a fent idézett népi mondókában is olvashattuk.)

Kívánok sok szeretettel kellemes Februárt, Farsangot, szerelmes Bálint-napot és sok boldog névnapot minden februári névnaposnak, na meg sok boldog születésnapot a Vízöntőknek és a Halak elejének! Remélem senkit nem felejtettem ki a sorból!

 

Zsófi

 

 

 

 

10 komment

Címkék: szentek népszokás liichtmessdag

Mi az az avatar?

2010.02.01. 17:23 Kérj tanácsot

 

„Mester MM”-t annyira érdekli, nézzük hát meg, mit jelent az „avatar” szó. Eredetileg: „aki alászáll”. A virtuális valóságok létrejöttének korszakában arra jelenségre használjuk ezt a szót, amikor létrehozunk saját magunk megjelenítésére egy virtuális képmást. Például fórumozás, blogírás során közzéteszünk magunkról egy kis képecskét, amivel saját magunkat jelenítjük meg. A virtuális világ nyújtotta szabadságnak köszönhetően ez a kép akár teljesen más is lehet, mint a valódi képmásunk a valódi világban.
 
Ahogy wampeer is írta: a mi weboldalunkon úgy használhatsz avatart saját magad megjelenítésére, ha az inda.hu-n a saját profilodnál vagy kiválasztasz egy képet az ő készletükből (ha jól emlékszem, ezt is lehet), vagy feltöltesz egy saját képet, és ez már tényleg lehet egy nyúlánk, kék lény is, vagy piros alma, vagy bármi!
 
A sci-fi világában az avatar egy olyan virtuális lény, amelybe áthelyezhetjük a tudatunkat egy időre (ha jól tudom). Az utóbbi hónapokban a legtöbbször James Cameron filmje kapcsán használtuk ezt a szót, amit viszont még mindig nem láttam, sajnos… Tehát nem tudom, hogy abban milyen jelentéssel használatos az avatar kifejezés.
 
De azt tudom, hogy a mesterséges intelligencia valódi kutatói már jóideje képesek avatarok létrehozására. Az avatarok olyan virtuális „emberkék”, akik – bár elég primitív és korlátozott módon – de már képesek arra, hogy beszélgetést folytassanak velünk, emberi lényekkel! Ha ez nektek úgy hangzik, mint egy tudományos-fantasztikus kitalálmány, akkor kattintsatok ide:
http://www.jabberwacky.com/george - és beszélgessetek el George-dzsal, az avatarral! Kicsit buta, de elég érdekes. A társalgáshoz angoltudás szükséges!
 
Nála már sokkal jobb Joannal beszélgetni – ezt itt próbálhatod meg:
 
Ők mindketten Rollo Carpenter angol szoftverfejlesztő művei. Először a Jabberwacky nevű „beszélgetőrobotot” hozta létre, ennek megjelenítője George, majd később Joan.
 
Ám náluk is messzebb jutott A.L.I.C.E. (Artificial Linguistic Internet Computer Entity). Itt beszélgethetsz vele:
 
És ezen az oldalon más izgalmas lehetőségek is várnak, pl. cseveghetsz Kirk kapitánnyal, a Star Trek-beli Enterprise űrhajó parancsnokával…
 
És ha túl vagy az első álmélkodáson, akkor elárulom, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése már jóval túljutott ezeken a csevegő avatarokon. Már léteznek olyan ember formájú robotok is, amelyek nem csak válaszolnak a nekik feltett kérdésekre, hanem a velük beszélgető ember arckifejezését is elemzik, reagálnak rá, és ők magul is rendelkeznek önálló mimikával! Az ő szülőatyjuk David Hanson, a robotika zsenije és úttörője. A Hanson Robotics oldalán már szinte életre kelnek (na jó, még kis túlzással…) a Szárnyas fejvadász című filmben látott, az emberekre megtévesztésig hasonlító lények – az androidok! És egyáltalán nem véletlen, hogy a Hanson Robotics egyik „csúcsterméke” Philip K. Dick robot-másolata – P.K.D. a sci-fi irodalom zsenije, aki (tudtommal) először foglalkozott írásaiban a mesterséges intelligenciával kapcsolatos szociológiai, etikai kérdésekkel. És ő az írója a Szárnyas fejvadász című film alapjául szolgáló novellának is…
A Hanson Robotics oldalán csodáljátok meg működés közben az ember-szerű robotokat:
 
Akaratlanul is visszajutottunk az avatarokkal kapcsolatos kérdéstől a jövőkutatás témájához. Mert ezeket a beszélő, fintorgó, intelligensen csevegő lényeket látva jobb, ha feltesszük magunknak a kérdéseket: Mit jelent élőnek lenni? Mi tesz valakit emberivé? Kinek a szempontjából tekintünk valamit „élőnek”?
 
 
Nóra

28 komment

Hogyan szólhat hozzá az, aki eddig még nem csinált ilyet?

2010.02.01. 11:51 Kérj tanácsot

 

Egyszer, a blog indulásakor már írtam egy útmutatót erről, de most megint azt mondta egy ismerősöm, hogy szeretne hozzászólni némelyik cikkhez, de nem tudja, hogyan kell (remélem, nem csak alibiből mondta J).
 
Ezért újra leírom, csak az olvassa, akit érint.
 
Az oldalunkon megjelenő minden cikk végén megjelenik egy felhívó mondat: „Szólj hozzá!”. Ha erre rákattintasz, egy újabb mondat jön fel: „Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj.” Ha te még soha nem szóltál hozzá, akkor nyilván még nem regisztráltad magad az indapass-rendszer segítségével. Ezért ezt most megteheted. Kattints a „regisztrálj” szócskára, erre felnyílik egy új ablak. Ki kell töltened néhány mezőt: adj meg egy létező e-mail címet. Ha nem akarod, hogy megismerjük a szokásos címedet, akkor előbb nyiss egy ingyenes új postafiókot a freemail.com-on-en, yahoomail-en, gmail-en, vagy akárhol. Ha ezt csak a hozzászólásokhoz használod, akkor titokban tarthatod kilétedet.
 
Ugyanez vonatkozik a nevedre is, egy nick-név (becenév) alkalmas arra, hogy elrejtsd előlünk és olvasóink elől a kilétedet. Ha olyan témáról akarsz hozzászólni, ami a magánéletederől szól, vagy bármilyen okból nem szeretnéd, hogy bárki rádismerhessen, használj becenevet.
 
De ha a saját neveddel kérsz tanácsot, vagy szólsz hozzá, annak is nagyon fogunk örülni. Ez esetben a regisztrációnál a nick-hez a nevedet írd.
 
Miután kitöltötted az összes fehér mezőt a regisztrációs ablakban, kattints a „Mehet” gombra. A regisztrációról fogsz kapni a megadott mailcímedre egy visszaigazolást, egy e-mailt. Ha az abban a mailben megjelölt aktiváló kódra rákattintasz 24 órán belül, akkor kész!
 
Ettől kezdve hozzá tudsz szólni a cikkeinkhez.
 
Nyisd fel a www.kerjtanacsot.blog.hu oldalt, és újra kattints a cikk végén látható „Szólj hozzá!” felhívásra. Megint feljön a „Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj.” – mondat. Ezúttal a „lépj be”-linkre kattints rá (hisz már regisztráltál). Az így felnyíló ablakba írd be a regisztrációnál megadott e-mail címedet, és a megadott jelszavadat, majd kattints a „Belépés” gombra.
 
Most már írhatod is az üzenetedet nekünk a „Komment szövege” ablakocskába.
 
Remélem, nem hangzik túl bonyolultan – mert nem az!
 
Szeretettel:
Nóra

7 komment

Címkék: regisztráció tanács milyen néven szólhatsz hozzá útmutató a blog használatához hogyan szólhatsz hozzá

süti beállítások módosítása
Mobil